Még soha nem volt olyan jó Magyarország és Kína együttműködése, mint most

A tények azt mutatják, hogy korábban sosem volt olyan jó és hatékony Magyarország és Kína együttműködése, mint most - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A tárcavezető Vang Ji kínai külügyminiszterrel tárgyalt, majd az azt követő sajtótájékoztatón kiemelte: a szuverén magyar külpolitikának továbbra is kiemelt célja, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének kiindulópontja és regionális központja legyen Magyarország. Szijjártó Péter hangoztatta: rendkívül fontos Kína és Kelet-Közép-Európa együttműködése, amelynek Magyarország továbbra is a zászlóshajója kíván maradni.

 

Ebből a szempontból különösen lényeges a Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek felújítása menetrend szerint halad, a kínai, a szerb és a magyar kormány pedig hamarosan Budapesten egyeztet a második félévi tervekről - közölte. Hozzátette: a magyar és a szerb megvalósíthatósági tanulmány elkészült, a kínai kormány ezeket már véleményezte, és június 30-ig kell egységes megvalósíthatósági tanulmányt készíteni ezek alapján. A külügyminiszter kifejtette: a magyar-kínai gazdasági együttműködés sikerét bizonyítja, hogy tavaly rekordot döntött a Kínába irányuló magyar export, amely 8 százalékos növekedéssel elérte a 2,2 milliárd dolláros értéket.

 

A magyar exportot az élelmiszeripar húzza, ezen ágazatban a Kínába irányuló export az idei év első három hónapjában a hétszeresére nőtt a tavalyi időszakhoz képest, és jelenleg is tárgyalnak a kínai hatóságokkal több élelmiszeripari termék exportengedélyéről - magyarázta. Arra is kitért, hogy a Magyarországon jelenlévő kínai beruházások összértéke meghaladta a 3,5 milliárd dollárt, és több kínai nagyvállalat regionális központja van az országban.

 

Szijjártó Péter közölte: a kétoldalú együttműködés fejlesztésének új lendületet ad a Budapest és Peking közötti közvetlen légi járat, amelyet május elsejei indulása óta már több mint négyezer utas vett igénybe. Tavaly Kínából több mint 90 ezer turista érkezett Magyarországra, és az év első három hónapjában 16 százalékkal nőtt a turisták száma - mondta. Arról is beszámolt, hogy júliusban Budapesten ülésezik a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság.

 

A két miniszter a sajtótájékoztató előtt egyetértési nyilatkozatot írt alá arról, hogy kormányaik mindent megtesznek a Selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri Selyemút létrehozásáért. (A projekt egyrészt Eurázsián, másrészt az óceánon átívelve kötné össze az egykori szárazföldi és tengeri Selyemút által érintett ázsiai, európai és afrikai államokat. A beruházásokat a Kína által létrehozott Selyemút Alap finanszírozná, amelyben Peking már mintegy 40 milliárd dollárt átutalt.) Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány értékelése szerint ez a világkereskedelem egyik legjelentősebb koncepciója, és a kétoldalú együttműködés jelentőségét és minőségét mutatja, hogy Kína elsőként Magyarországgal kötött megállapodást e projekt megvalósítására

 

A miniszter elmondta: Magyarország támogatja, hogy minél szorosabb és sikeresebb legyen az együttműködés Kína és az EU között is, és ehhez hozzájárulhatnak a Kína és Magyarország közötti szoros kapcsolatok. Vang Ji hangsúlyozta: a két ország erőfeszítéseinek nyomán Magyarország és Kína viszonya most van eddigi története legjobb korszakában. Méltatta a magyar kormány keleti nyitás politikáját, egyúttal jelezte, hogy országa jobban nyit a Nyugat felé, és a kétoldalú szilárd bizalomnak köszönhetően Magyarország hídszerepet tölthet be a Kína és az EU közötti kapcsolatépítésben.

 

Az aláírt megállapodást illetően kifejtette: még szorosabbá válhat Magyarország és Kína együttműködése, új lehetőségek nyílhatnak a kétoldalú kapcsolatokban. A megállapodás példaként szolgálhat más európai országoknak is, és Kína arra biztatja az országokat, hogy csatlakozzanak a Selyemút koncepcióhoz, mert ez helyes és ésszerű döntés - közölte. A kínai külügyminiszter kitért a magyar-kínai kulturális kapcsolatok jelentőségére is, meglátása szerint ugyanis ezek biztos alapot teremtenek az együttműködés fejlesztéséhez.

 

Vang Ji felidézte: korábban találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és mint mondta, a vele folytatott eszmecsere megerősítette a két ország közötti kölcsönös bizalmat. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője korábban azt közölte, hogy a találkozón Orbán Viktor a folyamatosan bővülő magyar-kínai politikai és gazdasági együttműködést méltatta. A tanácskozáson a felek megállapodtak abban, hogy folytatják Kína és Magyarország kapcsolatainak fejlesztését, és ennek érdekében hosszú távra szóló, konkrét egyezmények megkötése várható.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: