Letették a szolnoki citromsavgyár alapkövét

Elhelyezték kedden a China BBCA Group Corporation magyar-kínai közös beruházásban Szolnokon 34 milliárd forintból felépülő citromsavgyárának alapkövét, egy időkapszulát.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen felidézte, hogy amikor a kormány 2011-ben meghirdette a keleti nyitás politikáját, azt még sokan megmosolyogták. A keleti nyitás azonban egyben nem nyugati zárást, hanem a nyugati piacok megtartását jelenti - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: Magyarország Európa része, de ha az európai országok stagnálnak, "egy helyben járnak", akkor a kormánynak keresni kell azokat a lehetőségeket, ahol piacot talál a vállalkozóknak, kapcsolatot teremt a befektetőkkel.

 

Ilyen szempontból Kínában nyitott kapukra találtunk, az országgal semmilyen politikai vitánk, nézeteltérésünk nincs, ami a mai világban elég ritka, hiszen az országok időnként "súrlódásos" viszonyba kerülnek egymással - jegyezte meg Varga Mihály. A BBCA szolnoki beruházása a dinamikusan fejlődő magyar-kínai kapcsolatok újabb mérföldköve - húzta alá a miniszter, a cégről pedig azt mondta: a vállalkozás a világ hetven országában van jelen, több ezer embernek ad munkát, komoly fejlesztésekkel és szabadalommal rendelkezik, "ezért valószínűleg kétszer is megnézi, mely országok azok, ahol nem csak kereskedni, hanem beruházni is akar".

 

Varga Mihály kitért arra, hogy a leendő citromsavgyár nemcsak Szolnok, hanem a hazai vegyipar történetében is örömteli fejlemény. Mint megjegyezte, erről az iparágról az elmúlt években kevesebb szó esett, noha 79 ezer embert foglalkoztat. Három nagy régiója van, a közép-dunántúli, az észak-magyarországi és a közép-magyarországi, és az utóbbi térségben megvalósuló fejlesztéssel megvan a remény arra, hogy a dolgozói létszám 80 ezer fölé emelkedjen.

 

Csen Hsziao-csün asszony, Kína budapesti nagykövetségének ügyvivője szintén a magyar-kínai kapcsolatokat méltatta, míg Lin Zsung Csie, a BBCA elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, a bankoknak, Szolnok önkormányzatának és minden más közreműködőnek a projekt megvalósításért. Szeretnénk egy nagyon magas színvonalú gyárat építeni, amely a helyi gazdaság fejlesztéséhez is hozzájárul majd - húzta alá. Szalay Ferenc (Fidesz), Szolnok polgármestere tolmácsolta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter üzenetét, miszerint lesz elegendő kukorica alapanyagként a gyár működtetéséhez.

 

Reményét fejezte ki, hogy 2015 végén megindulhat a próbaüzem, hozzátéve: a helyi gépipari középiskolában már kínai nyelven is oktatnak a cégnél való elhelyezkedés megkönnyítéséért. Az előzetes becslések alapján másfél év alatt felépülő citromsavgyár 440 új munkahelyet teremt, évente mintegy 60 ezer tonna citromsavat állíat elő az élelmiszer-, a gyógyszer- és vegyipar számára. Ehhez 106 000 tonna kukoricát kell feldolgoznia. Az alapanyagot Szolnok 100 kilométeres körzetéből szállítják majd a létesítménybe. A beruházás megvalósítására korábban kínai-magyar vegyesvállalatot hoztak létre.

 

A kormány 2012-ben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a BBCA Szolnok Biokémia Zrt. citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, tavaly szeptemberben pedig jóváhagyta, hogy a beruházás állami kontrollja és a beruházáshoz szükséges önrész biztosítása érdekében az állam tulajdonrészt szerezzen a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.-ben. Szintén citromsavgyárat épít egy másik kínai vállalat, az RZBC csoport (Rizhao Jin He Biokémiai Csoport) Kazincbarcikán - jelentette be szeptember 2-án Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

 

A mintegy 30 milliárd forintos beruházással épülő üzem 165 embernek teremt munkahelyet. A leendő üzem éves termelési volumenét 100 000 tonnára tervezik - amihez 200 000 tonna kukorica alapanyagot használnak majd fel. Májusban Hungary Borsod Biokémiai Kft. néven bejegyezték magyarországi cégüket. Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy biztos alapokon állnak és gyümölcsöző jövő elé néznek Kína és Magyarország gazdasági kapcsolatai.

 

Tavaly jelentősen, 9,5 százalékos bővüléssel 5,4 milliárd dollárt tett ki a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok értéke, a Kínába irányuló magyar export pedig 28 százalékkal nőtt, míg a kínai vállalatok magyarországi beruházásainak összértéke meghaladta a 3 milliárd dollárt. Kou Kuangcse, az RZBC igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a világon évente mintegy 1,85 millió tonna citromsavat termelnek, ezen belül 1,05 millió tonna származik Kínából.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: