Magára talált a kockázati –és magántőke piac

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2015. évi jelentése szerint tavaly Magyarországon 132 befektetésen keresztül 109 vállalat részesült összesen 31,8 milliárd forint összértékű kockázati- és magántőke-befektetésben. A legaktívabb befektetők a Jeremie alapok voltak; ők adták a tőkebefektetések 75 százalékát. A befektetések 72 százaléka az év során három szektorba, az üzleti és ipari szolgáltatásokkal, az energetikai és környezetvédelmi tevékenységekkel, illetve a fogyasztói szolgáltatásokkal foglalkozó cégekbe áramlott.

Összesen 31,8 milliárd forint volt a kockázati-és magántőke befektetések értéke 2015-ben. Bár ez az összeg 58%-os visszaesést mutat a 2014-es év 54,9 milliárdos befektetéséhez képest, azonban nem feltétlenül jelent valódi csökkenést; 2015-ben több olyan magas értékű magántőke-tranzakció realizálódott, amelyek befektetési értékét a felek nem hozták nyilvánosságra. A statisztikában látható tranzakciókat figyelembe véve az látszik, hogy 2015-ben kevesebb magántőke-befektetés volt, mint 2014-ben, amikor 38,6 milliárd forint összértékben realizálódott tranzakció.

 

 

Ami az egyes tranzakciók értékét illeti, a 109 magán-és kockázati tőke befektetés közül 54 volt 250 millió forint érték alatt, 72 cég kapott 100 millió forintnál többet, míg ketten 1 milliárd forint feletti befektetésben részesültek. A részleteket megvizsgálva azt látjuk, hogy a kockázati tőke-ügyletek átlagos mérete a 2014-es évi 170 millió forinthoz képest 274 millió forint volt tavaly, míg a magántőke-befektetések nagysága egyes esetekben akár a 2 milliárd forint is meghaladta. Míg 2014-ben a legnagyobb öt tranzakció az összes befektetett tőke közel 70 százalékát tette ki, addig 2015-ben csak a 20 százalékát, ugyanakkor 2014-ben ezen tranzakciókat az akkori kimagasló magántőke befektetéseknek köszönhetjük. A tranzakciók közel egyenletesen oszlottak meg a negyedévek között; az év utolsó negyedéve volt a legerősebb; a tőkebefektetések 30 százaléka az október-november-decemberi időszakban valósult meg.

 

2014-ben is az utolsó negyedév volt a legaktívabb időszak, ám akkor a befektetések 77 százaléka realizálódott az év végi hajrában. Összesen 27 alap fektetett be magyar vállalatokba tavaly. Közülük 12 helyezett ki 1 milliárd forintnál többet, amik együttesen az összes befektetés értékének közel 80 százalékát adták. Az 5 legaktívabb alaphoz köthető a befektetések közel 45 százaléka. Ami a tőkejuttatásban részesített vállalatok számát illeti; csak 8 alap invesztált 4 vagy annál több cégbe.

 

 

A legaktívabb alap a tranzakciók számát tekintve a befektetések közel egyharmadáért „felelős” és ez 12 százalékos piaci részesedést jelent számára (teljes tranzakció értéket vizsgálva). Az alapok befektetői összetételét vizsgálva az látszik, hogy mind számot, mind értéket vizsgálva a Jeremie-alapok zárták a legtöbb tranzakciót: tavaly összesen 23,9 milliárd forintot invesztáltak 67 társaságba. A befektetett tőke 12 százalékát (3,7 milliárd forint) 6 magántőkealap biztosította 10 vállalat számára. További 13 százaléknyi összeget (4,3 milliárd forint) az állami hátterű alapok fektettek be mindösszesen 32, jellemzően start-up vállalkozásba. 2015-ben az összes tőkebefektetés 39 százaléka irányult az üzleti és ipari szolgáltatások szektorába, 21 százalékot az energetikával, valamint környezeti projektekkel-, míg 12 százalékot a fogyasztói szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásokba fektettek be.

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a hazai kockázati- és magántőke tőke szektor nemcsak megismételte a 2014-es teljesítményét, de túl is tudta szárnyalni azt. A jelentős növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a Jeremie-alapok befektetési időszaka a végéhez közeledik, több tulajdonváltáson átment alap 2015-ben indult meg igazából. Az idei év első félévében a tavalyihoz hasonló aktivitásra számítok, de utána a legaktívabb Jeremie alapok egy ideg várhatóan nem lesznek a befektetők között. Bízunk benne, hogy a Jeremie-program folytatódik, és a szektor aktivitása nem esik vissza a 2010-et megelőző szintre. Ettől függetlenül az alapkezelők egy része várhatóan megpróbálja új alapok indítását, akár tisztán magánforrások gyűjtésével, így 2016 második felétől a tőkebevonás kerül a hazai alapkezelők működésének fókuszába.” – foglalta össze Zsembery Levente, a HVCA elnöke.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: