Mégsem olyan udvariasak a britek?

Az eddig véltnél talán kevésbé udvariasak a britek egy újonnan ismertetett tanulmány szerint.

Mégsem olyan udvariasak a britek?

Jonathan Culpeper nyelvész kutatása kimutatta, hogy a britek által naponta átlagosan használt 16 ezer szóból mindössze 38 udvarias.
   
Az udvarias nyelvezettel kapcsolatban kiderült, hogy a britek a "meglehetősen" szót használják a legtöbbször, nap mint nap átlagosan 11,9 alkalommal. Ezt az "elnézést" követi 6,7 alkalommal, majd a "köszönöm" és a "kérem" jön.
   
A tanulmány arra is rávilágított, hogy az ország mely részében a legudvariasabbak az emberek.
   
A lista élén Kelet-Közép-Anglia (East Midlands) végzett, ahol naponta 83,7 alkalommal használják a legudvariasabb szavakat. Ez csaknem kétszerese az országos átlagnak. A második helyen Északkelet-Anglia, a harmadikon Wales áll.
   
London csak a negyedik lett, a fővárosban naponta átlagosan 44,7 alkalommal használnak az emberek udvarias kifejezéseket.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A legkevésbé Liverpoolban udvarias az emberek szóhasználata a kutatás szerint. Az ottaniak a szavaiknak az országos átlag alig 40 százalékát pazarolják udvariasságra, napi átlagban 22,6 szót.
   
Megfigyelhető egy észak-déli megosztottság is: az északon élők az udvariasság kevésbé formális formáját részesítik előnyben, a déliek kifinomultabban használják ezeket a formulákat. Példaként többek közt a "kösz" és a "köszönöm" szavakat említette a nyelvész szakember.
   
Jonathan Culpeper megjegyezte, arra számítottak, hogy különbség lesz a nemek között az udvariasság tekintetében, de kiderült, hogy hozzávetőleg egyformán használják ezeket a "nyelvi kedvességeket".
   
"A sztereotípia, miszerint túlzóan udvariasak vagyunk, talán nem igaz" - mondta, az ország különböző részein tapasztalt eltérések alapján azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az udvariasság is sokféle lehet.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Közvetlen Sydney-London járatot tervez a Qantas légitársaság

Köztes leszállás nélküli járatok indítását tervezi Sydney és London között a Qantas.
2018. 09. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi új autót adnak el az uniós tagországokban - egy ábrán

Új személygépkocsik eladásának változása az EU-tagállamokban, százalék
2018. 09. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatos aggályok

Az utóbbi három hónapban csak tovább erősödtek a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatos aggályok, a helyzet nem javult - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a tagállamok általános uniós ügyekben illetékes minisztereinek keddi brüsszeli találkozója után.
2018. 09. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a kereskedelmi konfliktus

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
2018. 09. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik a világhírű madridi Prado múzeum

Negyvenmillió euróból (12,9 milliárd forint) bővül a világhírű madridi Prado múzeum - jelentette be Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes szerdán a képtárban tett látogatása után.
2018. 09. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Románia a vállalati hitelezésre összpontosít

A vállalati hitelezésre összpontosít az OTP Bank Románia, amely az első fél évben az egy évvel korábbinál 70 százalékkal több, 1 milliárd lej (69,5 milliárd forint) értékű új hitelt nyújtott a nagyvállalatoknak - közölte szerdán a magyar bank romániai leányvállalata.
2018. 09. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb medvetámadás Romániában

Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres hírügynökség, a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben

Sikeresen teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben, a Föld felett több mint 300 kilométerre.
2018. 09. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egész EU-ban Magyarországon nőtt a leggyorsabban az építőipari termelés

Az előző hónaphoz hasonlóan, júliusban is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 38 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unióban - ez derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.
2018. 09. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenegy ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból

Az afrikai sertéspesti miatt tizenegy Európai Unión kívüli ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból - közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.
2018. 09. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkednek a nyugdíjak Csehországban

Januártól átlagosan 4,7 százalékkal, mintegy 900 koronával (11 160 forint) emelkednek az öregségi nyugdíjak Csehországban - közölte Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter a kormány szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatón.
2018. 09. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit infláció

A várakozásokat jóval meghaladó, fél éve nem mért ütemre gyorsult a brit infláció a múlt hónapban.
2018. 09. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 09. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az utolsó szakaszába lépett a szíriai polgárháború

Az utolsó szakaszába lépett a szíriai polgárháború, az elmúlt másfél évben a kormányerők szinte az összes, felkelők uralta területet visszaszerezték - mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 09. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még az idén létrehozzák a Három Tenger Alapot

Ötmilliárd eurós alaptőkével még az idén létrehozzák a Három Tenger Alapot a 12 közép-európai országot tömörítő kezdeményezés infrastrukturális terveinek támogatására - jelentette a PAP hírügynökség.
2018. 09. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor szerint kiszámítható a magyar-orosz kapcsolat

Kiegyensúlyozottnak és kiszámíthatónak nevezte a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való tárgyalása előtt.
2018. 09. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

43 millió súlyosan környezetszennyező dízeljármű van az EU-ban

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport&Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.
2018. 09. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozni készül a francia belügyminiszter

Gérard Collomb francia belügyminiszter kedden bejelentette, hogy a jövő májusi európai parlamenti választások után távozik a kormányból, mert a 2020-as önkormányzati választásokon ismét jelölteti magát a közép-franciaországi Lyon polgármesteri tisztére.
2018. 09. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megállítható a Brexit

A brit Liberális Demokraták vezetője szerint a Brexit megállítható és meg is kell állítani.
2018. 09. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével emelkedéssel zártak a tőzsdék

London kivételével emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2018. 09. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás