MNB - Voltak akik 50 bázispontot is vágtak volna áprilisban

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának öt tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, ketten pedig 50 bázispontos lazítást javasoltak az április 26-i kamatdöntő ülésen - tette közzé az ülés rövidített jegyzőkönyvét az MNB szerdán.

A monetáris tanács akkori ülésén 25 bázisponttal 5,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. Bihari Péter, Csáki Csaba, Karvalits Ferenc, Király Júlia és Simor András voksolt a 25 bázispontos csökkentésre, 50 bázispontot Bánfi Tamás és Neményi Judit javasolt a jegyzőkönyv szerint.

 

A jegyzőkönyv szerint a tagok egyetértettek abban, hogy a kockázati megítélés javulása áprilisban is folytatódott, ami lehetővé teszi a makrogazdasági oldalról indokolt kamatcsökkentési ciklus folytatását. A testület megítélése szerint az előző kamatdöntés óta beérkezett adatok nem változtatták meg érdemben az inflációs kilátásokat. A tanácstagok többsége azonos véleményen volt abban is, hogy a májusi inflációs jelentés prognózisa adhat iránymutatást a hosszabb távú stratégiával kapcsolatban.

 

A tanácstagok úgy ítélték meg, hogy a piaci árinformációkból egyértelműen a kockázati megítélés javulása olvasható ki. A globális pénzügyi piaci helyzetben bekövetkező kedvező változásokkal párhuzamosan az elmúlt időszakban csökkent a magyar CDS - vagyis az államadósság-törlesztési kockázat fedezetére kínált hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps) - felára, mérséklődtek az államkötvények hozamai és felértékelődtek a devizaárfolyamok. A kockázati megítéléssel kapcsolatban a jegyzőkönyvben hangsúlyozzák: az 5 év múlvai 5 éves felár közel 40 bázisponttal 191 bázispontra csökkent.

 

Bár az 5 éves CDS-felár csak kisebb ingadozásokat mutatott az időszakban, alakulása az ország megítélésnek relatív javulására utal. A forint-euró árfolyam a korábbi hónapokhoz képest erősebb szinteken, 262-268 forint/euró között stabilizálódott, továbbra is alacsony volatilitás mellett. Az árfolyamvárakozások gyenge irányú ferdesége ugyanakkor kismértékben emelkedett és az április eleji Reuters-felmérésben az elemzői mediánvárakozás is 1-2 százalékos gyengülést mutatott a következő hónapokra.

 

Többen felhívták a figyelmet arra is, hogy a javuló befektetői megítélés tartóssága szempontjából kiemelt kockázatot jelentenek a Görögországgal kapcsolatos legújabb fejlemények. A Monetáris Tanács tagjai szerint a kockázati megítélés javulása lehetőséget teremtett az óvatos kamatcsökkentési politika folytatására áprilisban. Többek szerint jobban szolgálja a hosszú távú monetáris politikai célok elérését egy fokozatos és kis lépéseken keresztüli csökkentés.

Brit miniszterelnök-helyettes: súlyos gazdasági károkat okozott a kilépés az EU-ból

A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
2025. 12. 06. 18:00
Megosztás:

Teljes irányváltást követelnek az Európai Bizottságtól a V4-es agrárkamarák

Teljes irányváltást követel az Európai Bizottságtól a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák agrárkamara, az erről szóló közös nyilatkozatot pénteki tanácskozásukon fogadták el - közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2025. 12. 06. 17:00
Megosztás:

Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatalokért folyó versenyből, már sehol nem érhető el jóváírás a Munkáshitel igénylések mellé. Miért lett a sejtett sikertörténetből rövid időn belül csendélet? Miért ütközik a fiatalok igénye és a kormányzati/banki logika?
2025. 12. 06. 16:00
Megosztás:

Abu Dhabi új Bitcoin-központtá válik – intézményi pénz és globális energiaérdekek állnak a háttérben

A kriptoszektor következő nagy központját keresve egyre többször fordul a figyelem a Közel-Kelet felé. Most úgy tűnik, Abu Dhabi lép elő a digitális eszközök egyik legfontosabb globális csomópontjává. A Bitcoin MENA konferencia nem egyszerű iparági találkozó: sokkal inkább bepillantás abba, merre tart a világ kriptopénzekkel kapcsolatos geopolitikája és gazdasága.
2025. 12. 06. 15:00
Megosztás:

AM: határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését

Határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését; a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az osztrák-magyar határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertan kidolgozása. A program teljes költségvetése 635 millió forint - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 14:00
Megosztás:

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
2025. 12. 06. 13:00
Megosztás:

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás:

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás: