Makrohírek szárnyán emelkedtek az USA piacok

Emelkedéssel zártak vezető amerikai indexek a vártnál kedvezőbben alakult februári foglalkoztatottsági adatok hatására. A vezető indexek több mint 1 százalékkal emelkedtek, a Nasdaq 18 havi csúcsra szökött fel.

A DJIA index 122,06 pont (1,17) százalék emelkedéssel 10.566,20 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 15,73 ponttal (1,40 százalékkal) 1.138,70 pontra erősödött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 34,04 ponttal (1,48 százalékkal) 2.326,35 pontra nőtt. Heti szinten a Dow index 2,3 százalékkal, az S&P 500 index 3,1 százalékkal, míg a Nasdaq 3,9 százalékkal emelkedett.

 

Az Egyesült Államokban február folyamán ugyan 37.000 fő vesztette el az állását, mely jóval kedvezőbb, mint az előrejelzésekben várt 75.000 fős csökkenés, ennek nyomán a munkanélküliségi ráta maradt 9,7 százalékon, holott az előrejelzések 9,8 százalékra történő emelkedésre számítottak. A vártnál jobbadatok hatására emelkedésnek indult az olaj és egyéb nyersanyagok árai, ennek hatására a Chevron részvénye 1,22 dollárral 74,30 dollárra emelkedett, míg az ExxonMobil 1,07 dollárral 66,47 dollárra drágult.

 

 

A pénzügyi részvényeket erősítette a fogyasztói hitelállomány alakulásáról szóló adat, mely januárban 4,96 milliárd dollárros emelkedést mutatott a decemberi felülvizsgált 4,57 milliárd dolláros csökkenés után. Az elmúlt egy évben ez az első havi emelkedés, egyébként az elemzők 4,2 milliárd dolláros csökkenéssel kalkuláltak. Egyébiránt a januárihoz hasonló bővülés utoljára 2008 közepén volt. A Bank of America 30 centtel 16,70 dollárra, míg a JPMorgan Chase jegyzése 89 centtel 42,81 dollárra drágult.

 

a határidős olaj árolyama 81 dollár fölött zárt pénteken hordónként, ezzel heti szinten 2 százalékot erősödött, a vártnál jobb amerikai foglalkoztatottsági és a kínai gazdasági bővülésről szóló hivatalos kommentárok hatására. A kínai miniszterelnök az idei évre vonatkozóan 8 százalékos gazdasági bővülésről beszélt. Az áprilisi szállítású amerikai típusú könnyűolaj ára 1,29 dollárral, 1,6 százalékkal 81,50 dollárig emelkedett.

Generali: letarolták az országot a július eleji viharok

A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. A Generali Biztosítóhoz július 7-9 között közel 8500 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, mely kiemelkedően magasnak számít.
2025. 07. 10. 04:30
Megosztás:

Országosan csaknem háromszoros eltérések az albérletárakban

A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. A múlt héten bejelentett 3%-os lakáshitel pedig még inkább fel fogja kavarni a piaci viszonyokat.
2025. 07. 10. 04:00
Megosztás:

Lassuló, de masszív kereslet mellett egyre duzzad a fővárosi újlakás-kínálat

Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad. Mindeközben az első hónapokban az árak is látványosan nőttek, majd az év közepére ez a lendület éppen lelassulni látszik – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2025. 07. 10. 03:30
Megosztás:

Augusztus 8-tól ismét repül Budapest és Tel-Aviv között a Wizz Air

A Wizz Air, Európa környezeti szempontból leginkább fenntartható légitársasága bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. A járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
2025. 07. 10. 03:00
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet, 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye. Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első fél évében, 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 10. 02:30
Megosztás:

Miért érzik a nyugdíjasok 20% felettinek az áremelkedést a KSH 4,6%-val szemben?

A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő értéket a K&H biztos jövő felmérése szerint.
2025. 07. 10. 02:00
Megosztás:

A nyár nem állíthatja meg a termelést: külföldi és diákmunkások tartják mozgásban a gazdaságot

A nyári szabadságolások időszaka minden évben újraírja a HR-részlegek működését. A legtöbb magyar munkavállaló ilyenkor veszi ki a jól megérdemelt pihenőnapjait, miközben a vállalatok számára létfontosságú, hogy a gyártás, a szolgáltatás és az ügyfélkiszolgálás zavartalanul folytatódjon. A Jobtain HR Szolgáltató tapasztalatai szerint egyre több hazai vállalkozás támaszkodik nyáron a külföldi – főként harmadik országbeli – munkavállalókra és diákmunkásokra annak érdekében, hogy átvészeljék a nyári munkaerőhiányt.
2025. 07. 10. 01:30
Megosztás:

Veszélyes potencianövelő szerek Magyarországon! Vigyázz, mert komoly bajt okoz!

Veszélyes potencianövelőket talált az NKFH a piacon – komoly egészségügyi kockázatot rejthetnek az engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó termékek.
2025. 07. 10. 01:00
Megosztás:

Magyar infláció: kisebb pozitív meglepetés júniusban

A júniusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról.
2025. 07. 10. 00:30
Megosztás:

Spórolás szórakozva

A gyereknevelés sok örömmel, ugyanakkor nem kevés kiadással jár. A szülők jól tudják, hogy a kicsik ruhatára, kiegészítői és játékai újra és újra cserére szorulnak, miközben az is fontos lenne, hogy ezek megérjék az árukat.
2025. 07. 09. 23:30
Megosztás:

Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
2025. 07. 09. 22:30
Megosztás:

Az ingyenes öntözővíz több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára

Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen.
2025. 07. 09. 22:00
Megosztás:

Miért válaszd nyáron az UV fényre kötő szempillaragasztót?

A nyári időjárás minden évben új kihívások elé állítja a szempilla stylistokat. A magas hőmérséklet és páratartalom mellett nem szabad megfeledkezni a strandolás okozta igénybevételről sem, amely szintén próbára teszi a szempillák tartósságát.
2025. 07. 09. 21:30
Megosztás:

Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt

A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.
2025. 07. 09. 21:00
Megosztás:

BÉT: A BUX ma átlépte a 100 000 pontos lélektani határt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán.
2025. 07. 09. 20:30
Megosztás:

Afrika felé kacsingat Trump

Donald Trump több nyugat-afrikai ország és Gabon vezetőjét meghívta a Fehér Házba, hogy egy háromnapos egyeztetés keretein belül a természeti erőforrásokról való befektetésekről folytassanak tárgyalásokat.
2025. 07. 09. 19:30
Megosztás:

Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz

Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
2025. 07. 09. 19:00
Megosztás:

Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?

Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
2025. 07. 09. 18:30
Megosztás:

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás: