Megugrott a gyümölcsök ára
Szeptemberben éves bázison minden kiemelt növényi termékcsoport ára emelkedett: a legkisebb mértékben (0,7%-kal) a burgonya ára növekedett, a legnagyobb mértékben (22,8%-kal) a gyümölcsöké. A gabonafélék ára 2,1%-kal lett magasabb. Az élő állatok termelőiár-szintje 5,4, az állati termékeké 17%-kal lett alacsonyabb. A tej felvásárlási ára 2014. februártól csökkent, azonban 2015 szeptemberében növekedett: míg augusztusban 76 forint volt a literenkénti ár, szeptemberben már 79 forint.
Az év első kilenc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 4,7%-kal csökkentek, ezen belül a növényi termékek ára 1,8, az élő állatok és állati termékek ára 9,2%-kal. A vágósertés ára 12, a tej termelői ára 21%-kal esett vissza. A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,8%-kal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,5%-os csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,8%-os növekedéséből adódott.
Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 2015. január–szeptemberben 97,0% volt, azaz 2014 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak.