Március 15. - Kósa Lajos: a szabadság a törvényesség rendjén valósul meg

Az 1848-as magyar forradalmat azok a szabadságért küzdő politikusok vezették győzelemre, akik hitték, hogy a szabadság a törvényesség rendjén keresztül valósul meg - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere vasárnap Veszprémben, a Színházkertben, a Petőfi-szobornál tartott ünnepségen, mintegy félezer veszprémi ünneplő előtt. (MTI)

A Fidesz vezető politikusa az 1848. március 15-én és az azt követő napokban történtekre emlékezve hangoztatta: nem azok álltak a forradalom élén, akik a pesti utcákon lázítottak, s "általában és kizárólag az erőszakra biztattak". A felelős politikusok a törvényhozásban fogadtatták el az áprilisi törvényeket - hangsúlyozta Kósa Lajos, felidézve: a király április 11-én fogadta el az "április törvényeket", s ekkor mondta ki Kossuth Lajos is, hogy "győzött a magyar forradalom". Kósa Lajos április 11-e kapcsán más eseményekről is megemlékezett, így József Attila születésnapjáról, amelyet a magyar költészet napjaként ünneplünk.

 

A költő sorait idézve - "jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet" - rámutatott: József Attila a baloldali és a jobboldali emberek számára egyaránt "szimbólum lehet". Április 11-e nekünk ezúttal azt a döntést is jelenti, hogy "most, a XXI. század elején Magyarország merre indul el" - fogalmazott Kósa Lajos az idei országgyűlési választásokra utalva. Szerinte ma abban mindenki megegyezik, hogy "ami itt van, az nem mehet tovább". A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: a magyar szabadság, a demokrácia 1848-ban nem tudott úgy megszületni, "sem 2010-ben nem tud úgy megszületni, hogy az igazságot nem tárja fel". A feltárás pedig nemcsak azzal jár, hogy "tudjuk, mi történt, hanem azt is megkérdezzük, miért történt, és világosan megnevezzük a felelősöket" - mondta a vezető ellenzéki politikus.

 

"El kell számolni mindennel, és mindenkit el kell számoltatni" - jelentette ki Kósa Lajos, akinek a szavait hatalmas taps követte. Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a párt veszprémi szervezetének elnöke az ünnepség "házigazdájaként" köszöntőjében "különös megtiszteltetésnek" nevezte, hogy az ünnepi szónok a "szabadság magyarországi fővárosából, Debrecenből érkezett" Veszprémbe. Abból a városból, amely "mindig példát mutatott az ország többi részének függetlenségből, szabadságból, büszkeségből" - fogalmazott Navracsics Tibor. A rendezvény végén általános iskolások adtak műsort, majd az ünneplők koszorúkat, virágokat helyeztek el Petőfi szobránál.

XRP árfolyam-előrejelzés: $5 alatt marad, miközben a Digitap ($TAP) 100-szoros növekedést vetít előre a VISA-kártyás integrációjának köszönhetően

A kriptovaluta piac ismét fordulóponthoz érkezett, és ezúttal nem a Bitcoin vagy az Ethereum diktálja a trendet.
2025. 10. 20. 07:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás:

BitMine 1,5 milliárd dollárnyi Ethereumot vásárolt – új korszak kezdődhet az intézményi kriptobefektetésekben?

A kriptovaluták világában ismét nagyot szólt egy intézményi befektető lépése: a BitMine Immersion Technologies nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot az októberi kriptopiaci zuhanás óta. A lépés nemcsak az ETH árfolyamára lehet hatással, hanem hosszú távon átírhatja az intézményi eszközallokációról alkotott képet is.
2025. 10. 19. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 19. 15:00
Megosztás:

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz, hogy felkészítse az üzemeit a vállalt történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájára - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 19. 14:00
Megosztás:

Viharfelhők a DeFi-fejlesztők felett: Perbe fogott Tornado Cash-alapító riasztja a kriptoközösséget

Egyre nagyobb a bizonytalanság a decentralizált pénzügyi szektorban (DeFi), miután a Tornado Cash alapítóját, Roman Stormot vádat emeltek egy engedély nélküli pénzátviteli szolgáltatás működtetése miatt.
2025. 10. 19. 13:00
Megosztás:

400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények

Országszerte 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények országszerte; ennek részeként a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban 18 szakképzési centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak meg beruházások 96 milliárd forint értékben - mondta Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár pénteken Salgótarjánban, ahol a Borbély Lajos Technikum újul meg.
2025. 10. 19. 12:00
Megosztás: