Lemond az amerikai haditengerészet vezetője

Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára kedden.

Ennek oka a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a koronavírus-járvánnyal összefüggésben történtek miatti nyilvános vita.
   
Modly azt követően nyújtotta be lemondólevelét, hogy négyszemközti megbeszélést folytatott Mark Esper védelmi miniszterrel.
   
"Önszántából mondott le, a haditengerészetet és a matrózokat a saját sorsa elé helyezve, így a Theodore Roosevelt és a haditengerészet mint intézmény továbbléphet" - fogalmazott a találkozó után kiadott közleményében Mark Esper.
   
A miniszter James McPherson eddigi helyettes államtitkárt bízta meg átmeneti időre a haditengerészet irányításával.
   
Az Egyesült Államok külbirtokánál, Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt hadihajó kapitánya múlt kedden levelet írt a feletteseinek: "határozott cselekvést" sürgetve azt kérte a minisztériumtól, hogy a vízi jármű ötezer fős legénységéből négyezer embert mentsenek ki és szigeteljenek el, mert többeknél diagnosztizálták az új típusú koronavírust.
   
"Nem állunk háborúban, a matrózoknak nem kellene meghalniuk. Ha nem cselekszünk azonnal, elveszítjük legértékesebb kincsünket: tengerészeinket" - írta Brett Crozier kapitány.
   
Levele az amerikai sajtóban is megjelent. Thomas Modly akkor úgy fogalmazott: a kapitány "válságos időszakban nagyon rossz helyzetfelmérő képességről tett tanúbizonyságot". Majd csütörtök éjjel felmentette Croziert.
   
A hétvégén Modly - miközben megindult a vizsgálat a kapitány ügyében - dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra.
   
"Naiv vagy ostoba" - nyilatkozta róla. Órákkal később bocsánatot kért.
   
Közben az ötezer fős hadihajóról már több mint kétezer embert kimenekítettek és el is különítettek, de ezerháromszáz személynek a repülőgép-hordozón kellett maradnia. A járművön tart a szűrővizsgálatok elvégzése. Crozier kapitány és több mint százötven matróz vírustesztje pozitív lett.

Hozzászólások

Egyre több amerikai vásárol fegyvert

Nőtt a fegyvereladások száma az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány idején - közölte Varga Zoltán fegyverszakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO-szövetségesek ellenzik a Nyitott Égbolt felmondását

Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei ellenzik a Nyitott Égbolt szerződés felmondását, illetve azt, hogy az Egyesült Államok kilépjen az egyezményből - közölte Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2020. 05. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdték a napot az amerikai tőzsdeindexek

Az előző napi csökkenést követően csekély mértékben gyengülő indexekkel indult a kerekedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 05. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább romlik az USA-Kína viszony

Tovább fokozódott tegnap a feszültség USA és Kína között miután az amerikai védelmi miniszter, Mike Pompeo az eddigi hagyományokat megszakítva gratulált az új taiwani elnök beiktatásához.
2020. 05. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a Conference Board amerikai makrogazdasági indexének a csökkenése

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult a Conference Board gazdaságkutató intézetnek a makrogazdasági folyamatokat 3-6 hónapra előre jelző indexének a romlása áprilisban.
2020. 05. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit gyógyszergyártók egymilló dollárt kaptak az Egyesült Államoktól

Az amerikai kormány egymilliárd dollárral támogatja a brit AstraZeneca gyógyszergyártót az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében - jelentette be az amerikai emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma csütörtökön.
2020. 05. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lélegeztetőgép-szállítmány érkezett Moszkvába

Lélegeztetőgépeket szállító amerikai katonai repülőgép érkezett csütörtök délután egy németországi bázisról Moszkva vnukovói repterére.
2020. 05. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai kormányzat kilép a Nyitott Égbolt szerződésből

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.
2020. 05. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszokban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Enyhe mínuszokban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön, a befektetőket aggasztja az amerikai-kínai feszültségek fokozódása, a felemás vállalati gyorsjelentések pedig csökkentik a koronavírus-járvány által lefékezett gazdasági fellendülésbe vetett reményeket.
2020. 05. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Babahintőport vont ki a forgalomból az amerikai Johnson & Johnson

Az amerikai Johnson & Johnson felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával - jelentette kedden este több amerikai médium is.
2020. 05. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Máshol infláció, Kanadában defláció volt áprilisban

Kanadában 11 éven belül idén áprilisban először volt defláció.
2020. 05. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok

Több mint 1 százalékos emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán a vártnál jobb vállalati gyorsjelentéseknek, illetve a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok gyors fellendüléséhez fűzött reményeknek köszönhetően.
2020. 05. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb támogatást kapnak az amerikai farmerek

Az agráriumnak nyújtott újabb közvetlen anyagi támogatást jelentett be Donald Trump amerikai elnök és Sonny Perdue szövetségi agrárminiszter kedden a Fehér Házban.
2020. 05. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszban az amerikai indexek

Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden.
2020. 05. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump a WHO-hozzájárulás végleges felfüggesztésével fenyeget

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) folyósított hozzájárulás korlátlan időre szóló felfüggesztésével és az Egyesült Államok tagságának átgondolásával fenyegetett Donald Trump amerikai elnök kedd éjjel a Twitteren.
2020. 05. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így védekezik Trump a koronavírus ellen

Rendszeresen végeznek rajta vírustesztet, ezek eddig mind negatívak voltak, de másfél hete hidroxiklorokint szed - mondta el Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak a Fehér Házban, miután gazdasági vezetőkkel folytatott egyeztetéseket.
2020. 05. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme a Huawei nyilatkozata az Egyesült Államok exportszabályozásának kiegészítésével kapcsolatban

A Huawei Technologies kategorikusan ellenzi az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának exportszabályozást kiegészítő újabb rendelkezéseit, amelyek kifejezetten a vállalatunkat célozzák.
2020. 05. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy lendülettel nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai tőzsdéken a járványvédelmi korlátozások feloldása és az ösztönzőknek köszönhetően ezzel párhuzamosan beinduló gazdasági fellendülés reményében.
2020. 05. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ne fogadjon senki arra a tőzsdén, hogy az USA gazdasága összeomlik!

Egy 60 perces interjúban Powell Fed elnök azt mondta, hogy a gazdasági fellendülés több mint egy évet vehet igénybe, és legkorábban 2020 második felében kezdődhet el.
2020. 05. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína ellenzi a Huawei tevékenységét korlátozó amerikai szankciókat

Kína ellenzi a Huawei Technologies tevékenységét korlátozó újabb amerikai szankciókat, és minden szükséges lépést meg fog tenni a kínai vállalatok jogainak védelmére - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap.
2020. 05. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: