Még mindig vonzó a részvénypiac
Bár 2015 augusztusa óta nagyon bizonytalanná vált a mozgás a tőkepiacon, a részvények még mindig sokkal vonzóbb befektetési alternatívát jelentenek a kötvényeknél – jelentette ki az Aegon Prémium Üzletág Ügyfélklub rendezvényén Juscsák György, a J. P. Morgan Asset Management igazgatója.
Hozzátette: a bizonytalanságok – mint a kínai lassulás, az orosz válság vagy az alacsony olajár – ellenére a világgazdaság növekedési kilátásai jónak mondhatók, hiszen a beszerzési menedzser indexek (PMI) értékei jellemzően növekedést jeleznek előre. A globális PMI – emlékeztetett – szintén növekedést jelez, hiszen legfrissebb, májusi értéke 50,5 ponton állt. (A PMI-nél 50 pont felett növekedést jeleznek előre az üzleti döntéshozók.) A növekedés motorját most egyértelműen a fejlett piacok jelentik, azon belül is az Egyesült Államok, igaz, az utóbbi hónapokban Európa is növekedési pályára állt. A fejlődő piacok tábora viszont látványosan kettévált: míg a nagy nyersanyagtermelők – például Oroszország vagy Venezuela – komoly válságban vannak, addig a többiek – köztük Magyarország – általában jó adatokat produkálnak.
Megfigyelhető ugyanakkor – emelte ki Juscsák György -, hogy a 2008-as válság óta gyakorlatilag a központi banki politika mozgatja a piacokat. Az Egyesült Államok mennyiségi lazításra épülő politikáját – amely az ellentmondásai mellett is eredményesnek tekinthető – nagyjából öt éves csúszással Európa is igyekszik átvenni, ami tartósan alacsony, részben negatív hozamokhoz vezet a kötvénypiacon.
A részvénypiacokon ugyanakkor nem kell tartani a tartós esés veszélyétől: az USA elmúlt száz éves története alapján ugyanis ehhez legalább egy vagy több tényezőnek: recessziónak, alacsony nyersanyagáraknak, agresszív jegybanki szigorításnak és túlértékelt részvénypiacnak bekövetkeznie, amiről a jelenlegi helyzetben nincs szó.
Európa gazdasága – emelte ki – változatlanul nő, a hitelpiac és a fogyasztás élénkül, amely felfelé mozgó spirált vetít előre. A részvényhozamokon pedig ennek a hatása még azért nem látszik, mert idő kell, amíg a növekedés tükröződik a vállalati profitokon is. Európa mellett a fejlődő piacok egy részén is akadnak növekedési lehetőségek: bár Kína gazdaságának növekedési üteme kétségtelenül lassul, de ez a lassulás csak viszonylagos, és az ázsiai ország részvénypiaca hosszú távon várhatóan a jól teljesítők közé tartozik majd.
A részvénypiacok alakulása pedig egyre nagyobb szerepet játszik majd a befektetési döntések meghozatalában, hiszen amellett, hogy a kötvényeknél tartósan alacsony hozamokra kell berendezkedni, a fejlett világ lakosságának komoly mértékű megtakarításra lesz szüksége a következő évtizedekben ahhoz, hogy öngondoskodással kezelje a gyengélkedő állami nyugdíjrendszer következményeit. „A következő évek legfontosabb témája a nyugdíj lesz a megtakarítási, befektetési piacon” – jelentette ki a szakember.
Figyelemre méltó – emelte ki -, hogy ha valaki 1899 óta egy dollárt tartana készpénzben, az most két dollárt érne: viszont ugyanez az egy dollár kötvényben tartva 12 dollárt érne, részvényben viszont több mint 1500 dollárt. Ez a példa jól alátámasztja a hosszú távú befektetések szükségességét, amelyekre még nem terelődik elég nagy figyelem. - Az alacsony infláció, az alacsony gazdasági növekedés és a nagy piaci volatilitás viszont tartósnak ígérkezik, ezért fontos az aktív vagyonkezelés szerepe, és a diverzifikáció – hangsúlyozta Juscsák György. De jól alátámasztja a példa azt a tényt is, hogy az egyik legrosszabb döntés készpénzben tartani a megtakarításainkat: meg kell keresni a hozamokat, és ehhez rendszeresen át kell tekinteni a portfóliót.