Lemondott a Rába Nyrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági elnöke

Pintér István, a Rába Nyrt. igazgatósági elnöke pénteki hatállyal, Pafféri Zoltán Lajos a felügyelő bizottság elnöke, az audit bizottság tagja november 30-i hatállyal lemondott - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Korábban azt közölték, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., mint fő részvényes rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a Rábánál december 3-ára, amelyen vezető tisztségviselők cseréjéről kívánnak dönteni.
   
A közgyűlési előterjesztés szerint Pintér István elnök mellett az igazgatóságból Wáberer György Pétert, Sebők Rolandot, Tóth I. Tamást és Toperczer András Ákost hívják vissza, helyükre a december 4. és 2021. május 19. közötti időszakra igazgatósági tagnak javasolják Lang-Péli Évát, Csüllög Nórát, Majoros Csabát és Mráz Dániel Emánuelt.
   
Az előterjesztés szerint visszahívják a felügyelő bizottság elnökét és az audit bizottság tagját, Pafféri Zoltán Lajost, valamint a felügyelő és az audit bizottság egyik tagját, Kanta Tündét, helyükre 2022. április 30-ig elnöknek és az audit bizottság tagjának Lepsényi Istvánt, a felügyelő és az audit bizottság tagjának Szabó Sándor Józsefet javasolja az MNV.
   
Az MNV Zrt. a Rába 74 százalékos tulajdonosa.
   
A Rába csoport az idei harmadik negyedévet 267 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta, ami jóval kedvezőbb a második negyedév egymilliárd forintot meghaladó veszteségénél, és kisebb a tavalyi harmadik negyedév 429 millió forintos veszteségénél is - közölte szerdán gyorsjelentésében a járműipari vállalat.
   
Az első kilenc hónap vesztesége 2,168 milliárd forint lett, szemben az előző év azonos időszakában elért 425 millió forint nyereséggel.
   
Üzemi szinten nyereséges volt a Rába csoport a harmadik negyedévben, amikor 64,9 millió forintot ért el, szemben a tavalyi harmadik negyedév 36,5 millió forintos üzemi veszteségével. Az első kilenc hónapban 1,04 milliárd forint veszteséget könyvelt el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,19 milliárd forint üzemi nyeresége volt.
   
A csoport árbevétele 16,9 százalékkal 8,5 milliárd forintra csökkent a harmadik negyedévben, az első három negyedévben pedig 26,8 százalékkal 27,8 milliárd forintra csökkent az árbevétel a tavalyi év azonos időszakához képest.
   
A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az EU, a FÁK-országok és az Egyesült Államok. A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papír a pénteki kereskedést 1050 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1245, a legalacsonyabb 666 forint volt.

Hozzászólások

Sokfelé nőtt a légszennyezettség

Sokfelé tovább nőtt a légszennyezettség. Már hat településen veszélyes a levegő a szálló por miatt.
2021. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordforgalmat bonyolítottak a Takarékbank MFB Pontjai tavaly, idén hasonlóra készülnek

Több mint 67 milliárd forintot folyósítottak a Takarékbank vezette konzorcium MFB Pontjai tavaly a vállalkozásoknak és a lakosságnak, ami rekordnak számít. A 2016-os indulás óta a legjobb évet zárták, túlszárnyalva az előzetes tervet, és így támogatva a gazdaság működésének fenntartását a válsághelyzetben. A vállalkozások leginkább a nulla százalékos forgóeszközhitelt keresték, amelyet a járvány következményeinek enyhítésére indítottak el, de sokan igényeltek kedvezményes forrást a válságra reagáló fejlesztéseikhez, beruházásaikhoz is. Az MFB Pontok az észak- és a dél-alföldi régióban fogadták be a legtöbb igénylést. Idén a hétéves uniós költségvetési ciklus kifutása miatt nem várnak bővülést, hanem a tavalyihoz hasonló forgalomra készülnek.
2021. 01. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkelt a Skandináv-lottó főnyereménye!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 20-án megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 01. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor gratulált Joe Bidennek

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.
2021. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mely sportágak lehetnek a 2020-as évek nyertesei és vesztesei, mi lesz a sport jövője a járványhelyzet után?

„A harmadik évezred harmadik évtizedének kihívásai a sportban” címmel rendezi meg a Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontja az V. Sportgazdaságtani Kutatók és Egyetemi Oktatók Fóruma Konferenciát 2021. január 21–22. között. Az immár ötödik, ez alkalommal a járványhelyzet miatt online megszervezett esemény egyik kiemelt témája lesz a labdarúgás. A konferencián előad többek között Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és Esterházy Mátyás, az EM Sports Kft. ügyvezetője, illetve kerekasztal-beszélgetés vendége lesz a LaLiga és a Granada CF képviselője is.
2021. 01. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Engedélyezték az AstraZeneca- és a Szputnyik V-vakcinát

Engedélyezték a magyar hatóságok a brit AstraZeneca és az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinákat - közölte az Origo hírportál szerda este.
2021. 01. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a Das Weltauto

A magyarországi használtautó-piac a koronavírus-járvány dacára pörgött 2020-ban, és bár kissé visszaesett az előző évhez képest, a jó minőségű, fiatal járművek iránt jelentős volt az érdeklődés - ismerteti a Das Weltauto az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 01. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban teljesített a Morgan Stanley

A vártnál nagyobb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley amerikai bankcsoport a tavalyi negyedik negyedévben, mivel kereskedési üzletágának forgalmát fellendítette a koronavírus-járvány által előidézett pénzpiaci volatilitás.
2021. 01. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bíróságon támadták meg a Médiatanács Budapest 92,9 MHz-es frekvenciapályázatát

A médiatörvény előírásának megfelelve felfüggesztette a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén, miután közigazgatási per iránti keresetet nyújtottak be az alakilag érvénytelen ajánlatokat benyújtó vállalkozások. A grémium bírságot rótt ki a Rádió Szentendre szolgáltatójára, amiért eltért szerződéses vállalásaitól és a törvényi rendelkezésektől. A testület a TV2 és a Kossuth rádió műsorainak korhatár-besorolásával kapcsolatos bejelentéseket is vizsgált, és újra lefolytatott egy eljárást az RTL Klub szolgáltatójával szemben.
2021. 01. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar vállalatok is profitálhatnak az EU és Kína megállapodásából

Az EU és Kína által megkötött Befektetési Egyezmény életbe lépését követően az uniós, köztük a magyar cégek számára számos szektorban már nem lesz kötelező vegyesvállalat alapítása és a technológiáik átadása ahhoz, hogy a távol-keleti országban működjenek. A hazai vállalkozások közvetetten is profitálhatnak a megállapodásból, mivel a velük együttműködő nyugat-európai társaságok terjeszkedési lehetőségei szintén könnyebbé válnak – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2021. 01. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 506,60 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 44 103,40 ponton zárt szerdán.
2021. 01. 20. 17:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt éven belül duplázódik a biostimulátor-piac

A 2020-as év félelmei gyorsan szertefoszlottak a speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. életében, sőt, a növénytermesztők válságra adott reakciója kifejezetten kedvezett a már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek. A régóta tervezett strukturális megújulásnak is új lendületet adott a tavalyi, minden szempontból furcsa év, ráadásul a romániai piacon is nagyot lépett előre a vállalat. A válságból megerősödve kikerülő Malagrow ma már az elkövetkező évekre koncentrál, amelyben a biostimulátor-piac várhatóan a duplájára nő majd.
2021. 01. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a személyautók gyártása Csehországban

Csehországban tavaly 1,15 millió személygépkocsit gyártottak, ami éves szinten 19,2 százalékos visszaesés. A gyártás ezzel a 2014-es év szintjére esett vissza - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában, jelezve, hogy a problémák alapvetően a koronavírusjárvány következményei.
2021. 01. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtévesztő reklámok miatt közel 6 milliárd forint bírságot szabott ki az elmúlt két évben a GVH

Az év eleji időszakban számos cégnél döntenek reklámozási és marketing kérdésekben, ezzel pedig igen érzékeny területre lépnek. Az elmúlt két évben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ilyen ügyekben csaknem 6 milliárd forint bírságot szabott ki. Aki biztos akar lenni a dolgában, annak napi szinten követnie kell a jogszabályi háttér változásait – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 01. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztató jelek: 2020 negyedik negyedévére stabilizálódott a hazai álláspiac

A koronavírus második hulláma már egyáltalán nem érte a márciusihoz hasonló sokként a hazai munkaerőpiacot. 2020 utolsó három hónapja a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében telt, az új álláshirdetések száma csupán egy százalékkal maradt 2019 azonos időszakának szintjétől – derül ki aProfession.hu negyedik negyedéves jelentésének adataiból.
2021. 01. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékos gazdasági növekedésre számít a Raiffeisen

Az idén a legvalószínűbb forgatókönyv szerint 4 százalékkal bővül a gazdaság, ennek azonban feltétele, hogy a járványügyi korlátozásokat a második negyedév végére jelentősen enyhítsék - ismertette Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet online sajtótájékoztatóján szerdán.
2021. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős szinergiákat várnak a Stellantistól

A Stellantis vezérigazgatója szerint a Peugeot és a Fiat csoport egyesülése 5 milliárd eurónyi szinergia hatással járhat.
2021. 01. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megverte a várakozásokat a BASF

Ma reggel piacnyitást megelőzően váratlanul publikálta előzetes negyedéves számait a BASF.
2021. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hetvenmilliós eszközfejlesztés valósult meg az egri kórházban

A koronavírus-járvány elleni hatékony védekezést is segítik azok az új ágyak, melyek az Országos Kórházi Főigazgatóság kiemelt pályázati programján keresztül érkeztek az egri Markhot Ferenc kórházba - tudatta a gyógyító intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel.
2021. 01. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elégedett tavalyi eredményeivel a BMW

Bár Magyarországon az újautó-piac csaknem 19 százalékot esett tavaly, a BMW megközelítette előző évi eredményeit, és a prémium szegmensben 33,3 százalékos piaci részesedést ért el - közölte Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója, a márka évértékelő online sajtótájékoztatóján, kedden.
2021. 01. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások: