Londoni elemzők: Bajnai jó munkát végzett, jöhet egy stabil Fidesz-kormány

Igen jelentős eredményeket ért el a jelenlegi magyar kormány az államháztartás konszolidálásában, de a piac örülne egy stabil többségű Fidesz-kormánynak is a választások után, mert ez jót tenne a reformkilátásoknak - áll londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb magyarországi választási forgatókönyveiben, amelyek azonban felemlítik, hogy keveset lehet tudni a Fidesz gazdaságpolitikai terveiről.

A UBS bankcsoport londoni elemző és befektetési részlegének szakértői új, átfogó helyzetértékelésükben "kiemelkedő sikernek" nevezték a ciklikus kiigazítással számolt államháztartási hiány csökkentését, különös tekintettel arra, hogy mekkora változás zajlott le a 2006-os hiánycsúcs óta. A ház szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért, ciklikusan kiigazított 1,7 százalékos tavalyi hiány azt jelenti, hogy Magyarország jó úton lesz az euróövezeti csatlakozáshoz szabott maastrichti deficit-előírás teljesítése felé a gazdasági növekedés beindultával. A cég kedvező és kedvezőtlen forgatókönyveket vázolt fel. Az előbbi szerint az eurócsatlakozás javuló kilátásai és a magyar befektetési konstrukciókat terhelő kockázati felárak ebből eredő csökkenése támogatja a magyar kötvény-, deviza- és részvénypiaci teljesítményt. A kedvezőtlen forgatókönyv alapján viszont maradnának a térségi gazdaságokéhoz képest magas kockázati prémiumok, tekintettel a növekedési kilátásokra nehezedő masszív adósságteherre, és a devizaalapú adósságok magas aránya okozta sebezhetőségre. A UBS londoni elemzői ugyanakkor úgy vélik, hogy a leköszönő ügyvezető kormány gazdaságpolitikája a kedvező forgatókönyv érvényesülését támasztja alá, mivel az államháztartási és a külső hiteligény gyors csökkentésére helyezte a fő hangsúlyt. A cég előrejelzése szerint a Fidesz kormányra kerülése esetén ettől eltérő megközelítést alkalmazna, és jobban összpontosítana az alapvető szerkezeti problémák kiigazítására, miközben kevésbé agresszív költségvetési konszolidációt tűzne ki célul. A UBS azzal számol, hogy a Fidesz-kormány megpróbálná 5,5 százalék körüli szintre emelni a GDP-arányos idei államháztartási hiánycélt a jelenlegi 3,8 százalékról, az állami vállalatok veszteségei egy részének konszolidálása miatt. A ház szerint ugyanakkor nehéznek bizonyulhat a Fidesz-kormány várhatóan növekedésre összpontosító gazdaságpolitikájának összehangolása az idei költségvetés kiigazítására irányuló potenciális nyomásokkal. Ezért lenne célszerű új megállapodás keretében elnyerni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU támogatását az új gazdaságpolitikához. Az IMF-jóváhagyás erősítené a gazdasági program hitelességét, és alapvető jelentőségű lenne a piaci kilengések kordában tartása szempontjából a kezdeti időszakban - áll az elemzésben. A UBS elemzői szerint a piac jó eséllyel kedvezően fogadná a Fidesz győzelmét és egypárti többségi kormány megalakulását, mivel ez lehetőséget teremtene a szerkezeti reformok keresztülvitelére. Ezt a kedvező piaci hatást azonban tompíthatja a részletes gazdasági program hiánya és a gazdaságpolitikai hangsúlyeltolódás a kezdeti, szeptember-októberig tartó időszakban - vélekednek a cég londoni szakértői. A bankcsoport a lehetséges kockázatok közé sorolja, hogy a Fidesz esetleg nem nyeri el a parlamenti mandátumok több mint felét, mert ebben az esetben a cég szerint "politikailag nagyon nehéz lenne áthajtani a reformprogramot". Az elemzés kiemeli ugyanakkor, hogy a közvélemény-kutatások ismeretében ennek "marginális esélye van". Az előrejelzésben megnevezett másik lehetséges negatív fejlemény az lenne, ha a gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt nem születne egyezség az IMF-fel és az EU-val. A UBS londoni elemzői azonban ezt is valószínűtlennek minősítik. E két kockázati elem megvalósulása ugyanakkor súlyos mértékben növelné a magyar befektetési konstrukciók kockázati felárát, és nyomást gyakorolna a forintra - áll az elemzésben. Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatértékelő és tanácsadó csoport új elemzése szerint a költségvetési hiánycél kérdésében az IMF mutat majd "valamelyes rugalmasságot", de csak abban az esetben, ha az új kormány demonstrálja, hogy képes olyan reformok elfogadtatására, amelyek a későbbi években elősegítik a költségvetési konszolidációt. A cég szerint 5 százalék körüli GDP-arányos hiánycélról születhet megállapodás. Az Eurasia Group úgy ítéli meg, hogy az euróövezeti belépés tervezése "nem prioritás" a Fidesz számára, tekintettel a párt egyes "fontos köreinek eurószkepticizmusára". A ház szerint jó esély van arra, hogy a Fidesz az eurócsatlakozást a 2014-es választási kampány részévé kívánja majd tenni; így 2016 lehetne a legvalószínűbb csatlakozási időpont. Más nagy londoni házak szerint azonban inkább arra van esély, hogy az új kormány a már megvalósult eurócsatlakozással kívánná erősíteni helyzetét a következő választásokon. A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege nemrégiben kiadott elemzésében azt írta, hogy az eurócsatlakozás magyarországi lakossági támogatottsága jelenleg "magasabb, mint bármelyik magyar politikai párté", így az a kormány, amelyik beviszi Magyarországot az euróövezetbe, népszerűsége egyértelmű növekedésére számíthat. Ha a következő kormánynak eltökélt szándéka lesz az euróövezeti csatlakozás, az 2014 januárjáig megvalósítható, és ezzel az akkori kormány támogatottsága éppen az abban az évben esedékes választások előtt erősödhet - állt a BoA-ML elemzésében.

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás:

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás:

475.000 család kap vissza pénzt az áramszolgáltatótól

Április második hetétől kezdve folyamatosan postázzák azokat a villanyszámlákat is, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményt.
2026. 04. 08. 01:30
Megosztás:

Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!

Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
2026. 04. 08. 01:00
Megosztás:

Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában

Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 04. 08. 00:05
Megosztás:

Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére

A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
2026. 04. 07. 23:30
Megosztás:

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
2026. 04. 07. 23:00
Megosztás:

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 04. 07. 22:30
Megosztás:

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
2026. 04. 07. 22:00
Megosztás:

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás:

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
2026. 04. 07. 20:00
Megosztás:

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát

Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában.
2026. 04. 07. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 07. 19:00
Megosztás:

Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása

A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2026. 04. 07. 18:30
Megosztás: