MOL részvény - Draghi beütött?
2012. 08. 03. 08:43
Csütörtökön oldalazás, lefelé csordogálás jellemezte a piacokat, délután azonban Mario Draghi, az EKB elnökének beszéde jelentős mértékben megmozgatta az árfolyamokat, a piac jóval többet várt, mint ami elhangzott. A befektetők kiábrándultan vették tudomásul a nyilatkozatot, az európai és a magyar piacok is jelentős esésbe fordultak. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,74 pontos, 1,33 százalékos csökkenéssel, 17.302,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest. A negatív hangulat a következő napokban is érződhet majd. A Mol ára nem változott, 16.750 forintot ért, 914,9 millió forintos forgalomban. Mai elemzésünkben az olajrészvény várható alakulását vizsgáljuk meg.
Próbál kapaszkodni az árfolyam az ék alakzat alsó szárába, ennek ellenére továbbra sem mutatkozik érdemi lehetőség arra, hogy vételi pozíciót keressünk.
Az alakzatból lényegében kioldalazott, ugyan tartja magát 16.500 forint, illetve az 50 napos mozgóátlag felett, de bármikor megindulhat lefelé. Törése esetén csökkenés következhet 15.900, 15.500 forintos szintek irányába. Emelkedés során támasz 16.750-800 forintnál.
Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs
Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP
Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban
Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program
A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja
Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!
Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia
Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.