Megtorpantak az európai piacok
A befektetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően az eddigi vállalati gyorsjelentések tükrében - kedden Goldman Sachs és az Apple jelent, a múlt héten a Bank of America, a JPMorgan és a Citigroup a vártnál jobb eredményekről számolt be, de hangulatukat az európai adósságválság is erősen befolyásolta.
A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója délelőtt tíz óra körül 0,6 százalékkal 1.012,39 pontra emelkedett.
A londoni tőzsde vezető mutatója, a FTSE-100 miután 0,59 százalékos emelkedéssel nyitott, mérsékelt veszteségbe csapott át. A frankfurti DAX-30 index szintén stagnál, illetve mérsékelt csökkenést mutat a tegnapi záró szintjéhez képest, holott 0,61 százalékos előrelépéssel kezdett. A párizsi CAC-40 mutató is visszaadta a korábbi erejét, nyitáskor 0,73 százalékkal emelkedett a mutató.