A kilométeróra-manipuláció súlyos összegekbe kerül a magyar autóvásárlóknak: több mint ötödével fizetnek többet az autó valós értékénél

Bár a kilométeróra-manipulációról gyakran esik szó a médiában, ez a csalási forma továbbra is elterjedt. Aki manipulált futásteljesítményű autót vásárol, nemcsak jelentősen többet fizethet a jármű valós értékénél, hanem később gyakoribb meghibásodásokkal és magasabb javítási költségekkel is számolhat.

A kilométeróra-manipuláció súlyos összegekbe kerül a magyar autóvásárlóknak: több mint ötödével fizetnek többet az autó valós értékénél

A járműtörténeti adatokkal foglalkozó carVertical friss kutatása azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a kilométeróra-manipuláció egy jármű értékét. Az eredmények megdöbbentő tényt tártak fel – egyes piacokon a manipulált futásteljesítményű autók ára akár közel 50%-kal is meghaladhatja a jármű valós értékét.

„Mivel nem minden futásteljesítmény-adat áll rendelkezésre digitális formában, sok esetben nehéz pontosan megállapítani, hogy történt-e kilométeróra-manipuláció. Ráadásul az országok közötti járműadat-megosztás továbbra sem egységes, ezért a használtautó-vásárlók sokszor nem jutnak hozzá a döntéshez szükséges információkhoz” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autópiaci szakértője.

Jelentősen emelkedik az autók ára

A carVertical kutatása szerint Magyarországon a kilométeróra-manipuláció átlagosan 21%-kal növeli meg egy jármű értékét. Egy manipulált futásteljesítményű, 20 000 euróért hirdetett autó valós értéke így mindössze körülbelül 16 500 euró lehet.

„A kilométeróra visszatekerésével a tisztességtelen eladók azt a látszatot kelthetik, hogy a jármű jobb állapotban van, mint amilyenben valójában. Minél drágább az autó, annál több pénzt veszíthetnek a vásárlók. Ez különösen az újabb, prémium használt autók vásárlói számára lehet fontos szempont” – mondja Buzelis.

Kelet-és Nyugat-Európában eltérő a helyzet

A kilométeróra-manipuláció járműértékre gyakorolt hatása országonként jelentősen eltér. A legkisebb árbefolyásoló hatás Szerbiában, Ukrajnában és Romániában figyelhető meg, míg a legnagyobb hatást Németországban, Belgiumban és Franciaországban mutatható ki.

A carVertical által Magyarországon ellenőrzött járművek 5,9%-ánál merült fel futásteljesítmény-manipuláció. Az érintett autók kilométeróráját átlagosan 51 400 kilométerrel tekerték vissza. Összehasonlításképpen: Németországban, ahol a kutatásban szereplő országok közül a kilométeróra-manipuláció a legnagyobb hatással van a járművek értékére, az árnövekedés elérheti a 49,3%-ot, miközben az ellenőrzött autók 1,7%-ánál találtak módosított futásteljesítmény-adatokat. Ebben az országban átlagosan 34 400 kilométert tüntettek el a járművek valós futásteljesítményéből.

A skála másik végén Szerbia áll, ahol a kutatásban szereplő országok közül a legalacsonyabb a kilométeróra-manipuláció járműértékre gyakorolt hatása: mindössze 9,3%. A manipulált futásteljesítményű autók aránya Szerbiában 3,9% volt, a járműveket pedig átlagosan 53 500 kilométerrel „fiatalították meg”.

Buzelis szerint a manipulált futásteljesítményű járművek kiszűrésének legjobb módja, ha vásárlás előtt mindig ellenőrizzük a kiszemelt használt autó történetét. Így ellenőrizhető, valós-e a futásteljesítmény, illetve ha manipuláció történt, mikor és hány kilométerrel csökkentették az óraállást.

„A kilométeróra-manipuláció továbbra is komoly probléma Európa-szerte, az országok pedig még mindig túl keveset tesznek a hatékony fellépésért. Németország az Európai Unió legnagyobb használt autó-exportőre, évente közel 2 millió használt autót exportál más uniós tagállamokba. A rangsorban Olaszország, Belgium és Hollandia követi. Ha ezek az országok korlátozzák az exportált autók járműtörténeti adatainak elérhetőségét, más országok vásárlói nem jutnak hozzá fontos, akár biztonsági szempontból is lényeges információkhoz. Ha egy autó valós futásteljesítménye jóval magasabb a hirdetésben feltüntetett értéknél, a vásárló nemcsak túl sokat fizethet érte, hanem a karbantartást is nehezebben tervezheti meg. Emellett gyakrabban szembesülhet meghibásodásokkal, sőt esetleg olyan járművel közlekedik, amely biztonsági kockázatot jelent” – mondja Buzelis.

Módszertan

A carVertical kutatása 18 európai országban vizsgálja a kilométeróra-manipuláció hatását a járművek értékére. A futásteljesítmény manipulálásának hatását a vállalat ügyfelei által 2025 áprilisa és 2026 márciusa között vásárolt járműtörténeti jelentések elemzésével mérték. A kutatás a 2005 és 2025 között gyártott, manipulált és valós futásteljesítményű járművek értékváltozásait vizsgálja.

A carVertical egy járműipari adatokkal foglalkozó technológiai vállalat. Több mint 1000 nemzetközi forrásból gyűjt és egységesít nagy mennyiségű járműipari adatot 37 országban, többek között bűnüldöző szervektől, nemzeti és állami nyilvántartásokból, pénzügyi intézményektől és hirdetési portálokról. Az összetett adathalmazt innovatív és könnyen használható B2B- és B2C-termékek formájában teszi elérhetővé, a nyers adatokat pedig értékes piaci információkká, előrejelzésekké és átfogó járműtörténeti jelentésekké alakítja.


Heti 6,5 órát nyernek az AI-val a magyar szoftverfejlesztők

A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta használ mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarítanak meg. A fejlesztők több mint háromnegyede (77%) érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig vállalati versenyelőnyt lát az AI alkalmazásában. A technológia gyors terjedése a munkaerőpiaci elvárásokat is átalakítja: öt év múlva az AI-rendszerek irányítása, a kritikus gondolkodás és a rendszertervezés jóval fontosabb lehet a manuális kódírásnál – derül ki a Strand Partners 500 magyar szoftverfejlesztő megkérdezésével, az Amazon Web Services (AWS) megbízásából készített DevHorizon Hungary 2026 kutatásából.
2026. 09. 14. 19:30
Megosztás:

Több mint 620 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki a munkavédelmi hatóság az első fél évben

Az első fél évben 80 súlyos munkabaleset történt, amelyek közül 33 halálos volt, 31 életveszélyes sérüléssel járt; a munkavédelmi hatóság hat hónap alatt több mint 620,6 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása, jövőjüket a minőségi méz tisztességes versenyfeltételeit megteremtő szabályok biztosíthatják - írta a Facebook-oldalán az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) hétfőn.
2026. 09. 14. 18:30
Megosztás:

A Hunguest új szállodaüzemeltető leányvállalatot hozott létre

Pannon Hospitality Kft. néven 100 százalékos tulajdonú leányvállalatot alapított a Hunguest Szálláshelyszolgáltató Zrt., az új cég a felcsúti Hotel Pancho üzemeltetését fogja ellátni, a kőszegi Hotel Benedict üzemeltetését pedig lezárják - közölte az OPUS GLOBAL Nyrt. a tőzsde honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 18:00
Megosztás:

Hibrid erőművet helyez üzembe az Alpiq Csepelen

Átadták az Alpig Magyarország legújabb fejlesztését a csepeli erőmű területén hétfőn, a gázmotoros, hibrid erőművi blokk kialakítására 23 milliárd forintot fordított a vállalat.
2026. 09. 14. 17:30
Megosztás:

Az orosz olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump Volodimir Zelenszkijt

Az oroszországi olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a magas dízelárak miatt.
2026. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Sorra döntik a rekordokat a hitelfelvételben a magyarok, ebből a kölcsönből mégis kevesebb fogy

Hiába vettük a tévéket a labdarúgó vb-re és a légkondikat a nyár extra hőség idején, az áruhitelekből mégis kevesebb fogyott 2026 első hét hónapjában – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ebben a személyi kölcsönöknek is szerepe lehet, hiszen már online is igényelhetők, nagyon rövid idő alatt megkaphatók, ezért sok ügyfelet elcsábíthatnak az áruhitelektől.
2026. 09. 14. 16:30
Megosztás:

Az árrésstoprendszer megszüntetését sürgeti a FruitVeB

Az árrésstoprendszert haladéktalanul meg kell szüntetni, mert kedvezőtlenül hat a zöldség- és gyümölcságazatra, az infláció csökkentéséhez pedig nem járult hozzá - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet hétfői közleményében.
2026. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat: a kezeléseket a települések lakott területein az esti, éjszakai órákban földi permetezéssel, platós gépjárműre rögzített berendezéssel végzik el a szakemberek - közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 15:30
Megosztás:

Új vezető a Mentőszolgálat élén

Constantinovits Miklós oxyológust és sürgősségi szakorvost nevezi ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
2026. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Eurókötvény kibocsátását tervezi a Mol Nyrt.

A Mol Nyrt. legfeljebb 500 millió euró értékű eurókötvény kibocsátását tervezi - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 14:30
Megosztás:

Drágul a benzin és a dízel Horvátországban

Literenként hat centtel emelkedik a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban - közölte a horvát kormány hétfőn.
2026. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Harmadik hónapja csökkent az építőipar teljesítménye júliusban

Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján, valamint munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 12,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Júliusban már harmadik hónapja csökkent az ágazat teljesítménye - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 14. 13:30
Megosztás:

A német vállalatok többsége már használ mesterséges intelligenciát

Németországban a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok 57 százaléka használ már mesterséges intelligenciát (MI), csaknem háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt - derül ki a Bitkom digitális ágazati szövetség 603 vállalat megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből.
2026. 09. 14. 13:00
Megosztás:

A dán jegybank figyelmeztet: a stabilcoinok a pénzügyi rendszerre is hatással lehetnek

A stabilcoinok használata egyelőre alig érzékelhető Dániában, a jegybank mégis arra figyelmeztet, hogy egy gyors terjedés idővel már a fizetési rendszerre, a bankokra és akár a monetáris politika működésére is hatással lehet. A Danmarks Nationalbank szerint különösen akkor nőhetne meg a kockázat, ha a dán gazdaságban szélesebb körben terjednének el külföldi devizához – mindenekelőtt az amerikai dollárhoz – kötött digitális tokenek.
2026. 09. 14. 12:30
Megosztás:

Hamis hatósági kérésre adott ki Bitcoin-adatokat a Revolut

A Revolut ügyfélazonosító adatokat, személyes dokumentumokat és teljes tranzakciós előzményeket – köztük Bitcoin-tranzakciókhoz kapcsolódó információkat – adott át egy olyan megkeresésre, amelyről később kiderült, hogy nem valódi hatósági kérés volt. A különösen érzékeny esetben a csaló kommunikáció egy hivatalos kormányzati szerv valódi e-mail-domainjéről érkezett, ezért a megkeresés átment a technikai hitelesítési ellenőrzéseken.
2026. 09. 14. 11:30
Megosztás:

A miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés kétnapos ülése.
2026. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Csaknem 350 ezer lappal csökkent a papírfelhasználás a vámszakterületen

Egy év alatt 886 ezerről 537 ezer lapra csökkent a papírfelhasználás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakterületén, ami csaknem 40 százalékos megtakarítást jelent - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Többségében piros tartományban várják a zárást a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni indexek ma reggel, ahol a közel-keleti konfliktus hírei mellett az AI-hoz kapcsolódó hétvégi híreket értékelik a befektetők.
2026. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és feljebb kerültek a hosszú hozamok a fejlett piacokon

Az EKB kamatdöntő ülést követő kommunikációját a vártnál szigorúbbnak ítélte a piac és erősödtek a kamatemelési várakozások, így emelkedtek az euróövezeti hosszú állampapír hozamok.
2026. 09. 14. 09:30
Megosztás: