Megszűnik az életbiztosítások adókedvezménye januártól

Januártól a megnyirbált életbiztosítási adókedvezmény is kikerül az szja-törvényből, ez elsősorban az alsó-középosztály öngondoskodását nehezíti, az állam pedig megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy a költségvetési hiányt nagyobb arányban fedezze belső forrásból - mondta az MTI-nek Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.

Az adóhivatal honlapján nem szerepel adat arra nézve, hogy az életbiztosítások után mennyi személyi jövedelemadó (szja) kedvezményt vettek igénybe az érintettek. A sajtóban megszólaló szakértők 800 ezerre teszik a kedvezményt igénybe vevők számát, és 20 milliárd forintnyira a visszaigényelt összeget.

 

Már a jövő tavasszal esedékes 2009. évi bevallásnál is szűkebb lesz a kedvezmény, ugyanis 2009-ben az életbiztosítások utáni kedvezmény már része az összevont kedvezményalapnak, és többféle kedvezmény igénybevétele esetén is összesen maximum 100 ezer forintot lehet visszaigényelni. Az idei kedvezmény-szabályok lényege, hogy csak olyan, legalább 10 éves életbiztosítások éves díja számít be a kedvezménybe, amelyeknél a baleseti és betegségi kockázat nem több mint a díj 10 százaléka.

 

A kedvezmény az éves díj 20 százaléka, illetve az indexálás miatt az idei többletbefizetés 10 százaléka. A nyugdíjbiztosítások esetében nem követelmény a 10 éves tartam, viszont nyugdíjba vonuláskor nem kérhető egyösszegű kifizetés, hanem csak járadék, amely kiegészíti a "normál" nyugdíjbiztosítást. A kiszámolt kedvezmény bekerül a tandíj-, a családi- és az egyéb kedvezmények közé, és mindezek együttesen 100 ezer forintot tehetnek ki, és csak a ténylegesen megfizetendő adóból vonhatók le.

 

Ráadásul van egy másik korlát is: a 100 ezer forintnyi kedvezmény évi 3,4 millió forintos jövedelemig érvényesíthető, utána évi 3,9 millió forintos jövedelemig fokozatosan csökken, majd afölött megszűnik. A 2009 nyarán elfogadott törvény - amely a közteherviselés rendszerének átalakítását célozta - kivette az szja-ból az életbiztosítási kedvezményt. Így a 2010-re vonatkozó bevallásban e kedvezmény érvényesítésére már nem lesz mód.

 

Trunkó Barnabás szerint a kedvezmény eltörlése az alsó középosztály számára a legkedvezőtlenebb. Ez a réteg szorul rá leginkább arra, hogy nyugdíjba vonulásakor némi kiegészítést kapjon a saját korábbi megtakarításából. Az öngondoskodást tehát hátráltatja az állam - mondta a főtitkár. Az öngondoskodás pedig az állami nyugdíjbiztosítást tehermentesíti, illetve van még egy előnye az állam számára: az ilyen megtakarítások zöme állampapírba kerül, így az államadósság - ennek erejéig - belföldi megtakarításból finanszírozható. A főtitkár hozzátette: az egyéb középtávú megtakarításokat az állam adókedvezménnyel preferálja, és pont azt az eszközt hagyja ki, amelyet a teljes EU-ban kedvezményeznek a kormányok.

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás: