Maradt az alapkamat 1,35%-on - Nézzük, mi van mögötte!
Idén januárban az EKB a rendkívül negatív befektetői hangulatra és magas volatilitású ármozgásokra hivatkozva közölte, hogy márciusban felül fogja vizsgálni az intézkedéseit. A jelenlegi várakozások szerint március 10-én az Európai Központi Bank tovább növelheti értékpapírvásárlásainak havi keretösszegét a jelenlegi 60 milliárd eurós szintről. Ez önmagában az elemzők szerint nem lenne elegendő, ezért további intézkedéscsomagot is várnak: felmerül a betéti kamat (legalább 20 bázispontos) csökkentésének scenáriója, amelyet a bankok számára kidolgozott pufferrel vegyítenének. Ez biztosítaná, hogy a nehéz helyzetben lévő európai bankszektor jövedelmezősége ne romoljon tovább. További változtatások is lehetségesek, pl. a korábban meghatározott limitek és a megvásárolható kötvények listája is bővíthető, tekintettel a másodpiaci likviditási problémákra.

A várt változásokat a korábbiaktól eltézően nem csak az elemzők valószínűsítik, de az Európai Központi Bank január 27-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve is arról tanúskodik, hogy nagy valószínűséggel irányváltás lesz a monetáris politikában. Mivel a monetáris politika környezete ilyen jelentős mértékben módosulhat, nem meglepő az MNB kiváró álláspontja. A piac figyelme ezen a héten inkább a közlemény részleteire irányulhat: mint pl. hogyan fogalmaz az MNB az inflációval kapcsolatban vagy változik-e véleménye a GDP növekedési potenciáljáról.

A kötvénypiac és a magyar forint is a márciusi eseményekre készül. A magyar hozamok továbbra is rekord alacsony szinten találhatóak, köszönhetően az önfinanszírozási program támasztotta kereslet-növekedésnek és az európai kötvénypiaci hozamesésnek, melyet az optimista várakozások támogatnak az EKB ülése előtt. A lejáró állampapírok (mint pl. a 16/C) hirtelen növekedést okoztak a külföldiek kezében levő magyar állampapír-állomány átlagos futamidejében, miközben maga az állomány jelentősen csökkent tavaly nyár óta.

A forint erősödéssel reagált az elmúlt hetek eseményeire: a javuló nemzetközi tőkepiaci hangulat mellett az euró gyengülése is jól látható. Jövő pénteken piaczárás után a Moody's nyilatkozhat Magyarország hitelminősítéséről: a felfokozott várakozások addig tovább tesztelik a nyár óta létrejött kereskedési sáv alját, a 307-es szintet.