Lelohadt a hét eleji lelkesedés, veszteséggel zárt Európa
A nyilatkozat után jócskán a kedd késő esti alá esett a német kormánykötvények hozama, de nőtt a spanyoloké és az olaszoké, az utóbbi ismét 6 százalék fölé. A befektetők csütörtökre újabb kamatcsökkentést várnak az Európai Központi Banktól, és más enyhítéseket is, még hosszabb lejáratú refinanszírozási árverések és gyengébb fedezetek elfogadásának formájában. Ám szerdán ezzel kapcsolatban is terjedt némi pesszimizmus, ami lejtőre vitte a délelőtt még fölfelé kapaszkodó részvényárakat.
Miközben kínai kormányilletékesek újfent figyelmeztettek, hogy a növekedés Kínában is lassulni fog jövőre, azonban állami ösztönző intézkedésekre szerintük nincs szükség. A kínai kereskedelmi minisztérium külkereskedelmi osztályának vezetője megígérte, hogy a lassulás közepette is "rendkívül keményen dolgoznak majd" az import növelésén Európából és az Egyesült Államokból. A részvénypiacok számára azonban az efféle fogadkozások nem sokat érnek, miután a mostani elemzői előrejelzések szerint a kínai külkereskedelem növekedése tovább lassult novemberben éves egybevetésben. Az adatok szombaton jelennek meg Pekingben.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,13 százalékos napi csökkenéssel 988,41 ponton zárt. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 21,81 pontos, 0,39 százalékos romlással 5.546,91 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 34,09 pontos, 0,57 százalékos mínusszal 5.994,73 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 3,65 ponttal, 0,11 százalékkal 3.175,98 pontra süllyedt.
Az euró nagyrészt 1,34 dollár alatt volt szerdán is, este 0,08 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint kedd este. A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,24 frank alá került, 0,12 százalékos napi veszteséggel. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 109,83 dollár volt, 98 centtel kevesebb a keddi zárónál. A gázolaj ára tonnánként 0,25 dollárral 958,50 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany unciánként (31,1 gramm) 21,80 dollárral 1.726,80 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban. (MTI)