Börtönbe kerül a Hypo Alpe Adria bank vezetője

Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.

Wolfgang Kulterer volt bankelnök, volt helyettese, Günter Striedinger, valamint a bank egy adótanácsadója és egy ügyvédje nem jogerősen háromtól négy és fél évig terjedő börtönbüntetést kaptak. A vád szerint 2004-ben egy elsőbbségirészvény-ügylettel 5,5 millió euró kárt okoztak az azóta államosított banknak. A bíróság megállapítása szerint visszaéltek hatáskörükkel és számos szabályt megszegtek, miközben egy cégcsoporton belüli, a Hypo Leasingnél történt részvénykibocsátást a bank sajáttőke-erősítéseként tüntettek fel a könyvelésben.

 

A vádlottak végig azt hangoztatták, hogy a lépések jogszerűek voltak, amit szerintük minden előző szakvélemény és ellenőrzés is alátámasztott. Kulterer ügyvédje védőbeszédében emellett azzal érvelt, hogy védence a belső szakértői jelentésekre támaszkodott, és nem volt tudomása jogszerűtlenségről.

 

Az ügyben eljáró bíró szerint a pénz a cégen belül "ment körbe", és valójában nem növelte a bank kockázati tőkéjét. A részvénykibocsátás emellett "álüzlet volt", amelynek minden kockázatát a Hypo Bank viselte.

 

A bíróság megállapítása szerint a Hypo liechtensteini leányvállalatának bevonásával a vádlottak az ottani banktitkot felhasználva tudatosan megkerültek számos előírást és megpróbálták elkendőzni a pénzügyi manővereket. Valamennyi vádlott fellebbezett, így az ügy az osztrák legfelsőbb bíróság elé kerül.

 

Az ország egyik legnagyobb pénzügyi botrányának középpontjában álló Hypo Bankot az állam 2009 végén 1,5 milliárd euróval mentette meg a csődtől. Kulterert és más vádlottakat egy előző perben tavaly márciusban felmentették a hűtlen kezelés vádja alól. Folyamatban van azonban ellene egy harmadik eljárás is, amelyben őt és több más vádlottat összesen 48 millió euró károkozás címén perli a bank polgári peres eljárásban, ugyancsak a 2004-es részvénykibocsátási ügylettel összefüggésben. (MTI)


Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek

Az amerikai részvénypiacok vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést: a technológia túlsúlyos NASDAQ 0,8%-kal esett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a Dow 1,1%-os emelkedéssel búcsúzott, így immár negyedik egymást követő hete zár pluszban. A technológiai szektor általános gyenge teljesítménye annak volt köszönhető, hogy a befektetők profitot realizáltak az idei erőteljes árfolyam-emelkedések után. Az amerikai félvezetőszektor legfontosabb és legszélesebb körben követett benchmarkja második egymást követő napja esett, tegnap 5,4%-kal. A Tesla 7,5%-kal került lejjebb a megelőző napok emelkedése után annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál jobb második negyedéves szállítási adatokat közölt. A Financial Times értesülései szerint az OpenAI 5%-os részesedést kínál az amerikai kormánynak, ezzel enyhíteni kívánva az AI cégeken egyre erősödő politikai nyomást.
2026. 07. 03. 10:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a Stoxx600; esett a technológiai szektor

Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést az európai részvénypiacok. A páneurópai Stoxx600 a szerdai mínusz után tegnap 1,4%-kal került feljebb, amivel új csúcsra ért, amikor az egészségügyi, a fogyasztási és védelmi szektor jó teljesítménye ellensúlyozni tudta a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvények gyengülését. A befektetők kedvezően fogadták a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatokat, amelyek enyhítették az amerikai kamatemelési várakozásokat.
2026. 07. 03. 09:30
Megosztás:

Kicsit erősödött a forint

Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 03. 09:00
Megosztás:

Késésben a bértranszparencia: Adatvédelmi csapdákat is rejt az átláthatósági szabályozás

Miközben az Európai Unió tagállamainak 2026. június 7-ig kellett volna átültetniük a nemzeti jogrendjükbe a bértranszparenciáról szóló (EU) 2023/970 irányelvet, Magyarországon egyelőre nem született meg a végrehajtási szabályozás. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász és pénzmosás elleni szakértő figyelmeztet, hogy a szabályozási hiányosságok ellenére a cégeknek azonnal meg kell kezdeniük a felkészülést, mert az új irányelvek alapjaiban írják át a HR-folyamatokat, és mindeközben súlyos adatvédelmi kockázatokat is hordoznak.
2026. 07. 03. 08:30
Megosztás:

Párizsban szombattól engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a volt olimpiai helyszíneken

Párizsban szombattól ismét engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a 2024-es olimpiai játékok örökségeként megtartott három kijelölt fürdőhelyen, amelyek tavaly nyáron közel 100 ezer látogatót fogtak.
2026. 07. 03. 07:30
Megosztás:

Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás: