Megtalálták a kínai nagy fal elveszett részét

A kínai Nagy Fal több száz éve "elveszett" szakaszát fedezte fel egy brit kutató nem messze a kínai-mongol határtól: az erődítményrendszernek ez az első része, amelyet Kínán kívül tártak fel.

William Lindesay tavaly augusztusban indult útnak a Góbi-sivatagba, hogy megtalálja azt a falrészt, amelyről utoljára egy 12. századi térképén szerepelt feljegyzés. "Már a második nap közepén rábukkantunk. Először egy nagyjából lábszárközépig érő falszakaszt fedeztünk fel, de ahogy elkezdtük követni, tíz perc után elénk tárult a teljes lenyűgöző falrészlet" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). Az eddig felderítetlen szakasz híre hatalmas szenzációt keltett Kínában: a felfedezés vezető téma lesz a National Geographic magazin jövő havi helyi számában.

 

Az "elveszett" falrészlet majdnem 100 kilométer hosszú: föld és egy helyi bokorfajta ágainak a keverékéből készült. Lindesay 1986-ban érkezett Kínába, hogy végiggyalogoljon a Nagy Fal maradványainak mentén. A majdnem 2500 kilométer hosszú út során folyamatosan tanulmányozta a falat, és munkájáért 2006-ban átvehette a Brit Birodalom Érdemrendjét. "1997 óta kutatom ezt a területet, azóta, hogy egy barátom kaptam egy 12. századi térképmásolatot, amelyen vörös vonal jelezte Dzsingisz Kán csatáinak helyszíneit, és alatta ott futott a fal jelölése" - idézte fel a kutató.

 

Amikor azonban kérdezősködni kezdett a falszakaszról Mongóliában, egyre-másra azt válaszolták neki, hogy az építmény már teljesen elpusztult. Egy holland történész később említést tett Basan Tudevinről, egy nyugdíjas mongol földrajztudósról, aki sokszor bejárta a Góbi-sivatagot. Hosszas keresés után Lindesay egy újsághirdetés révén találta meg a tudóst. Tudevin beszámolt neki a sivatagban látott maradványokról, amelyeket a brit kutató sorra végignézett a Google Earth program segítségével. Végül rábukkant egy "fekete tollvonásra" emlékeztető alakzatra, és azonnal expedíciót szervezett a területre. A mongol kormány garantálta, hogy zavartalanul dolgozhatnak a kínai-mongol határtól mintegy negyven kilométerre északra fekvő térségben.

 

Lindesay szerint a helyiek által Dzsingisz falaként ismert erődítményszakaszt a Han-dinasztia idején építhették, az időszámításunk előtti 120 környékén, hogy megvédjék a térségét az ázsiai hunokként ismert hsziungnu (Xiongnu) néptől. A minták radiokarbonos kormeghatározása szerint azonban a falszakaszt a 11. vagy 12. században újjáépítették. Lindesay úgy véli, hogy a falat vagy a nyugati Hszia-dinasztia (Xia) erősítette meg, mielőtt Dzsingisz Kán seregei véget vetettek uralkodásának, vagy Dzsingisz Kán harmadik fia, Ögödej mongol nagykán építette újjá, hogy megakadályozza a gazellák Kínába szökésének. (MTI)

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Francia gazdasági miniszter: az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Az Európai Uniónak "gyorsabban, összehangoltabban és hatékonyabban" kell megvédenie belső piacát, különösen a kínai termékek beáramlásával szemben - jelentette ki Sébastien Martin francia ipari miniszter vasárnap.
2026. 01. 11. 18:00
Megosztás:

A fogyatékossággal élők és közösségeik 2026-ban is számíthatnak a kormányra

Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2026. 01. 11. 17:00
Megosztás:

A román kormány többletbevételt remél az ingatlan- és gépjárműadó emelésétől

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes (280 milliárd forint) többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
2026. 01. 11. 16:00
Megosztás:

Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban

Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió-Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban - tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
2026. 01. 11. 15:00
Megosztás:

Cipőt, kabátot, takarót kér a rászoruló emberek számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 01. 11. 14:00
Megosztás:

Meteorológia: országos átlagban mínusz 12 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban

Bár új szezonrekord nem született, a szombat éjszaka is zimankós volt: országos átlagban mínusz 12 fokig csökkent a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 01. 11. 13:00
Megosztás:

Mikor kell visszafizetni a közszolgálati otthontámogatást? Ezek a hibák milliókba kerülhetnek!

A otthontámogatás egy rendkívül kedvező, vissza nem térítendő juttatás, amely az önrész előteremtésében vagy a havi törlesztőrészletek csökkentésében nyújt hatalmas segítséget a közszolgálatban dolgozóknak. Azonban, mint minden állami támogatásnak, ennek is szigorú feltételei vannak. Ha ezeket nem tartjuk be, a támogatást kamatostul kell visszafizetni.
2026. 01. 11. 12:00
Megosztás:

A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján - közölte a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat az MTI-vel.
2026. 01. 11. 11:00
Megosztás:

Indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 11. 10:00
Megosztás:

Az új évben is ingyenesen segíti a nyelvtanulást a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul

A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul térítésmentesen elérhető platform nemcsak a diákoknak és a tanároknak, hanem a Kréta-azonosítóval rendelkező szülőknek is lehetőséget ad a fejlődésre, a tanulásra, a nyelvtudásuk felfrissítésére.
2026. 01. 11. 09:00
Megosztás:

Tetőzhetett a budapesti lakásár-növekedés

Miközben több vármegyében fokozódott a lakások és házak áremelkedése tavaly év végén, Budapesten, ha csak kicsit is, de mérséklődött a drágulás üteme - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Ennek ellenére a főváros legolcsóbb kerületei is vetekszenek a legdrágább vármegyeszékhelyek hirdetési négyzetméteráraival.
2026. 01. 11. 08:00
Megosztás:

Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe, hiába drágult a gabona

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint decemberben tovább csökkentek az élelmiszerárak az előző hónaphoz képest, mivel a tejtermékek, a hús és a növényi olajok jegyzéseinek visszaesése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor árának emelkedését.
2026. 01. 11. 07:00
Megosztás:

Otthon Start: mit okozna, ha eltörölnék a támogatott lakáshitelt?

Az MNB lakáshitel statisztikái alapján 273,99 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a magyarok novemberben. Ezen összegből 222,64 milliárd forint kapcsolódott valamilyen támogatott kölcsönhöz. Ez a teljes havi összeg 81,26 százaléka, mondhatni csak minden ötödik forintot helyeztek ki a bankok piaci alapon. De ez egy jó hír, vagy inkább probléma?
2026. 01. 11. 06:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Kijev vizsgálja a Donyec-medencei gazdasági övezet létrehozására vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség szemlézett szombaton.
2026. 01. 11. 05:00
Megosztás:

Melyik a legnépszerűbb használt autómárka most Magyarországon?

2025-ben a DataHouse adatai szerint 128 155 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 15,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 110 961-es értéket. Noha ezzel öt éve nem látott szintre emelkedett a használtautó-import, ez a volumen továbbra is jelentősen elmarad a Covid-járványt megelőző időszak évi 155-160 ezres szintjétől.
2026. 01. 11. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 03:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 65-94 éves nyugdíjasok készüljetek!

2024-től a nyugdíjelőleget már nem határozatban, hanem végzésben állapítják meg. Felmerül a kérdés, hogy ez a formai változás milyen hatással lehet a nyugdíjasokra és magukra a nyugdíjakra. Érdemes részletesebben utánanézni a témának, mert sokak számára fontos következményekkel járhat ez a módosítás. Mit jelent ez pontosan egy nyugdíjas szemszögéből? Elmagyarázzuk cikkünkben.
2026. 01. 11. 02:00
Megosztás: