Még több adatközponti fejlesztés jön, kulcskérdés lehet a biztonság

A következő években is hatalmas összegeket fordítanak majd az adatközpontok fejlesztésére, 2023-ban akár már 125 milliárd dollárt is szánhatnak erre a célra. Az ezekben a létesítményekben elhelyezett szervereken futó alkalmazások vállalkozások és egyéni felhasználók tömegeit szolgálják ki, ezért kulcsfontosságú a folyamatos működés és a megfelelő biztonság, amit többek között a Schneider Electric EcoStruxure megoldásai garantálnak.

Még több adatközponti fejlesztés jön, kulcskérdés lehet a biztonság

Míg 2019-ben még 82 milliárd dollárt költöttek adatközponti beruházásokra a nagy felhő- és kolokációs szolgáltatók, addig 2023-ra ez az összeg elérheti a 125 milliárd dollárt az Omdia előrejelzése szerint. Amennyiben bejön a technológiai szektorra szakosodott kutatócég jóslata, az azt jelenti, hogy a vizsgált időszakban évente átlagosan közel 10 százalékkal bővül majd az adatközponti fejlesztésekre szánt összeg.

A beruházások üteme ráadásul még gyorsulhat is, hiszen a Covid19-járvány hatására elképesztő mértékben megnőtt az igény a távmunkát és a digitális oktatást támogató alkalmazásokra, illetve látványosan bővült a kereslet az üzleti szektorban a felhőalapú megoldásokra. Az adatközpontokban lévő szervereken futtatott kritikus alkalmazások miatt kiemelten fontos ezen létesítmények és a bennük található eszközök biztonsága, mind szoftveres, mind fizikai szempontból.

Jelentős kihívás ugyanakkor, hogy különböző okok miatt – agilis működés, költségcsökkentés, jogszabályi megfelelés – számos vállalatnál hibrid környezeteket alakítanak ki, különböző eszközökkel és megoldásokkal, és ezek menedzselése pedig komoly feladatot jelent. Ráadásul a kapcsolódó költségek és hatékonysági mutatók a legtöbb üzemeltető és felhasználó számára követhetetlenek.

Ezeknek a kihívásoknak a leküzdésében segíthet a Schneider Electric EcoStruxure IT megoldása. Az adatközponti infrastruktúra menedzselését támogató rendszer segítségével bárhonnan, akár egy mobiltelefon segítségével tájékozódhatnak az üzemeltetők és vezetők a létesítmény aktuális állapotáról, legyen szó a szünetmentes tápegységekről, a hőmérsékletről, vagy éppen a hűtés hatásfokáról. Ezzel a tervezési és modellezési eszközzel bármely méretű adatközpont vagy kolokációs létesítmény csökkentheti üzemeltetési költségeit és maximalizálhatja a rendelkezésre állást, miközben rálátást kap a teljesítményre, és automatizálhatja a munkafolyamatokat. „Az EcoStruxure IT Advisor azonban ennél jóval többre képes, elemző jelentése ugyanis megmutatja a felhasználóknak, milyen hatással lehetnek a meghibásodások az egyes eszközökre és az infrastruktúrára, komoly segítséget nyújtva ezzel a kockázattervezéshez és az incidensek megelőzéséhez” - mutatott rá Szarka Attila, a Schneider Electric szakértője.

A Schneider Electric felhőalapú megoldása kiberbiztonsági szempontból is magas szintű védettséget biztosít. A társaság ugyanis olyan architektúrát dolgozott ki, amelyben az adatokat egy gateway szoftver gyűjti, a rendszer pedig csak ezekhez az alap üzemeltetési információkhoz fér hozzá, amelyeknek üzleti szempontból alacsony a kockázata. Emellett a felhasználó egy applikáción keresztül kapja a riasztásokat és láthatja az adatokat, így anélkül hozhat döntéseket és folytathat kommunikációt az alkalmazáson keresztül, hogy bejelentkezne bármilyen vállalati hálózatba, kiküszöbölve ezzel az ebből adódó kockázatokat.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: