Elemzők: lesz megállapodás az IMF-fel, de nem gyorsan

Közelebbinek tűnik a megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, mint korábban, de ez sem jelenti feltétlenül, hogy a tárgyalások gyorsan eredményre vezetnek - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics vezető felzárkózó térségi közgazdásza, William Jackson befektetők számára összeállított, Londonban kedden ismertetett áttekintésében megállapítja, hogy a magyar befektetési eszközök múlt heti "heveny eladási hulláma után" az IMF-megállapodás elérésének kilátásaival kapcsolatos magyar kormányzati nyilatkozatok hangneme "markánsan enyhült".

 

Jackson szerint "jelenleg úgy tűnik", hogy a kormány 15-20 milliárd euró értékű elővigyázatossági megállapodásra fog törekedni; ez elég is lenne a közszféra idei finanszírozási igényeinek fedezéséhez. Ez valamelyes mértékben helyreállította a nyugalmat a piacon, a forint annak ellenére is visszaerősödött a 324 forint/eurós árfolyamrekordról, hogy a Moody's és a Standard and Poor's után a múlt héten a Fitch Ratings hitelminősítő is megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású magyar adósosztályzatot. "Ez eddig rendben is van, ám korai lenne azt gondolni, hogy mindez zökkenőmentesen haladó tárgyalásokat jelent" - áll a Capital Economics londoni közgazdászának keddi elemzésében.

 

Jackson szerint ugyanis számos kérdésben kell dűlőre jutni a megbeszéléseken, például a jegybanktörvény módosítása "előkelő helyen lesz a napirendi pontok között". Ráadásul még ha meg is születik a megállapodás, "valószínűleg kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a kormány tartja-e magát a programhoz, biztosítva ezzel a jövőbeni folyósításokat, hiszen volt már példa IMF-programok idő előtti befejeződésére, (...) a tárgyalások 2010 júliusában is megszakadtak" - áll a Capital Economics keddi elemzésében. Ugyanerre a következtetésre jutott a Fitch Ratings is a múlt heti leminősítés indoklásában.

 

A hitelminősítő a magyar osztályzatrontáshoz fűzött elemzésében azt írta, hogy még ha meg is születik az egyezség a valutaalappal, "kétségek maradnának fenn azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány alá tudná-e vetni magát a (megállapodás) szigorú feltételrendszerének, tekintettel gazdaságpolitikájának eddigi kiszámíthatatlanságára, és arra, hogy az előző IMF-program 2010 júliusában idő előtt véget ért".

 

A Capital Economics keddi londoni elemzése szerint mindent egybevetve az IMF-megállapodás most "közelebbinek tűnik, mint korábban, de elbizakodottság lenne azt gondolni, hogy a továbbiakban már nincsenek akadályok, és gyorsan elérhető az egyezség". Hasonló véleményüknek adtak hangot legutóbbi értékeléseikben más nagy citybeli házak felzárkózó térségi elemzői is. A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja az ügyfélkörébe tartozó intézményi befektetők számára összeállított, Londonban e héten ismertetett áttekintésében közölte: megítélése szerint a magyar kormányilletékesek - köztük Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök - legutóbbi nyilatkozatai alapján egyértelmű a magyar kormány törekvése a megállapodásra, és fontos fejlemény, hogy a kormány jelzi erőteljes szándékát az IMF/EU-hitelprogramról szóló egyezség elérésére.

 

A Barclays Capital elemzői szerint azonban - tekintettel a kormány "gyakori gazdaságpolitikai irányváltásaira" - nem lehet feltételezni, hogy a megállapodás gyorsan megszületik, és minél tovább tartanak a megbeszélések, annál nagyobb nyomás nehezedhet a közszektorbeli és a külső finanszírozásra. A Goldman Sachs bankcsoport londoni elemzői minapi előrejelzésükben közölték: változatlanul azt várják, hogy a magyar kormány végül egyezségre jut egy IMF/EU-programról.

 

A cég azonban azzal is számol, hogy a vitatott - főleg az MNB-vel kapcsolatos - ügyek miatt lassú haladás várható a tárgyalásokon. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői Magyarországról összeállított, hétvégén ismertetett értékelésükben közölték: továbbra is 65 százalékos esélyt adnak arra, hogy Magyarország és a valutaalap között létrejön a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról, de a cég ezt most már csak az idei második negyedévre várja. (MTI)

Széleskörű összefogás a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztéséért

A mai napon öt szervezet írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelyben a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek további fejlesztését vállalják a 2025/2026-os tanév 12. PÉNZ7 programjának keretében. Az előző tanévben 1.413 iskola 212 ezer diákja vett részt a témahéten. A mai nappal megkezdődött az iskolák regisztrációja is.
2025. 11. 12. 07:00
Megosztás:

Tovább nő a Digitális Fizetési Index, a jövő az összehangolt edukáción múlik

2024-ben sem szakadt meg a Mastercard Digitális Fizetési Indexének (DFI) ötödik éve tartó növekedése: a mutató most – egy pontos emelkedéssel - 63 ponton áll (a lehetséges 100-ból). Az Index öt éve változatlan módszertannal készül az összehasonlíthatóság érdekében. A növekedés hajtóereje a piaci szereplők digitális fizetési infrastruktúra fejlesztésére irányuló erőfeszítései mellett a szabályozási környezet kedvező változása volt. Az Index három pillére – Infrastruktúra, Tudás és Használat – közül a második, azaz a leglassabban növekvő Tudás lesz a digitális fizetési ökoszisztéma fejlődésének jövőbeni letéteményese. A 2024-es DFI-jelentés ezért az edukáció fontosságát, és ebben az intézményi, illetve üzleti szereplők közös felelősségét állítja a középpontba.
2025. 11. 12. 06:30
Megosztás:

Megjelent a madárinfluenza egy Csongrád-Csanád vármegyében

A madárinfluenza vírus magas patogenitású, H5N1 altípusát igazolták egy Csongrád-Csanád vármegyei hízópulykatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai, az állomány felszámolása megkezdődött, a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hatóság kedden a honlapján.
2025. 11. 12. 06:00
Megosztás:

Szlovénia és Ausztria közös nyilatkozatot írt alá a Mura folyó fenntartható kezeléséről

Szlovénia és Ausztria közös nyilatkozatot írt alá kedden a Mura folyót érintő fenntartható és közös vízgazdálkodásról, amelyet a felek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az árvízbiztonság és a biodiverzitás megőrzése terén folytatott együttműködésük újabb állomásának neveztek.
2025. 11. 12. 05:30
Megosztás:

Lezárult a regisztráció az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025-ös kampányára

Lezárult az idei, immár 17. Európai Hulladékcsökkentési Hétre (november 22-30. között) tervezett hulladékcsökkentési akciók regisztrációja, így Magyarország az idén 586 akcióval kerül fel az Európai Hulladékcsökkentési Hét nemzetközi térképére. A regisztrált akciók többségét, 53 százalékát a hazai oktatási intézmények alkotják, amely igazolja az intézmények, a pedagógusok és a diákok elkötelezettségét a környezeti ügyek, a környezeti nevelés iránt - tájékoztatott a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 11. 12. 05:00
Megosztás:

Egyre több fiatal lép át a “pénzkapun”

A K&H lakossági ügyfél állományán belül évről évre aktívabbak a fiatalok. A digitalizáció hatására a számlanyitás nemcsak a tudatos pénzkezelés első lépése, hanem belépő a biztonságos és kényelmes digitális bankolás világába is. A K&H tapasztalatai szerint a fiatalok leggyakrabban élelmiszerre költenek, a kiadásaik 22 százaléka erre megy. Második helyen vannak az éttermek majdnem 10 százalékkal, holtversenyben a harmadik helyen pedig a gyorséttermek és pékségeket is magában foglaló egyéb élelmiszerárusító egységek állnak – mindezt bankkártyával vagy okoseszközzel fizetve.
2025. 11. 12. 04:30
Megosztás:

2026-ban startolhat a Dél-Korea és Magyarország közös akkumulátoripari kompetenciaközpontja

A Magyar Akkumulátor Szövetség vezetésével egy koreai-magyar akkumulátoripari kutatóközpont jön létre a 2022-ben elindított Economic Innovation Partnership Program (EIPP) részeként a dél-koreai Korea Development Institute (KDI) és a magyar Nemzetgazdaság Minisztériummal közreműködésben.
2025. 11. 12. 04:00
Megosztás:

Megérkezett az októberi inflációs adat! Hol tartsd a pénzed, hogy kivédd a pénzromlást?

Megérkezett a legfrissebb inflációs adat, amely ismét rávilágít arra, mekkora teher nehezedik a háztartásokra és a megtakarításokra. Bár az áremelkedés üteme lassult az elmúlt időszakban, a korábbi évek drágulása tartósan beépült a gazdaságba. Ahhoz, hogy a pénzünk ne égjen el észrevételül, cselekednünk kell, hiszen a folyószámlán tartott pénz folyamatosan veszít az értékéből.
2025. 11. 12. 03:30
Megosztás:

Idén ugyanannyit szánnak a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly

Az idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly, átlagosan 75 ezer forintot a Yettel országos reprezentatív kutatása szerint.
2025. 11. 12. 03:00
Megosztás:

Itt a számítás! A nyugdíjak vásárló értéke a legnagyobb baj

Az elmúlt hónapok jelentős változásokat hoztak a magyar lakosság pénzügyi hangulatában és várakozásaiban: látványosan nőtt azok aránya, akik a nyugdíjas éveik anyagi bizonytalanságától tartanak, miközben a rövid távú gazdasági kilátások is romlottak.
2025. 11. 12. 02:30
Megosztás:

Betiltja a benzines és a dízel autókat is az Unió! Mi lesz így?

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 12. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjadra tettél félre? Most megnézheted mennyit kerestél vele

A Grantis pénzügyi tanácsadó számításai szerint az elmúlt évek világgazdasági ingadozásai ellenére a vizsgált nyugdíjbiztosítási alapok több mint 30 százaléka 10 százaléknál magasabb évesített hozamot produkált.
2025. 11. 12. 01:00
Megosztás:

Eladó az óra, ami megjárta a Holdat - magyar aukción kerül kalapács alá

A NASA legendás kronográfja a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján kerül kalapács alá.
2025. 11. 12. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin után ez lehet a következő nagy kriptós siker, ha 10 000 darabot tartasz ebből az ismeretlen érméből

Miközben a Bitcoin, az XRP és a Solana továbbra is uralják a híreket, egy új név csendben tör előre a kriptovilágban: <a href="https://minotaurus.io/?utm_source=profitline.hu&utm_campaign=pjdz3c0grz027esf5a60&PropertyValue=zg0r6sze" target="_blank">Minotaurus (MTAUR)</a>. A korai vásárlók már most „a következő nagy áttörést hozó tokenként” emlegetik, és a mögötte álló számadatok kezdenek alátámasztani ezt az állítást.
2025. 11. 11. 23:30
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás: