Megállt a lakásbiztosítások csökkenése
A mintegy 4,2 millió magyarországi lakásból 2010-ben 3 millió 78 ezer volt biztosítva. A számuk 2013-ra 2 millió 985 ezerre csökkent, de tavaly már 2 millió 999 ezer lakáson volt biztosítási védelem - áll a közleményben. A MABISZ statisztikái szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele megközelítette a 91 milliárd forintot, ami lényegében azonos a 2014 végi 91,3 milliárddal. Amíg 2013-ban több mint 707 ezer kárt fizettek ki a biztosítók, tavaly ennél kissé kevesebbet, 704 ezret.
A nyári viharok tavaly is nagymértékben növelték a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk számát, ezek tették ki a 704 ezer kárbejelentés 15-20 százalékát. A viharkárok mellett a vezetések vízkárokkal – csőtöréssel -, illetve az üvegkárokkal kapcsolatosan érkezett a legtöbb bejelentés a biztosító társaságokhoz. A lakásbiztosítások átlagdíja az utóbbi két évben változatlan: 28 300 forint, a MABISZ kimutatása szerint.