Megint tengernyi makroadat látott napvilágot Japánban

Újra pontosabb képet kaphatunk a japán gazdaság állapotáról, miután az ipar, a foglalkoztatottság és az infláció alakulásáról érkeztek friss adatok. Ebből kiderül, hogy a jen korábbi erősödése, és a továbbra is fennálló defláció igencsak hátráltatja a gazdaság helyreállását.

A japán feldolgozóipari aktivitás a decemberi emelkedés után visszaesett, mely arra utal, hogy az erősödő jen lassítja a bővülési folyamatot. A Nomura kezelésében lévő feldolgozóipari beszerzőmenedzser index szezonálisan kiigazított értéke 52,5 pontra csökkent januárban a decemberi 53,8 pontról. A visszaesés ellenére továbbra is bővülés figyelhető meg, immár hetedik hónapja egyhuzamban.

 

Az indexen belül az új export megrendelések értéke 51,5 pontra csökkent a korábbi 54,7 pontról, mely 2009 júniusa óta a legalacsonyabb szint. A termelésre vonatkozó alindex a decemberi emelkedés után csökkent, így értéke 56,7 pontra enyhült a korábbi 57,7 pontról.

 

Az előzetes adatok alapján az ipari termelés decemberben a vártnál kisebb mértékben, 2,2 százalékkal emelkedett a novemberi felülvizsgált és 2,6 százalékról 2,2 százalékra módosított adat után. Az elemzői várakozások 2,5 százalékos bővülést vártak decembertől.

 

Japánban a fogyasztói árak decemberben már 10. hónapja csökkennek egyhuzamban, mely tovább erősíti a deflációval kapcsolatos aggodalmakat.  A friss élelmiszerek nélkül számolt árak 1,3 százalékkal csökkentek éves szinten, a novemberi 1,7 százalékos visszaesés után. A Bank of Japan ezen a héten erősítette meg előrejelzését, mely szerint az árak csökkenése 2012-ig tart, habár a csökkenés mértéke enyhül a dráguló kőolajár hatására. az energia és élelmiszerárak nélkül számolt maginfláció 1,2 százalékos csökkenést mutatott decemberben éves szinten. Tokióban január folyamán a maginfláció 2 százalékkal esett.

 

Jó hír viszont hogy decemberben a várakozásokkal ellentétben csökkent a munkanélküliségi ráta, és már negyedik hónapja egyhuzamban javult a munkához való jutás helyzete. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra csökkent a novemberi 5,2 százalékról, holott a várakozások 5,3 százalékra történő emelkedésre számítottak. A ráta júliusban rekord magasan, 5,7 százalékon tartózkodott. A rendelkezésre álló munkahely/jelentkező ráta már negyeik hónapja javult, decemberben 0,46-ra javult a novemberi 0,45-ről.

Nyugdíj hírek: korábban, ma utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat. A jóváírás ma megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is ma kezdi meg a kézbesítést.
2025. 12. 02. 16:00
Megosztás:

Felvásárolták a GLP-t, mostantól Marq Logistics néven működik tovább

Az Ares Management Corporation (NYSE: ARES), a világ egyik vezető globális alternatív befektetéskezelője bejelentette, hogy logisztikai ingatlanplatformjait egyetlen márkanév, a Marq Logistics („Marq”) alatt egyesíti. Az újonnan létrehozott Marq képviseli az Ares vertikálisan integrált globális logisztikai ingatlanplatformját, amely több mint 55 millió négyzetméternyi létesítményt kezel Amerikában, Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
2025. 12. 02. 15:30
Megosztás:

A magyar export új lendületben: a közepes vállalatok egyre tudatosabban kezelik az árfolyamkockázatot, és új piacok felé nyitnak

A magyar export továbbra is erősödik, és egyre nagyobb szerepet játszanak benne a közepes vállalatok. Bár a kis- és középvállalkozások (KKV-k) már ma is a magyar export több mint felét adják, a rendelkezésre álló adatok szerint a növekedési potenciáljuk még messze nincs kihasználva.
2025. 12. 02. 15:00
Megosztás:

A piacok jövője a tokenizáció: A BlackRock vezetői szerint forradalom előtt áll a pénzügyi rendszer

A világ legnagyobb vagyonkezelőjének vezetői szerint a globális pénzügyi infrastruktúra hamarosan olyan átalakuláson megy keresztül, amilyenre az 1970-es évek óta nem volt példa.
2025. 12. 02. 14:30
Megosztás:

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

Erősen indított az Otthon Start az ingatlanpiacon már a bejelentése előtt, és a vevői roham hetek alatt szippantotta fel a támogatott hitelre megvásárolható ingatlanokat. A kínálat ezáltal olyannyira leszűkült és az árak olyan mértékben emelkedtek, hogy egy-két hónap eltelte után már érezhetően visszafogta a keresletet is.
2025. 12. 02. 14:00
Megosztás:

Magyarország benyújtotta nemzeti beruházási tervét a SAFE keretében

Magyarország teljeskörűen elkészítette és benyújtotta nemzeti beruházási tervét az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE keretében. A tervben szereplő összesített forrásigény 17,4 milliárd euró, amely meghaladja az ország számára korábban előzetesen megállapított 16,2 milliárd eurós SAFE-keretösszeget.
2025. 12. 02. 13:30
Megosztás:

Ezért panaszkodnak a telekommunikációs cégeknél az ügyfelek

A gyenge minőségű szolgáltatás, a hosszú ügyfélkezelési idő és az információhiány miatt panaszkodnak leggyakrabban az ügyfelek a telekommunikációs cégeknél – derül ki a Foundever mesterséges intelligenciával (AI) támogatott legfrissebb elemzéséből. A fogyasztókat leginkább az frusztrálja, ha lassan oldják meg a felmerülő problémáikat, és ilyenkor könnyen tovább is állnak.
2025. 12. 02. 13:00
Megosztás:

Több kékgalléros munkakörben elérte az 1 millió forintot a bruttó kereset

Kifejezetten magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group toborzócég felméréséből. A friss Salary & Market Guide kutatás szerint a dolgozók 52%-a nyitott a munkahelyváltásra, miközben 42% ugyan nem keres aktívan állást, de élne egy jó ajánlattal. A kékgalléros dolgozók mindössze 6%-a elégedett olyannyira a jelenlegi állásával, hogy nem nyitott az új lehetőségekre. Az elmúlt évek magas inflációja és a keresetek vásárlóerejének a csökkenése miatt a váltás mögött meghúzódó legfontosabb érv a jobb kereseti lehetőség. A dolgozóknak fontos továbbá a munkahely megközelíthetősége és a jó munkakörülmények biztosítása.
2025. 12. 02. 12:30
Megosztás:

A Ripple vezetője figyelmeztet: az XRP-nek tanulnia kell a Solanától, ha versenyben akar maradni

A kriptovilág gyors ütemű fejlődésében már nem elég a jó technológia – az ökoszisztéma fejlesztése, a piaci pozicionálás és a fejlesztői élmény ugyanolyan fontos. A Ripple egyik vezetője, Luke Judges szerint az XRP hálózatnak stratégiai szinten kell inspirálódnia a Solana működési modelljéből, különben lemaradhat a blokklánchálózatok közötti versenyben.
2025. 12. 02. 12:00
Megosztás:

A Bitget exkluzív Crypto Elites padel networking eseményt indít Budapesten

A világ vezető Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget bejelentette közelgő Bitget Crypto Elites Padel Networking Event rendezvényét, amelyet december 12-én 17:00 órakor tartanak a Top Padel Budapestben – az egyik legmodernebb és legexkluzívabb fedett padel létesítményben.
2025. 12. 02. 11:30
Megosztás:

Mire figyeljenek a befektetők kedden?

