MFB: 5,855 milliárd forint konszolidált nettó veszteség 2019-ben

Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2019-ben 400 millió forint nettó eredményt ért el az előző évi 4,020 milliárd forint után, konszolidált nettó eredménye 5,855 milliárd forint veszteség volt az előző évi 18,720 milliárd forint nyereség után - derül ki a bank BÉT honlapján szerdán közzétett, IFRS standardok szerinti, konszolidált éves jelentéséből, amelyet április 29-én fogadott el a bank tulajdonosi jogainak gyakorlója.

MFB: 5,855 milliárd forint konszolidált nettó veszteség 2019-ben

A negatív konszolidált nettó eredmény azzal függ össze, hogy egy részesedés kikerült az MFB Csoportból.
   
A csoportszintű mérlegfőösszeg 2019 végén 1436 milliárd forint volt, 7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A bővülés elsősorban a hitelezési aktivitás bővüléséből adódott, ami az anyavállalat tevékenységéhez köthető. Az MFB 1427 milliárd forintos mérlegfőösszege 99 százaléka a csoportszintűnek.
   
A hitelintézet 2019-ben az előző évi értéknél 151 százalékkal több, 361 milliárd forint összértékű hitelkérelmet hagyott jóvá, ebből egyedi nagy ügyletekre 309 milliárd, hitelprogramokra 52 milliárd forintot. Az új hitelfolyósítások értéke közel 390 milliárd forint volt, ami 155 százalékkal haladja meg az előző évit. A bank hitelállománya 2019 végén 962 milliárd forintot tett ki, ami 227 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.
    

A bank 2019-ben 73 milliárd forintnyi új garanciát nyújtott ügyfeleinek, 18 milliárd forinttal többet az előző évinél.
    

A részesedésállomány 2019-ben 57,8 milliárd forinttal csökkent, aminek főbb elemei az NKM Nemzeti Közművek Zrt.-ben lévő tulajdonrész és az MMBF Zrt.-ben lévő 51 százalékos részesedés értékesítése, az MFB KKV Tőkealap megalapítása, valamint az MFB Invest Zrt.-ben történő tőkeemelés.
    

Az európai uniós források közvetítése jelentősen nőtt 2019-ben, az MFB Pontok hálózata több mint 13 ezer hitelkérelmet bírált el 170,28 milliárd forint értékben, és az esetek 81 százalékában pozitív döntést hozott.
    

Közvetítőkön keresztül 126,9 milliárd forint EU-forrást helyezett ki a bank, ebből 105 milliárd forint hitel, 21,9 milliárd forint kockázati tőke folyósítása valósult meg.
    

Az MFB 2019-ben 358,2 milliárd forint értékben vont be új közép- és hosszú lejáratú forrást. A bevont források devizaneme 60,6 százalékban forint, 39,4 százalékban euró volt.
    

A bank 151,3 milliárd forint összegben bocsátott ki forintkötvényt, a bevont forinthitelek értéke 65,8 milliárd forint. A devizában bevont források közül a jelentés kiemeli a 304,8 millió euró értékű kötvénykibocsátást, a 186,1 millió euró értékű bilateriális hitelt, klubhitelt és intézményi (CDB) forráslehívást.
    

A konszolidált nettó kamatbevétel 13,302 milliárd forintról 16,575 milliárd forintra emelkedett, elsősorban az anyavállalat kamatozó eszközállományának emelkedéséből adódóan. A konszolidált általános és adminisztratív költségek 25,938 milliárdról 17,848 milliárd forintra mérséklődtek, ami az MMBF részesedés kivezetésének eredménye. Az értékvesztés/céltartalék változás eredménye nagyobb (5,477 milliárd forint) volt 2019-ben, mint az előző évben (1,822 milliárd forint). A költség/bevétel arány romlott, 70,84 százalékról 120,38 százalékra emelkedett.
   

 A konszolidációs körbe bevont leányvállalatok közül az MMBF Földgáztároló Zrt. 2019-ben kikerült a csoportból, a 2019. január és augusztus közötti időszakban nettó árbevétele 16,291 milliárd forint, IFRS szerinti eredménye 7,544 milliárd forint volt, míg az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. 12,206 milliárd forint tárgyévi eredményt könyvelt el. Az MFB Invest Zrt. 1,454 milliárd forint veszteséggel zárta 2019-et, amely a tőkebefektetési aktivitás sajátosságával magyarázható, és amelyből -755 millió forint a befektetések után elszámolt értékvesztés. A Hiventures Zrt. tárgyévi eredménye 42,6 millió forint volt, míg az MFB Növekedési Tőkealap az exitekből származó összességében negatív hozam következében 1,683 milliárd forint veszteséggel zárt. Az MFB-Ingatlanfejlesztő Zrt. 79,9 millió forint veszteséget.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: