Már öt éven belül jöhet a digitális jövedelem?

A 16. Országos Gazdaságinformatikai Konferencia idei előadásainak jelentős része a Fintech és mesterséges intelligencia témakörével foglalkozott. Kutatások szerint jövőre az okos városok száma világszerte eléri a 600-at, az International Data Corporation (IDC) előrejelzése alapján pedig 2022-re a világ GDP-jének több mint 60 százaléka digitális jövedelem lesz. Mindez azt jelenti, hogy újra kell tervezni a meglévő üzleti és közigazgatási modelleket. A Milton Friedman Egyetemen megrendezett szakmai fórum résztvevői magyar és nemzetközi (ír és japán) szakemberek voltak.

Már öt éven belül jöhet a digitális jövedelem?

A Milton Friedman Egyetemen került megrendezésre a Gazdaságinformatikai, Kutatási és Oktatási Fórum (GIKOF) szervezésében a 16. Országos Gazdaságinformatikai Konferencia. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a hazai és a külföldi szakembereknek, egyetemi kutatóknak, doktoranduszoknak, ipari szereplőknek és fejlesztőknek a témához kapcsolódó munkáik bemutatására, vélemények ütköztetésére, az üzleti szféra és az oktatás kapcsolatának erősítésére. A konferencia az elmúlt években már nemzetközivé fejlődött, idén Japánból és Írországból is érkeztek szakemberek.
 
A minden évben más helyszínen tartott rendezvény szervezői idén azért a Milton Friedman Egyetemet választották helyszínül, mert a Milton nemcsak elméletben, hanem gyakorlati tevékenységében is komolyan gondolja a digitális egyetem koncepcióját, ezzel is a felsőoktatás újhullámát képviselve. „Az egyetem hallgatói a diploma megszerzése során olyan készségekre tesznek szert, amelyek segítségével sikeresen alkalmazkodhatnak a gyorsan változó körülményekhez, és olyan tudást kapnak, amely később könnyen fejleszthető, megújítható” - mondta Dr. Honfi Vid, a Milton Friedman Egyetem Módszertani és Informatikai Tanszékének vezetője. Hozzátette: „komoly erőfeszítéseket tettünk a gazdaságinformatikus képzésünkmegújítására. Az informatikai biztonság és az üzleti intelligencia megoldások oktatása tekintetében az ország leggyakorlatiasabb és szakmailag is kimagasló képzését szeretnénk nyújtani, hiszen ezek ma a szakma legkeresettebb és ezért legpiacképesebb területei. Úgy gondoljuk, hogy a legjobb szakembereket sikerült ezen a területen megnyerni oktatóknak, így biztosítjuk azt, hogy a tőlünk kikerülő szakemberek is a szakmájuk vezetői közé tartozzanak, és valóban naprakész ismeretekkel rendelkezzenek”.
 
Az idei konferencián kiemelt érdeklődés övezete a Fintech és mesterséges intelligencia témakört. A szakemberek megvitatták, hogy mitől korszakalkotó a blockchain-technológia, és ez milyen fejlesztési elképzeléseket tud generálni a minket körülvevő világban, például közigazgatási és települési szinten.

Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke előadásában elmondta, hogy a McKinsey Global által készített kutatás alapján 2025-re a világ GDP-jének 60%-át a városok adják, 2020-ra pedig az okos városok száma eléri a 600-at. Az International Data Corporation (IDC) előrejelzése alapján 2022-re a világ GDP-jének több mint 60%-a digitális jövedelem lesz, így újra kell tervezni a meglévő üzleti és közigazgatási modelleket. Ebből az következik, hogy 5 éven belül települési szinten is olyan technológiai újításokkal fogunk találkozni, amelyekről ma még nem is hallottunk. Nagyságrendekkel javulni fog a „városhasználói” élményünk, azaz olyan szolgáltatásokat kaphatunk majd települési szinten már a következő 5 évben is, amelyek egyszerűsíteni vagy segíteni fogják a mindennapi városi életünket. A blockchain-technológia ezt a folyamatot fogja nagymértékben támogatni. Jelentős hatással lesz az életünkre, paradigmaváltást hoz a gazdasági életben és a lokális ökoszisztémában is, mivel az értékek és a tőke szabad elérését tudja digitális, biztonságos és hiteles módon biztosítani. Ennek eredményeként egy okos város a fejlesztéseihez a tokenizáció által akár újfajta finanszírozást is elérhetővé tud majd tenni.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Megmaradhat a home office és a csökkentett munkaidő a kkv-k körében

A gazdaság részleges újraéledésével a cégek várakozásai is javultak az idei évre, ugyanis a K&H júniusi felmérése alapján a hazai kis- és középvállalkozások közel fele optimista saját helyzetét tekintve. Mivel a vírus miatt bevezetett intézkedések – mint például a csökkentett munkaidő és a home office – sok vállalkozás esetében hatékonynak bizonyultak, így ezek megmaradhatnak a jövőben is.
2020. 08. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az oltás befolyásolhatja a Covid-19 tüneteit!

