Londoni elemzők - a Fidesz győzelmét beárazta a piac

(MTI) - A Fidesz győzelmét a piac már előre beárazta, a piaci szereplők most arra várnak, hogy a párt miként fogja felhasználni stabil többségét, mivel egyelőre kevés ismert a gazdasági-költségvetési tervekből - ez a londoni elemzői közösség egyöntetű véleménye a magyarországi választások első fordulója után.

Neil Shearing, a Capital Economics nevű vezető londoni gazdaságelemző ház közép-európai közgazdásza hétfőn az MTI-nek azt mondta: a hétfői, "meglehetősen mérsékelt" árfolyammozgások is jelzik, hogy a piac várta a kialakult eredményt, ám a nagy kérdés az, hogy a Fidesz mire használja elért többségét.

 

"Egyelőre nem igazán tudjuk, hogy mit akarnak tenni" - mondta. Arra a kérdésre, hogy ha a Fidesz a második fordulóban megszerzi a kétharmados többséget, azt a piac kedvező fejleménynek tekintené-e, a Capital Economics elemzője azt mondta, hogy valószínűleg igen. Ismét hangsúlyozta ugyanakkor azt a véleményét, hogy a választások előtt szinte semmilyen konkrét gazdaságpolitikai intézkedési terv vagy kötelezettségvállalás nem hangzott el. "Így egy kicsit a sötétben tapogatózunk" - fogalmazott Shearing.

 

A 4cast nevű londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó és elemző csoport szakértői hétfői kommentárjukban közölték: osztják azt a piaci véleményt, hogy egy kétharmados többségű kormánynak több lehetősége lenne szerkezeti reformok végrehajtására, mint egy egyszerű többségű kormánynak. A 4cast szerint azonban a reformpotenciál önmagában nem jelenti azt, hogy a piacbarát reformokat máris eldöntött tényként lehet kezelni. A cég érvelése szerint az óvatos előrejelzést egyebek mellett az indokolja, hogy "a Fidesznek gyakorlatilag semmit sem kellett tennie a választások megnyeréséért ... a szocialista-liberális parlamenti többség saját kudarcainak súlya alatt morzsolódott szét".

 

A Fideszre így nem nehezedett erős nyomás annak érdekében, hogy a választóknak bármilyen jelentősebb gazdaságpolitikai tervet bemutasson, támogatásuk elnyerése végett. Ennek megfelelően a párt "nagyon keveset árult el" arról, hogy mit szándékozik tenni a kormányalakítás után, különösen azokon a strukturális területeken, amelyekben a reformok fájdalmasak lehetnek - áll a 4cast hétfői londoni elemzésében.

 

A ház londoni elemzői összességében egyetértenek azzal, hogy a kétharmados Fidesz-többség "egyedülálló lehetőséget" teremthetne Magyarország számára a régóta elhanyagolt, széleskörű reformok végrehajtására, például az önkormányzatok, az egészségügy, a nyugdíjrendszer, a közszolgálati szféra és a költségvetés-szerkezet területén. Ezek a reformok helyreállíthatnák Magyarország elvesztett versenyképességét, emelhetnék a gazdaság kibocsátási potenciálját, és így elősegíthetnék, hogy az ország kikeveredjen a jelenlegi adósságspirálból - vélekednek a 4cast szakértői.

 

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piaci elemzői hétfői kommentárjukban szintén annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az egypárti többségi kormány mögött álló széleskörű választói mandátum lehetőséget kínál a lendületes szerkezeti reformokra. A ház szerint ezt jó eséllyel kedvezően értékelik a piacok, jóllehet kezdetben ezt a hatást mérsékelheti a Fidesz részletesen kidolgozott gazdasági programjának hiánya. Több nagy londoni ház a magyarországi választásokhoz kapcsolódó előzetes elemzésekben ugyanakkor a Fidesz-kormány felelős költségvetési magatartását jósolta.

 

Az HSBC bankcsoport minapi esélylatolgatásában azt írta: megítélése szerint a piac korábban túlárazta a Fideszhez kötött politikai-költségvetési kockázatokat, tekintettel a párt "viszonylag biztató" múltbeli költségvetési teljesítményére. Emellett a Fidesz is tudatában van annak, hogy a piaci bizalom megőrzése végett szükséges "a konstruktív viszony" fenntartása a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - állt az HSBC előzetes londoni értékelésében.

 

A JP Morgan bankcsoport minapi londoni elemzése azt valószínűsítette, hogy a következő kormány szeptemberig új, 2-3 éves "elővigyázatossági" készenléti megállapodás megkötését fogja javasolni az IMF-nek. A ház londoni elemzői szerint ha a valutaalap ebbe belemegy, az erősítené a Fidesz gazdasági programjának hitelességét. A JP Morgan értékelése szerint az előző Fidesz-kormány költségvetési szempontból konzervatív volt, és a párt döntéshozói tudatában vannak a fenntartható költségvetési politika szükségességének.

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás: