Már az eladók is elkerülik a budapesti tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,42 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 18.203,20 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint mozgalmas volt a csütörtöki kereskedés, alacsony forgalom mellett. Kezdetben pozitív volt a hangulat, de később a spanyol kötvények hozamának emelkedése miatt aggódtak a befektetők, ez hatott a magyar tőzsdére is.

 

BUX index

 

Elmondta: a piacok hangulatát befolyásolta az is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről kiadott jegyzőkönyv alapján csökkent a valószínűsége annak, hogy a Fed újabb monetáris enyhítő csomagot indítana el. Kedvező, hogy a magyar tőzsdén az OTP és a Mol már erősödött, a nap sztárja az Egis volt, amely 3,8 százalékkal emelkedett.

 

OTP részvény

 

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház elemzője elmondta: a nyugat-európai tőzsdéken korrekció következett be, a héten többnyire estek a tőzsdék, ma már néhány nyugat-európai tőzsdén emelkedtek a részvényárak és az index, ez hatott a magyar tőzsdére is. Úgy tűnik, a magyar piacon megállt az esés - tette hozzá. Elmondta: látszik, a magyar tőzsde forgalmának alakulását egyértelműen befolyásolja, hogy hiányoznak a nagy intézményi befektetők, így a hazai spekulánsok egy része is más tőzsdéken próbál üzleteket kötni.

 

MOL részvény

 

A Mol 50 forinttal, 0,28 százalékkal 17.800 forintra erősödött, 837,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,54 százalékkal 3.750 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,05 százalékkal 568 forintra csökkent, forgalma 471,3 millió forint volt.

 

A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,54 százalékkal 37.000 forintra esett, a részvények forgalma 435,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 485,7 millió forintos forgalom mellett 550 forinttal, 3,82 százalékkal 14.950 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.182,96 ponton zárt csütörtökön, ez 24,81 pontos, 2,14 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás: