Megszavazák az utolsó korlátozások feloldásának halasztását Nagy-Britanniában

Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását.

Megszavazák az utolsó korlátozások feloldásának halasztását Nagy-Britanniában

Boris Johnson miniszterelnök a hét elején jelentette be, hogy a kormány az eredetileg tervezett jövő hétfői időpontról július 19-re halasztotta a korlátozások teljes körű feloldását a delta nevű vírusvariáns terjedése miatt.
  
A képviselők többórás vita után 461-60 arányban hagyták jóvá szerda este a kormány halasztási indítványát. A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi többségét sokszorosan meghaladó támogatás elsősorban annak az eredménye, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt frakciója szinte egységesen megszavazta a halasztást.
   
A konzervatív frakció számos tagja ugyanakkor a kormány ellen voksolt, elsősorban azzal az érvvel, hogy másfél évnyi ismétlődő korlátozások után most már vissza kell adni az embereknek a szabadságjogaikat.
   

Több konzervatív képviselő is hangsúlyozta, hogy jóllehet valóban emelkedett az utóbbi időszakban az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések száma, a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedéseké és főleg a halálozásoké továbbra is nagyon alacsony és messze elmarad a januári tetőzés idején mért szintektől.
   
A brit egészségügyi minisztérium szerda esti beszámolója szerint az elmúlt egy napban 9055, az utóbbi egy hétben 55 216 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki országszerte.
   
A heti adat 31,8 százalékkal magasabb a múlt szerdán zárult egyheti időszakban szűrővizsgálattal azonosított új fertőződések számánál.
   
A szerda esti összesítés szerint az utóbbi 24 órában 9, az elmúlt egy hétben 66 halálos áldozata volt a koronavírus-fertőzés okozta betegségnek az Egyesült Királyság egészében.
   
A heti halálozási szám nem változott az előző egyheti időszak adatához képest, vagyis nem követte az újonnan kiszűrt fertőződések számának növekedését.
   
A brit koronavírus-járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta 1800-nál többen haltak meg Covid-19-ben, és voltak olyan időszakok, amikor megközelítette a 70 ezret a naponta azonosított új fertőződések száma.
   
A brit kormány februárban kidolgozott, négy időpontból álló részletes nyitási menetrendje eredetileg június 21-re, vagyis jövő hétfőre irányozta elő a még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldását, abban az esetben, ha az ehhez kidolgozott járványügyi feltételrendszer maradéktalanul teljesül.
   
Boris Johnson azonban hétfőn bejelentette, hogy a delta vírusvariáns terjedése miatt négy héttel, július 19-re halasztották az utolsó, negyedik nyitási lépést.
  
A halasztás elsődleges célja az, hogy az oltási kampány üteme továbbra is a vírus terjedésének üteme előtt járjon - mondta a brit miniszterelnök.
   
Johnson közölte: a járványadatok alapján bízik abban, hogy július 19-nél tovább már nem kell halasztani az utolsó korlátozások felszámolását.
    

Az előző három időpontban maradéktalanul és határidőre teljesültek az azokra a napokra kitűzött korlátozásenyhítési célok.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: