Már nem kell a legrosszabb forgatókönyvre készülnünk

Meghaladhatja a 3 százalékot a világgazdasági növekedés éves üteme a jelenlegi negyedévben az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) tanúsága szerint. A vállalatok és a fogyasztók felismerték, hogy már valószínűtlen a legrosszabb fejleményekre kidolgozott forgatókönyvek megvalósulása, és a kedvezőbb kilátásokhoz igazítják fogyasztásukat, beruházásaikat és foglalkoztatási gyakorlatukat.

A JP Morgan, amely minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a feldolgozó és a szolgáltatási szektorok teljesítményadataiból összesített saját beszerzőmenedzser-indexét, a múlt hónapról kiadott legújabb összesítésében azt írta: az általa képzett mutató februárban 53,6 pontra emelkedett a januári 53,2-ről. "Névértéken számolva" ez hozzávetőleg 2,6 százalékos, éves szintre vetített globális növekedésnek felelne meg.

A tavalyi PMI-adatokból kiszámolt növekedési ütemek azonban negyedévente átlagosan 1,4 százalékponttal maradtak el a ténylegestől, vagyis ennek alapján jó okkal feltételezhető, hogy az idei első három hónap éves szintű növekedése meghaladja a 3 százalékot - áll az elemzésben.

Más nagy londoni házak az idei év egészére is jóval 3 százalék feletti világgazdasági növekedéssel számolnak. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző cége - márciusra szóló legfrissebb világgazdasági prognózisa szerint a globális össztermék (GDP) vásárlóerő-paritáson mérve - a tavalyi 0,9 százalékos visszaesés után - az idén 3,7 százalékkal növekszik. A cég folyamatosan javítja a világgazdasági teljesítményre adott becsléseit. Az EIU előző havi előrejelzésében 3,6 százalékos, az egy hónappal korábbiban 3,5 százalékos idei globális növekedési prognózis szerepelt.

A ház új összeállítása szerint a világgazdasági kilábalás, amely az ázsiai feltörekvő térségben kezdődött, most már a legtöbb nagy gazdasági erőcentrumra kiterjedt. A vállalatok és a fogyasztók felismerték, hogy már valószínűtlen a legrosszabb fejleményekre kidolgozott forgatókönyvek megvalósulása, és a kedvezőbb kilátásokhoz igazítják fogyasztásukat, beruházásaikat és foglalkoztatási gyakorlatukat - áll az EIU elemzésében.

A cég londoni elemzői fontos fejleményként emelik ki, hogy az üzleti vállalkozások már befejezték a raktárkészlet-leépítést, amely a korábbi gazdasági visszaesés egyik fő tényezője volt. Az EIU felidézi, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben a várakozásokat messze meghaladó ütemben, éves szintre átszámolva 5,7 százalékkal nőtt; ez a leggyorsabb így számolt amerikai növekedés volt a 2006 első negyedében mért 5,4 százalék óta.

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás:

Jaguar Land Rover leállás: hitelgaranciával tartja életben a beszállítókat London

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.
2025. 09. 28. 17:30
Megosztás:

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 09. 28. 16:30
Megosztás:

Újabb csapás a Hyperliquid ökoszisztémára – 773 ezer dollárt loptak el a HyperDrive DeFi protokollból

Alig 72 órával a HyperVault nevű projekt 3,6 millió dolláros „rug pull”-ja után újabb súlyos biztonsági incidens rázta meg a Hyperliquid ökoszisztémát. Ezúttal a HyperDrive DeFi protokoll vált hackerek célpontjává, akik egy router sebezhetőséget kihasználva több mint 773 ezer dollárnyi eszközt loptak el, és különböző blokkláncokra utalták át azokat. Az eset újabb figyelmeztetés a decentralizált pénzügyek (DeFi) világának kockázataira.
2025. 09. 28. 15:00
Megosztás:

Deutsche Bank: 2030-ra a Bitcoin az arany mellé kerülhet a jegybankok tartalékaiba

Egyre erősebb a geopolitikai és monetáris bizonytalanság, ami új lendületet ad a Bitcoin és az arany iránti keresletnek. A Deutsche Bank elemzői szerint a következő évtized közepére a kriptovaluta jegybanki tartalékeszközként is helyet kaphat – az arany mellett.
2025. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Solana, Ethereum, Bitcoin – A következő kriptoboom nyertesei? Mike Novogratz szerint igen

A kriptopiac egyik legismertebb szereplője, Mike Novogratz ismét megszólalt – és most is nagyot mondott. A Galaxy Digital vezérigazgatója szerint véget ért a várakozás időszaka: a hagyományos pénzügyi világ belépett a kripto térbe, és ezzel kezdetét veszi egy új, példátlanul erős bikapiac. De mi hajtja majd ezt az új ciklust? És miért fogadhatunk szerinte Solanára, Ethereumra és Bitcoinra? Mutatjuk!
2025. 09. 28. 12:00
Megosztás:

Hatékonyság a kertészkedésben: a benzinmotoros háti permetezők előnyei

Esetleg eszedbe jutott már, mennyire fontos a kertápolás során a hatékony növényvédelem? Manapság rengetegen fordulnak a saját növénytermesztés felé, hiszen ki ne akarna friss zöldségeket és gyümölcsöket közvetlenül a kertjéből az asztalára tenni?
2025. 09. 28. 11:00
Megosztás:

Tömeges tőkekiáramlás sújtotta az Ethereum és Bitcoin ETF-eket

Szeptember utolsó hetében drámai fordulatot vett a kriptopiaci ETF-szegmens. Mind az Ethereum, mind a Bitcoin spot ETF-ek rekordmértékű tőkekiáramlást szenvedtek el, miközben a kereskedési volumen az egekbe szökött. Mi áll a háttérben, és mit üzen ez a jövőbeli befektetési stratégiák számára?
2025. 09. 28. 10:00
Megosztás:

Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében

Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. 09. 28. 10:00
Megosztás:

Három településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Gyömrőn polgármestert és két egyéni választókerületben képviselőket, Tótszerdahelyen és Bezeréden pedig polgármestert választanak.
2025. 09. 28. 09:00
Megosztás: