Magyarország benyújtotta az előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet Brüsszelnek

A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Európai Bizottságnak az Európa 2020 Stratégia (EU2020) magyar vállalásait tartalmazó előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet (NIT), amely tartalmazza, hogy az ország a stratégia kiemelt céljainak eléréséhez milyen számszerű célkitűzések teljesítését vállalja 2020-ig - közölte a minisztérium pénteken az MTI-vel.

A minisztérium kiemeli: a foglalkoztatás bővítése - amely a magyar kormány gazdaságpolitikájának prioritása - az EU2020 végrehajtását megalapozó Nemzeti Intézkedési Tervben is Magyarország legfontosabb vállalásaként jelenik meg. A közlemény szerint Magyarország - összhangban az uniós szintű céllal - egyebek között vállalta a 20-64 év közötti népességre vonatkozó foglalkoztatási ráta 75 százalékra emelését és azt is, hogy a kutatás-fejlesztési ráfordítások szintje a bruttó hazai termék 1,8 százalékára nő. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbb közölt adatai szerint július-szeptemberben a 15–64 éves korosztályra számított foglalkoztatási ráta 56 százalék volt.

 

Magyarország vállalja azt is, hogy a megújuló energiaforrások részaránya az energiafelhasználáson belül 14,6 százalékra nő, a teljes energiamegtakarítás-vállalás 10 százalék, az üvegházhatású gázok kibocsátása a 2005. évi szinthez képest legfeljebb 10 százalékkal nő. A magyar célkitűzések között van, hogy a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettséggel rendelkezők aránya a 30-34 éves népességen belül 30,3 százalékra nő, a képzésben nem részesülő, legfeljebb alsó középfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig 10 százalékra csökken a 18-24 éves népességen belül. További cél, hogy a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élő népesség aránya 5 százalékponttal csökkenjen.

 

A tárca egyben széleskörű konzultációt indít, amelynek célja a végleges NIT egyes pontjainak társadalmi szintű megvitatása. A végleges Nemzeti Intézkedési Tervet a társadalmi konzultációt követően, 2011 áprilisában nyújtja be a kormány a bizottságnak. A közlemény szerint a NIT elfogadását követően kormányzati intézkedéssorozat veszi kezdetét, hogy az ország teljesíteni tudja a benne vállalt kötelezettségeit az évtized végére. "Az intézkedések, illetve azok gazdaságra gyakorolt hatásai gyökeresen átalakítják majd a makrogazdasági alappályát, melynek alapja az egymillió új munkahely megteremtése tíz év alatt". A kormány azzal számol, hogy az egymillió új munkahelyből 400 ezer 2015-ig létrejön.

 

A vállalkozások a kilátások javulásával növelik beruházásaikat, amelyet kiegészít az EU-források növekvő és hatékonyabb felhasználása. A tervezett intézkedéseknek köszönhetően a gazdasági növekedés folyamatosan emelkedhet: a következő két évi 3-3,5 százalék körüli szintről 5 százalékra, majd afölé. A nominális GDP 2015-re közel 3.000 milliárd forinttal, 7,5 százalékkal meghaladhatja az alappálya szintjét - olvasható a minisztérium közleményében. Az ehhez csatolt háttéranyag szerint 2020-ig a legnagyobb változás a nemzetgazdasági beruházásoknál várható: az alacsony, 2010-es bázisról az éves volumennövekedés előbb 7-8 százalékra, majd az előrejelzési horizont végére 10 százalék fölé gyorsul. A beruházási hányad 2014-re eléri a 25 százalékot.

 

A jelentős adócsökkentés, valamint a foglalkoztatás növekedése pozitívan hat a fogyasztásra, így a normatív pályában a háztartások fogyasztása évi 4 százalék körül bővül 2013-tól. A foglalkoztatottak száma 2012-ben 2, 2013-tól évi 3 százalékkal emelkedhet, így a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 11 százalék körüli szintről 2015-re 5 százalék közelébe süllyedhet. Az EU 2010 nyarán indította útjára az Európa 2020 Stratégiát, amely fő céljaiban a korábbi Lisszaboni Stratégia utódának tekinthető, de eszközrendszerében, célkitűzéseiben, valamint végrehajtási és ellenőrzési rendszerében "túllép annak korlátain" - olvasható a háttéranyagban. (MTI)


Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás: