Még az idén piacra dobja első villanyautóját az Opel

A március 3-án nyíló Genfi Autószalon főszereplői még a robbanómotoros modellek lesznek, de mögöttük már ugrásra készen állnak a jövő autói: az elektromos meghajtású gépkocsik. Minden autóipari cég tisztában van ugyanis avval, hogy előbb-utóbb ezek fogják átvenni a főszerepet az ágazatban. Aki pedig nem készül fel időben a jövőre, az behozhatatlan technológiai hátrányba kerülhet a vetélytársakkal szemben.



Tudatában van ennek a General Motors és annak legfontosabb európai leányvállalata, az Opel is. A detroiti anyakonszern egyik amerikai zászlóshajója, a Chevrolet idén már 60 ezer villanymeghajtású autót dob piacra, jövőre pedig 120 ezer Volt elnevezésű autó fog legördülni a futószalagról.

 

Az Opelnél szerényebb számokat céloznak meg. A rüsselsheimi cég Ampera nevű modellje - amely műszaki jellemzőit tekintve messzemenően azonos a Volttal - idén ősszel mutatkozik be a szalonokban. Jövőre pedig már 6-8 ezer darabot akarnak értékesíteni belőle Európában - közölte Nick Reilly, az Opel AG főnöke. Ez a szám ugyan eltörpül a detroiti mennyiség mellett, mégis becsvágyóan hangzik.

 

Az Ampera fogyasztói ára ugyanis 42 900 euró (11,6 millió Ft) lesz. Ennek dacára az Opel-kereskedőkhöz már háromezer előrendelés érkezett a típusra: magánszemélyektől ezer, cégektől, hatóságoktól pedig kétezer. Az elektromos járművek terén az Opel lépéselőnyre tett szert a többi német gyárral szemben. A rüsselsheimi cég villanyautója ugyanis már megérett a sorozatgyártásra, míg a konkurencia (BMW, Ford, Mercedes, Volkswagen) modelljei csak jövőre vagy 2013-ban fognak ebbe a stádiumba jutni. 2013-ban pedig az Opel már újabb elektromobilt tervez piacra dobni.

 

Reilly egy kisautó villanymeghajtású változatáról beszélt, amelyet a konszern berkeiben egyelőre Junior fantázianéven emlegetnek. A majdani gyártás helyszíne az Opel eisenachi üzeme lesz. A konszernfőnök az új modellek után jóval kevésbé lelkesen beszélt a villanyautókkal elérhető üzleti haszonról. "Eleinte minden eladott Ampera csak a veszteségünket fogja növelni. Az elektromos gépkocsik értékesítése legkorábban négy-öt év múlva válik majd nyereségessé. Még csak az elején tartunk egy hosszú útnak" - fogalmazott Nick Reilly.

 

A hosszú út tényét mellbevágó statisztikával támasztotta alá a Welt am Sonntag. A német hetilap tíz villanymeghajtású személyautót hasonlított össze hatósugaruk, azaz a velük egyszeri feltöltéssel megtehető út alapján. Etalonnak a Bielefeld-Berlin távolságot (379 km) vette - és a tíz járgány közül csak egy jutott el a vesztfáliai városból a fővárosba: a Tesla Roadster, amely azonban messze a legdrágább a tíz modell közül. Vásárlójának 96 390 eurót (26,5 millió Ft) kell leszurkolnia, ami érthetően lehűti a sportos külsejű autó iránti lelkesedést.

 

Tavaly mindössze 23 darabot értékesítettek belőle. Brandenburgig jutott el egyszeri feltöltéssel, s így 330 kilométert gurult a második helyen végzett kínai BYD e6 nevű modell. A harmadik a Renault Fluence (26 180 euró) és a Nissan Leaf (33 340 euró) lett egyaránt 160 km hatósugárral. A holtverseny nem véletlen: a két cég évek óta együttműködik, miután a franciák "bevásárolták" magukat a japán konkurenshez. A teszt sereghajtója a Chevrolet Volt és az Opel Ampera lett: akkuik egyszeri feltöltésével mindössze 60 kilométert tudtak megtenni... (MTI)


Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás: