MNB - Megint a külső tanácstagok döntöttek a kamatcsökkentésről

Ismét a monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület január 29-i kamatdöntő ülésén - derül ki az ülés szerdán nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvéből.

Az alapkamat 5,75 százalékos szinten tartására voksolt az MNB elnöke, Simor András és két alelnöke, Király Júlia és Karvalits Ferenc, míg 5,50 százalékra csökkentésére Bártfai-Mager Andrea, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc és Kocziszky György.  A monetáris tanács január 29-én már egymást követő hatodik alkalommal csökkentette 0,25 százalékponttal az irányadó kamatszintet.   

 

A jövőbeni monetáris politikai lépések tekintetében a tanács tagjai egyetértettek abban, hogy az irányadó kamat további csökkentésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a középtávú inflációs kilátások összhangban maradnak a 3 százalékos céllal, és fennmaradnak a kedvező pénzügyi piaci folyamatok. A tanács tagjai fontosnak tartották annak hangsúlyozását, hogy a jelenlegi inflációs és reálgazdasági kilátásoknak megfelelő monetáris politikai irányultság kialakításához az eddig alkalmazott monetáris politikai eszköztár elegendő mozgásteret biztosít. A döntéshozók egyetértenek abban, hogy a nem konvencionális eszközök körének bővítése a hazai viszonyok között mindössze akut pénzpiaci zavarok esetén jelenthet hatékony segítséget.    

 

A tanács megítélése szerint az idén mind a külső, mind a belső keresleti tényezők csupán mérsékelt bővülést vetítenek előre. Folytatódik a mérlegkiigazítás, a fogyasztás és a beruházás a szigorú hitelezési feltételek és a bizonytalan gazdasági környezet következtében az idén tovább csökkenhet, amit csak 2014-től követhet lassú élénkülés. A kibocsátás elmarad a potenciális szintjétől, a munkanélküliség pedig meghaladja a strukturális tényezők által meghatározott hosszú távú szintjét.    

 

A kedvezőtlen beruházási dinamika, valamint a tartósan magas munkanélküliség arra utal, hogy a gazdaság potenciális növekedése is érdemben elmarad a válság előtti ütemétől, és a következő két évben is alig bővülhet. A monetáris tanács a gyenge keresleti környezet tartós fennmaradására számít, ami a döntéshozók többsége szerint biztosíthatja, hogy az infláció az átmeneti sokkok kifutását követően a 3 százalékos cél közelében alakuljon. Néhány tanácstag szerint ugyanakkor a gyenge kereslet dezinflációs hatása nem annyira erős, hogy lazább monetáris kondíciók mellett elérhető legyen az inflációs cél.    

 

A tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a monetáris politika számára releváns középtávú inflációs kilátások szempontjából meghatározó, hogy a kedvezőtlen növekedési kilátások és a gyenge belső kereslet mellett a vállalati költségeket emelő intézkedések milyen mértékben és időzítéssel jelennek meg az árakban. A termelési költségek áthárításának módját és időzítését illetően nagy a bizonytalanság, és továbbra sem egységes a testület tagjainak várakozása.    

 

A tanács tagjainak többsége szerint a gyenge keresleti környezet és a kihasználatlan kapacitások következtében kisebb tere van a vállalatoknak arra, hogy a magasabb árakon keresztül hárítsák át a megnövekedett termelési költségeiket, így az inflációs cél a monetáris politika horizontján teljesülhet. Néhány tanácstag ezzel szemben úgy véli, hogy a szabad kapacitások már többnyire leépültek, ráadásul a célt huzamosabb ideje meghaladó infláció miatt a várakozások horgonyzottsága gyengülhetett, ami szintén növelheti az árazáson keresztül történő alkalmazkodás esélyét.    

 

A döntéshozók abban egyetértettek, hogy az első negyedévben megjelenő makroadatok csökkenteni fogják a vállalatok viselkedését övező bizonytalanságot. Egy tanácstag annak a véleményének adott hangot, hogy a kamatcsökkentések az erős hitelkínálati korlátok következtében érdemben nem képesek segíteni a növekedést, így pedig nincs értelme a magasabb infláció kockázatát vállalni. Egy másik döntéshozó pedig kiemelte, hogy a piaci elemzők a célnál magasabb inflációra számítanak csökkenő kamatpálya mellett, ami azt sugallja, hogy a piac nem tartja elkötelezettnek a tanácsot az infláció kordában tartása mellett; megítélése szerint ezen a ponton már nem elegendő ennek ellenkezőjét csupán kommunikációval bizonyítania az eddig lazítást támogató tagoknak.

 

Az elmúlt hetekben tapasztalt forintgyengülés kiváltó okait illetően nem volt egységes a döntéshozók megítélése. Bár a tanácstagok abban egyetértettek, hogy a hazai fizetőeszköz tartós és nagymértékű leértékelődése kedvezőtlen mind az inflációs kilátások, mind a pénzügyi stabilitási kockázatok szempontjából, a döntéshozók többsége a forint gyengülését inkább a jegybankelnökváltás utáni monetáris politikát övező piaci bizonytalansággal és a nem konvencionális eszközök alkalmazásától való félelmekkel magyarázta.    

 

A testület néhány tagja ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a forint tavaly augusztus óta tartó gyengülésében fontos szerepet játszottak az eddigi és a beárazott további kamatcsökkentések, és az inflációs cél középtávú elérése szempontjából kockázatos a további kamatcsökkentés a jelenlegi helyzetben; helyette kiváró, óvatos monetáris politika indokolt. A monetáris tanács tagjai továbbra is egyetértettek az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodás fontosságában a kockázati felárak mérséklődése, ezáltal az államadósság fenntarthatósága, a hitelezési aktivitás élénkülése és a befektetői környezet kiszámíthatósága érdekében - ismerteti a rövidített jegyzőkönyv. (MTI)


Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás: