Majdnem 290 milliós karbantartás hétfőtől a Nyugati pályaudvaron
Vizi Zsolt, a MÁV Zrt. műszaki lebonyolítási vezetője elmondta: karbantartási és felújítási munkákat végeznek a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen. Ezeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet elvégezni, mert úgy évekre elhúzódó kellemetlenséget jelentene az utasoknak - tette hozzá.
Megjegyezte azt is: a munkálatok az üzembiztonságot szolgáló felújításra koncentrálnak, nem terjednek ki a hosszabb tervezési-engedélyezési és pályáztatási folyamatot igénylő felújítási munkákra. Ismertette: a pályát érintő munkák összesen 136 millió forintba, a biztosítóberendezésekkel kapcsolatos munkák 102 millió forintba, az erősáramú berendezések költsége 34,3 millió forint, a távközlő berendezéseket és az ingatlanokat érintő költségek pedig 16,5 millió forintot tesznek ki.
A több mint száz szakember közreműködésével zajló karbantartás így összesen mintegy 290 millió forintba kerül. Bojtor Tibor, a MÁV Zrt., ingatlan fenntartás és fejlesztés vezetője arról számolt be, hogy a legfontosabb ingatlanüzemeltetést érintő feladat a vágánycsarnok végfali üvegfelületének takarítása, az üvegpótlások elvégzése, kijavítják az ereszcsatornákat, a pénztárcsarnok üvegeit és a csatornarendszert, ahogy a botlásveszélyes burkolatokat is, az egész épület körüli homlokzatot graffiti-mentesítik.
Kormányos László, a MÁV marketing és fejlesztési vezetője arról számolt be, hogy az utasforgalmat érintő változások tervezésébe Budapesti Közlekedési Központot (BKK) is bevonták, az érintett vasútvonalak száma jelentős. Hozzátette: a Nyugati pályaudvarig szóló menetjegyek, bérletek felhasználhatóak a kijelölt BKK járatokon és viszonylatokon.
A közlekedési változásokról, a vasúti menetrendről a www.mavcsoport.hu oldalon és a Vonatinfó alkalmazáson, vagy a Mávdirekt 06 40 494949-es telefonszámán tájékozódhatnak. A kiosztott közlemény szerint a vasúttársaság az üzlethelyiségek bérlőinek kéthetes díjkedvezményt ad. A MÁV 13 bérlővel kötött egyedi megállapodást, ezzel összesen több mint 2 millió forintnyi bevételről mondott le. A tervezett munkálatokat a sajtóbejáráson részletesen bemutatták. (MTI)