Lefordult a 13.000 pontos szintről a Dow index

Mínuszban zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei szerdán. A piacok óvatosan ítélik meg az európai gazdasági kilátásokat a szerdai makroadat, illetve a Görögországgal kapcsolatban meglévő aggályok miatt.

A DJIA index 26,72 pontos, azaz 0,21 százalékos csökkenéssel 12.938,97 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 4,57 ponttal, vagyis 0,34 százalékkal 1357,64 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 15,41 ponttal, 0,52 százalékkal gyengült és 2933,17 ponton zárt.

 

 

Kedden a Dow index 13.000 pont fölé is benézett - ahol 2008 május közepe óta nem járt - mielőtt visszaesett volna. A tegnapi nap folyamán folytatódott a lecsorgás, ebben szerepet játszott az európai gazdasággal kapcsolatos bizalmatlanság. Szerda délelőtt látott napvilágot, hogy a gazdasági aktivitás csökkenését tükröző értékhatár alá húzódott vissza februárban euróövezeti beszerzési menedzser index: a csökkenést a növekedéstől elválasztó 50 pont alá, 49,7 pontra esett a januári 50,4 pontról. Az index februári értéke még a csökkenéssel együtt is a második legmagasabb lett az elmúlt hat hónapban.

 

 

Emellett a befektetők továbbra is szkeptikusok a Görögország számára jóváhagyott mentőcsomaggal kapcsolatban. Sokan úgy vélik, hogy Görögország a hároméves új segélyprogram végéig sem lesz képes kikapaszkodni az adósságveremből. A Görögországra kényszerített megszorítások a gazdaság súlyos mértékű meggyengítése miatt az adósságráta emelkedését okozhatják, másrészt a 200 milliárd eurós adósságátrendezés - a jövőbeni magánbefektetők elriasztásával - megakadályozhatja, hogy Görögország  visszatérjen a tőkepiacokra.

 

A tegnapi napon meredeken, a csődbesorolás szélére minősítette vissza Görögország szuverén adóskockázati osztályzatát szerdán a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy az előző nap elfogadott segélyprogram magánszektorbeli adósságcsere-elemének végrehajtása után nem törlesztői kategóriába süllyeszti tovább a görög államadós-osztályzatot.

 

Az áprilisi szállítású WTI olajfajta árfolyama 27 centtel 105,98 dollárra csökkent hordónként, míg az áprilisi szállítású arany jegyzése 12,80 dollárral 1.771,10 dollárra emelkedett unciánként.

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás: