Megállt a betétállomány csökkenése Görögországban
A decemberi betétállomány 208,9 milliárd euró volt, ami megegyezett a novemberivel, amikor még 1,04 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A betétállomány tavaly 12,2 százalékkal, 29,1 milliárd euróval zsugorodott 2009-hez képest.
A betétállomány tavalyi csökkenése azzal függött össze, hogy az ország kormánya drákói megszorításokat vezetett be, hogy idén 7,4 százalékra faragja le a GDP-arányos államháztartási hiányt a tavalyi 9,4 százalékról és a 2009-es évi 13,61 százalékról. A görög kormány vállalta, hogy 2014 végére 3 százalék alá csökkenti a deficitet.
Az államháztartási hiányt részben azzal tervezi csökkenteni a görög kormány az idén, hogy egyebek között mérsékli a veszteséges állami vállalatok, valamint az egészségügy kiadásait, miközben az áfa kulcsát 11 százalékról 13 százalékra növeli. Az euróövezeti tagország pénzügyi összeomlását az Európai Unió (EU), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) akadályozta meg egy 110 milliárd eurós hitelkeret megnyitásával tavaly tavasszal.