Vegyesen állnak az ázsiai indexek ma reggel: a Nikkei 0,2%-os pluszban van, az SSEC 0,6%-kal esik. Az európai határidős piacok is vegyesen, az amerikai piacok stagnálás közeli helyzetben állnak. A WTI 0,2%-os pluszban tartózkodik.
2025. 12. 02. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a nemzetközi hozamok a japán jegybankelnök szigorú hangvételű üzenete után

Jelentős hozamemelkedést okozott a fejlett piacokon a japán jegybankelnök, aki elmondta: a következő kamatmeghatározó ülésén megfontolják a kamatemelést.
2025. 12. 02. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok a kedvezőtlen ISM beszerzésimenedzser-index után

Estek a tengerentúli piacok hétfőn a vártnál kedvezőtlenebb BMI index után, miközben a hosszú hozamok emelkedek. A Dow Jones 0,9%-kal esett, az S&P 0,5, a Nasdaq Composite 0,4%-kal csökkent.
2025. 12. 02. 09:30
Megosztás:

Eséssel indították a nyugat-európai piacok a decembert

Gyengüléssel kezdték a decembert a nyugat-európai részvénypiacok, mivel a védelmi és az ipari szektor jelentős nyomást gyakorolt a fő indexekre.
2025. 12. 02. 09:00
Megosztás:

Év végi hajrá a megtakarításoknál: nem érdemes lemaradni a 20%-os adóvisszatérítésről

Az év utolsó heteiben hagyományosan megugrik a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések volumene az adóvisszatérítési lehetőségek miatt.A money.hu háttérelemzése szerint öt év folyamatos csökkenés után újra nő az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma, a befizetések 15%-kal emelkedtek, és 2025-ben 22,2 milliárd forint adójóváírást kaptak vissza a megtakarítók. Az év végi befizetések most különösen értékesek lehetnek: TBSZ-számlanyitás esetén egy teljes évet nyerhet a megtakarító, a pénztáraknál pedig december 31. a végső határidő a 20%-os adóvisszatérítéshez.
2025. 12. 02. 08:00
Megosztás:

Ezért nem megy a kisvállalkozásoknak az MI használata

Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban ezt nagyban akadályozza, hogy hiányzik a gyakorlati útmutatás - állapítja meg a team.blue digitális szolgáltató legfrissebb Digitális Érettségi Jelentése.
2025. 12. 02. 07:00
Megosztás:

Megkezdődött a siklósi ipari park bővítése

Több mint nyolc hektárral bővítik a Villányi-hegységtől délre fekvő baranyai kisváros, Siklós ipari parkját egy minap kezdődött, csaknem 700 millió forintos támogatással megvalósuló fejlesztéssel - tájékoztatta a beruházó önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 02. 06:30
Megosztás:

A megfelelő talaj- és vízgazdálkodás a kulcsa 10 milliárd ember élelmezésének

A 2050-re becsült 10 milliárd ember ellátása merész és okosabb döntéseket igényel majd a világ birtok-, talaj- és vízgazdálkodását tekintve – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új, kiemelt jelentésében.
2025. 12. 02. 06:00
Megosztás:

Újabb, mintegy 5000 otthon startos lakás építése indulhat meg pár hónapon belül!

Újabb, mintegy 5000, az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakás építése indulhat meg pár hónapon belül országszerte - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookon hétfőn este, miután a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet-csomag, amely 11 új lakásfejlesztési projektet nyilvánít nemzetgazdasági szempontból kiemeltté vagy minősít rozsdaövezeti beruházássá.
2025. 12. 02. 05:30
Megosztás:

Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe

A Mastercard Gazdasági Intézet előrejelzése szerint az idei ünnepi szezonban a kisebb értékű ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek lesznek a legmeghatározóbb költési kategóriák Európában. A SpendingPulse adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 3,1%-kal bővülhet november 1. és december 24. között a kontinensen. Magyarországon a jelentés 5,2%-os növekedést vár, ami részben az ünnepi költések erős koncentrációjával függ össze.
2025. 12. 02. 05:00
Megosztás: