Lezárult a Polgár-halastavak rehabilitációja
A közleményben kitérnek arra, hogy ezzel a projekttel teljessé vált a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kiemelt fejlesztési célja, a Folyás-tóegységhez tartozó több mint 500 hektáron elterülő Polgár-halastavak teljes helyreállítása. A vizes élőhelyek rehabilitációja még 2013-ban elkezdődött az Élőhelyvédelem, -helyreállítás, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése című pályázattal. A kivitelezési munkálatok 2014 augusztusától novemberéig zajlottak.
A vízfeltöltési munkálatok befejezése után megkezdődhet a halak telepítése a tavakba. Felhívták a figyelmet arra, hogy a projekt munkálatai lehetőséget teremtenek majd a Hortobágyon fészkelő, védett és fokozottan védett vízimadár-fajok terjeszkedésére. Emellett a turisták felkereshetik a Hortobágy ősi képét bemutató, vadregényes, vizes élőhelyeit is. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. tavalyi éves bevétele mintegy 1 milliárd 32 millió forint volt, adózás után 140 millió 876 ezer forint veszteséggel zárt. (MTI)