Malév - Több légitársaság is lecsap a hoppon maradt utasokra

Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.

A Wizz Air fapados társaság speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára, azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak utazni. A német Lufthansa vizsgálja annak lehetőségét, hogy nagyobb gépeket küld müncheni és frankfurti járataira.

 

Az Austrian Airlines (AUA) légitársaság nagyobb repülőgépeket állít forgalomba egyes járatain, ha erre a Malév-járatok kiesése miatt megfelelő igény jelentkezik. A kínai Hainan légitársaság azt közölte, hogy a Malévvel közös pénteki pekingi járatát nem érinti a Malév bejelentése. A Wizz Air közleményben tájékoztatott: azok az utasok, akik a 2012. február 3. és március 24. közötti időszakra érvényes Malév-jeggyel rendelkeznek, kedvezményes egységáron vásárolhatnak repülőjegyet a Wizz Air ügyfélszolgálatán. A társaság hozzátette: a jegyeket a rendelkezésre álló helyek függvényében tudja biztosítani a légitársaság.

 

A Wizz Air közleménye szerint a telefonközpontot hívó utasnak rendelkeznie kell a már megvásárolt, Malév elektronikus jegy számával ahhoz, hogy átfoglalhassa a jegyét. A repülés napján, az utasfelvételnél pedig be kell mutatnia a kinyomtatott elektronikus Malév jegyet és a Wizz Air kinyomtatott visszaigazolását. A Lufthansa budapesti irodája pénteken megerősítette az MTI-nek, hogy vizsgálják a helyzetet, és szükség esetén nagyobb kapacitású gépeket indítanak már Münchenből és Frankfurtból, így a Budapestről induló járatok is nagyobb kapacitással állnak az utasok rendelkezésére.

 

Az AUA már pénteken este az eddigi 70 férőhelyes helyett több mint száz férőhelyes gépet közlekedtet Bécs és Budapest között - mondta el Michael Braun szóvivő. Közölte: egyelőre felmérik az igényeket és ha azt látják, hogy valamelyik járaton elég nagy a kereslet, akkor oda az eddigieknél nagyobb gépet indítanak. Ez a Budapest-Bécs viszonylatra és a bécsi (schwechati) repülőtérről közlekedő járatokra is érvényes - tette hozzá az MTI kérdésére. Járatsűrítést vagy új járatok indítását nem tervezi az AUA. Michael Braun az MTI kérdésére kifejtette, hogy az utazási irodák visszajelzései és a közvetlenül a légitársaságnál való foglalások száma alapján mérik fel, hogy érdemes-e nagyobb repülőgépet indítaniuk.

 

A döntésnél a gazdaságosságot is figyelembe veszik. Egy több férőhelyes repülőgép természetesen több bevételt, ugyanakkor több kiadást is jelent - mondta a szóvivő. Az átállást viszonylag gyorsan végre tudja hajtani az AUA, és megfelelő kihasználtság esetén több hónapon keresztül is fenn tudja tartani - közölte a szóvivő. Tájékoztatása szerint a német Lufthansa tulajdonában lévő osztrák légitársaság 82 gépből álló flottával rendelkezik és 130 célállomásra közlekedtet járatokat. (MTI)


Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás:

Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2026. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
2026. 06. 10. 20:30
Megosztás:

Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel

Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
2026. 06. 10. 20:00
Megosztás:

NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra

Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 06. 10. 19:30
Megosztás:

Letartóztatta a bíróság a tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfiakat

A bíróság öt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést, a gyanú szerint ugyanis tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek és ebből évente egymilliárd forintos bevételre tettek szert - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Orbán Anita a magyar-német együttműködésről tárgyalt Berlinban

A magyar-német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.
2026. 06. 10. 18:30
Megosztás:

Eltűnnek a látogatók a weboldalakról? Így forgatja fel a Google AI a keresést

A Google történetének egyik legnagyobb változása zajlik a szemünk előtt. A vállalat 2026-os fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy az AI Overviews már több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg az AI Mode szolgáltatást több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen. A keresés ezzel új korszakba lép: a felhasználók egyre gyakrabban nem linkeket kapnak válaszul, hanem azonnal elkészített, mesterséges intelligencia által generált összefoglalókat. Ez alapjaiban alakíthatja át a digitális marketing és a keresőoptimalizálás világát.
2026. 06. 10. 18:00
Megosztás:

OGYM: rekordgyorsasággal nyitjuk újra a magyar felsőoktatás európai kapuit

Rekordgyorsasággal nyitjuk újra a magyar felsőoktatás európai kapuit - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 17:30
Megosztás:

Meghosszabbítják az alapélelmiszerek árréskorlátozását

Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói által kezdeményezett határidő-módosítást szerdai ülésén fogadta el a bukaresti képviselőház - közölte az RMDSZ.
2026. 06. 10. 17:00
Megosztás:

A pesti pincék új élete: így lehet üzleti érték a föld alatti négyzetméterekből

A budapesti alagsori, szuterén- és pincehelyiségek sokáig az ingatlanpiac problémás szereplőinek számítottak. Pedig megfelelő műszaki háttérrel, jogilag rendezett működéssel és jó üzleti ötlettel ezekből a terekből akár különleges, magas hozamú élményközpontok is születhetnek.
2026. 06. 10. 16:30
Megosztás:

Idén mérsékelt GDP-növekedés várható erős forint mellett

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. Az erős forint, az enyhülő infláció teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány csak a következő években csökkenhet - derül ki az MBH Elemzési Centrum szerdán kiadott Makrogazdasági kitekintőjéből.
2026. 06. 10. 16:00
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a kormány

Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte jövő hét keddre a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az erről szóló dokumentum szerdán került fel a parlament honlapjára.
2026. 06. 10. 15:30
Megosztás:

Javítják a versenyképességet a korszerű online fizetési megoldások

Jelentősen javíthatja a vállalkozások versenyképességét, ha korszerű online fizetési megoldásokat kínálnak az ügyfeleiknek a Simplepay és a Visa szakértői szerint.
2026. 06. 10. 15:00
Megosztás:

Horvát kutatók az Adriai-tenger fényképes megfigyelésére kérik az ott tartózkodókat

Fényképes megfigyelésekkel segíthetik az Adriai-tenger élővilágának és környezetének kutatását az ott tartózkodók - közölte a zágrábi Rudjer Boskovic Intézet, amely a helyiek mellett a turistákat is arra kéri, hogy kapcsolódjanak be a tudományos adatgyűjtésbe.
2026. 06. 10. 14:30
Megosztás:

Több tízezer régi gazdasági épület vár felújításra Magyarországon

A KSH adatai szerint csak a 2000-es években mintegy 45 ezer ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi célú épület készült el Magyarországon, melyek jelentős része ma is csarnokként, tárolóként, raktárként funkcionál. Ha ehhez hozzávesszük a ’90-es években létesült, még mindig használatban lévő épületeket is, akkor kijelenthető, hogy idehaza több tízezer épület érte el azt az életciklust, amikor az állapotfelmérés és a felújítás biztonsági szempontból is időszerűvé vált.
2026. 06. 10. 14:00
Megosztás:

Több mint 17 millió forint bírságot szabtak ki a mozgó vendéglátó egységek országos ellenőrzésénél

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok bevonásával, az akcióban 413 mozgó vendéglátó egységet, büfékocsit és food truckot vizsgáltak meg. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot - közölte az NKFH szerdán az MTI-vel.
2026. 06. 10. 13:30
Megosztás:

A rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.
2026. 06. 10. 13:00
Megosztás:

Coinbase Payments: teljes infrastruktúra a stabilcoin-gazdaság kiszolgálására

A Coinbase Payments egyre inkább a stabilcoin-alapú fizetések egyik legfontosabb intézményi infrastruktúrájává válik. A platform célja, hogy egyetlen szabályozott rendszerben egyesítse a fizetési megoldásokat, a blokkláncos elszámolást, a letétkezelést, a fiat átjárókat és a stabilcoin API-kat.
2026. 06. 10. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Az Otthon Start hitel kezdetben jelentős lendületet adott a XVIII. kerületi ingatlanpiacnak, azonban az év elejére véget ért a korábbi eufória. A piac mára kettészakad, a vevők ráadásul jóval megfontoltabbá váltak. A kínálat bővülése és az alkupozíciók erősödése egyre nagyobb nyomást helyez a túlárazott ingatlanok tulajdonosaira.
2026. 06. 10. 12:00
Megosztás: