Ma is az OTP húzta mínuszba a magyar tőzsdét
A BUX csökkenését az OTP papírok jelentős áresésével magyarázta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. A bank negyedéves jelentésében a számok jobb helyzetet mutattak a valóságosnál. Az elemző számítása szerint a rossz hitelek utáni megfelelő céltartalékképzés 13 milliárd forinttal csökkentette volna a profitot. Ezt vették észre a befektetők, és ettől csökkent a részvények ára. A nemzetközi hangulat pozitív, a nagyobb börzék 1 százalék körüli pluszban jártak délután, és ez védte a forint árfolyamát is.
BUX index
Induláskor enyhén emelkedett a BUX, majd folyamatosan "csorgott lefelé" - mondta Miró József, az Erste vezető elemzője. Ő is az OTP papírokban látta az indexesés okát. A befektetők úgy vélik, hogy tovább növekszik a rossz hiteladósok száma, és a szükséges céltartalék tovább csökkenti a profitot. Vagyis a banknál a viszonylag jó negyedéves számok mögött a bizonytalan jövő áll.
OTP részvény
Ezzel szemben a Mol második negyedéves számai rosszabbak voltak, viszont az olajcég kilátásai jobbak, ezért esett csak minimálisan a részvényeinek az ára kedden - mutatott rá az elemző, aki a gyógyszerpapírok emelkedését várja, mivel azok mögött a gazdálkodási adatok és a jövőkép is pozitívak.
MOL részvény
A Mol 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16.490 forintra csökkent, 729,6 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 35 forinttal, 0,95 százalékkal 3.645 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,72 százalékkal 421 forintra erősödött, forgalma 318,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 60 forinttal, 0,15 százalékkal 39.965 forintra gyengült, a részvények forgalma 511,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 358,6 millió forintos forgalom mellett 475 forinttal, 2,81 százalékkal 16.405 forintra csökkent. A BUMIX 1.019,90 ponton zárt kedden, ez 16,36 pontos, 1,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.