A BCG-oltás befolyásolhatja a Covid-19 tüneteit egy önkéntesekkel végzett új holland kutatás eredményei szerint.
2020. 08. 08. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A strandokra menekülnek a magyarok?

Mindenhol jó, de a legjobb a vízparton - már ha ilyen meleg van. Egyetértenek ezzel hazánk országjárói is, ugyanis az utóbbi időben számottevő növekedés figyelhető meg a magyarországi fürdő élménypontok látogatottságában. A „magyar tenger” mellett Görögország és Horvátország partjai a legtöbbet említett turisztikai célpontok az utazási tervekben és a közösségi média csevegésekben – derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből.
2020. 08. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többfelé várható hőség

Kelet felől emelkedve az országban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, nagyvárosokban akár a 27 Celsius-fokot is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.
2020. 08. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tapasztalt jogi szakértővel erősödött az OTT-ONE Felügyelő- és Audit Bizottsága

Dr. Fábián Ábel Balázs személyében tapasztalt jogi szakemberrel erősítette meg Felügyelő- és Audit Bizottságát az OTT-ONE Nyrt. a társaság mai napon megtartott rendkívüli közgyűlésének döntése nyomán. A közel másfél évtizedes szakmai múlttal rendelkező, korábban a Szerencsejáték Zrt. jogi igazgatóhelyetteseként tevékenykedő szakértő Prof. dr. Nemeskéri Zsolttal és dr. Szabó-Kovács Rékával tölti be a rá ruházott tisztséget.
2020. 08. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenti a friss sertéshús árát a Lidl

A Lidl Magyarország tartósan csökkenti a friss magyar sertéshús fogyasztói árát. Az árcsökkentés közel 20 terméket érint, a mérséklés mértéke kilogrammonként akár 150 forintot is jelenthet, átlagosan pedig eléri a 100 forintot. Az áruházlánc célja, a kiváló minőségű hazai sertéshúsok népszerűsítése, a megnövekedett kereslet révén a hazai termelői szektor támogatása.
2020. 08. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz digitális megoldásai gyors és hatékony ügyintézést kínálnak

A hazai biztosítói piacon az Allianz Hungária az elsők között vezette be azokat a digitális technológiákat, amelyek egyszerűbbé, kényelmessebbé, gyorsabbá, és nem utolsó sorban papírmentessé teszik az ügyintézést, valamint az értékesítési folyamatokat. A vállalat ügyfeleinek ma már mintegy hatvan százaléka online intézi biztosítási ügyeit, és egyre többen választják az online biztosításkötés lehetőségét. Az Allianz utas-, lakás- és gépjármű-biztosításait követően, néhány hónapja az életbiztosítások szerződéskötési folyamatai is teljes mértékben digitálissá – ezáltal érintés- és papírmentessé – váltak.
2020. 08. 07. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább fejlesztik a KRÉTA oktatási rendszert

Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
2020. 08. 07. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belép a belföldi utasbiztosítási piacra az Europ Assistance Magyarország

Egyedülálló, a belföldi nyaralás közben előforduló egészégügyi, a gépjárművel, kapcsolatos problémákra, sőt, az otthon maradt családtagokra és a lakásra is vonatkozó komplex, egy hónapra is megköthető biztosítással lépett piacra az Europ Assistance Magyarország. A cég tavaly 256 ezer esetben sietett bajba jutott ügyfelei segítségére – áll az Europ Assistance Magyarország (EA Magyarország) pénteki bejelentésében.
2020. 08. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a magyarok cégalapítási kedve

Másfél százalékkal csökkent a cégek, 14,7 százalékkal a cégalapítások száma, miközben közel 40 százalékkal nőtt a végelszámolásoké az idei első felében az egy évvel korábbi értékekhez képest - derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 június végi adataiból.
2020. 08. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséges maradt a PannErgy Nyrt.

A PannErgy Nyrt. 3,197 milliárd forint árbevételt ért el az idei első félévben a tavalyi hasonló időszak 3,121 milliárd forintja után, ugyanakkor konszolidált nettó nyeresége csak 93 millió forint lett az egy évvel korábbi 603 millió forintot követően - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett első féléves beszámolóból.
2020. 08. 07. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Örökre megváltoznak a vásárlási szokásaink

Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából. A krízist követően a vevők egy meghatározó része visszatérne a megszokott életviteléhez, azonban ők se bíznak abban, hogy ez maradéktalanul megvalósulhat. Az átformálódó igények miatt a cégeknek újra kell gondolniuk szolgáltatásaikat.
2020. 08. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

11,5 milliárd forintot fordítanak a bértömeg növelésére a Magyar Postánál

A Magyar Postánál az idén 11,5 milliárd forintot fordítanak a bértömeg növelésére, ez az összeg lefedi az átlagos 8 százalékos differenciált, valamint a szenioritás alapú 4000 és 8000 forint közötti alapbéremelést és a decemberre időzített egyszeri kifizetést - mondta a Postás Szakszervezet elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 08. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire volt jellemző a home office a veszélyhelyzet idején?

A veszélyhelyzet idején a magyarországi cégek 33 százalékánál az alkalmazottak heti 5 napot dolgoztak otthonról, 16 százalékuknál 3-4 napos, 7 százalékuknál pedig 1-2 napos távoli munkavégzést rendeltek el; minél nagyobb egy cég, annál magasabb volt a folyamatos távmunka aránya - derül ki a Profession.hu felméréséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2020. 08. 07. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező változásnak örülhetnek a lakáshitelt felvevők

A lakáshitelpiac a járványhatás ellenére tartja magát, az első félévben 445 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok, ez mindössze 3 százalékos csökkenést, gyakorlatilag stagnálást jelent éves összevetésben. A piaci feltételekkel igényelhető lakáshitelek összege az első félévben 10 százalékkal 365 milliárd forintra csökkent. Az államilag támogatott lakáshiteleknél viszont - részben a tavaly júliusi bővítésnek köszönhetően - 73 százalékkal 77 milliárd forintra emelkedett a szerződéses összeg. Az új lakáshitelek piacán a kockázatos, változó kamatozású lakáshitelek továbbra is marginális szerepet játszanak, a fix kamatozásúak vannak abszolút fölényben. Kedvező, hogy utóbbiak átlagkamata is jelentősen csökkent egy év alatt.
2020. 08. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig zuhannak vajon a belvárosi ingatlanárak?

A koronavírus térhódítása egy csapásra véget vetett az évek óta tartó budapesti ingatlan-áremelkedésnek. Bár bizonyos jelei már 2019-ben is megvoltak annak, hogy a felívelés kezd a végéhez érni, és fordulni fog a kocka, erősödik a vevők alkupozíciója, de a COVID-19 első hullámra alaposan felgyorsította ezt a folyamatot.
2020. 08. 07. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő árbevétellel és növekvő veszteséggel zárta a Waberer's a második negyedévet

Az idei második negyedévben 33,1 százalékkal 115,5 millió euróra csökkent a Waberer's International Nyrt. bevétele, rendszeres nettó vesztesége pedig a tavalyi 9,1 millió euróról 14,6 millió euróra nőtt - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolóból.
2020. 08. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A COVID-19 átírhatja a transzferárakat is!

A koronavírus járvány, a vele járó gazdasági problémák és a különböző mentőcsomagok teljesen megváltoztatták a korábbi piaci környezetet. A változásokat a transzferár-nyilvántartásoknak is pontosan kell tükrözniük. „Különösen a naptári évtől eltérő üzleti évvel rendelkező vállalkozások számára jelent ez azonnali és nagy körültekintést érdemlő feladatot. Náluk már most szükséges lehet a szokásos piaci jövedelmezőségük meghatározásánál a világjárvány hatásának a számszerűsítése.” – figyelmeztetett Fotiadi Ágnes, a LeitnerLeitner Transzferár Üzletág igazgatója.
2020. 08. 07. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Többségi tulajdonrészt szerez az Iniciál Autóházban az AutoWallis

További 20 százalékos üzletrészt szerez az AutoWallis Nyrt. az Iniciál Autóház Kft-ben, ezzel 60 százalékra növeli részesedését a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó vállalatban.
2020. 08. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétféle arca van a magyar iparnak

Mínuszban maradt a magyar ipar júniusban: 7,8 százalékkal csökkent a termelés, a havi növekedési adatok viszont már kedvezőbbek. Az is látszik, hogy az autógyártás nagyon hiányzik az ipari fejlődésből. Az ágazat a mostani kilátások szerint megúszhatja 10 százalék alatti csökkenéssel az idei esztendőt, jövőre pedig visszapattanásra lehet számítani.
2020. 08. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: