Megújulhat a Lánchíd és teljes környezete

Október végén vagy november elején kezdik felújítani a Lánchidat és teljes környezetét, beleértve az Alagutat, továbbá a Clark Ádám és a Széchenyi István teret is - jelentette be a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken.

Megújulhat a Lánchíd és teljes környezete

Tarlós István (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy ezenkívül sok minden mást is terveznek Budapesten. További járműveket cserélnének le a közösségi közlekedésben, felújítanák a Blaha Lujza és a Széna teret, javítanák a kerékpározás infrastruktúráját, fejlesztenék a repülőtéri gyorsforgalmi utat, csökkentenék a zajt a repülőtér környékén, folytatnák a drogprevenciós és a hajléktalanprogramjukat, megoldanák a bulinegyed problémáit, valamint hidat építenének Aquincumnál - sorolta.
    

A főpolgármester szerint az ellenzékiek előválasztása nem egyéb, mint "agitprop tevékenység". Ha lenne egy meghatározó jelöltjük, akiben tényleg megbíznak, ha lennének komolyan veendő vetélytársai neki, a jelenlegi városvezetőnek, akkor semmi szükség nem lenne a folyamatra - vélekedett. Hozzátette: az előválasztás végeredménye ellenőrizhetetlen, nincs független bizottság, amely hiteles adatokat tudna szolgáltatni.
   
Óránként hangzanak el ellenzéki részről olyan ígéretek, amelyeknek nincsen pénzügyi vagy jogi alapjuk, vagy egyik sem. Ezek betarthatatlanok, ilyeneket csak az tesz, aki tudja, hogy nem fogják számon kérni - jelentette ki Tarlós István.
   
Az ellenzéki főpolgármester-jelöltekről szólva azt mondta: Kálmán Olga láthatóan semmilyen ismerettel nem rendelkezik az önkormányzati rendszer működéséről.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Bár Karácsony Gergely tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, a testület munkájának kétharmadában egyáltalán nem vett részt, és a bizottsági ülések zömétől is távol maradt. Az általa polgármesterként vezetett Zuglóban ráadásul "kaotikus állapotok" uralkodnak - hangoztatta Tarlós István, megjegyezve: gyakorlatilag nem tud pozitív intézkedéseket felsorolni a kerület elmúlt öt évéből.
    

Kerpel-Fronius Gáborra, a Momentum Mozgalom jelöltjére kitérve azt mondta, hogy őt egyáltalán nem ismeri, szinte semmit nem tud róla közölni.
    

Ha valaki főpolgármester, jogkövetőnek kell lennie, be kell tartania a törvényeket, ezért semmi értelme olyan ígéreteket tenni, amelyek beváltását jogszabály kizárja - emelte ki.
   
Példaként említette, hogy Kálmán Olga évente száz lakást építtetne az önkormányzatokkal, a főváros vezetőjének azonban semmi jogalapja nincs arra, hogy ilyesmire kényszerítse a kerületeket. Arról nem is beszélve, hogy lakásonként 27-30 millió forinttal számolva ez 3 milliárdos költség, és Tarlós István kérdésesnek nevezte, hogy honnan lenne erre pénz.
   
Úgy fogalmazott: "el nem tudom képzelni, hogy a parlamenti képviselettel nem is rendelkező Momentum, a 0 százalékos Karácsony-párt vagy Kálmán Olga besétál a Parlamentbe, és törvényt módosít".
   
A főpolgármester kiemelte, hogy csütörtökön választott bírósági pert nyertek a metrószerelvényeket is gyártó francia Alstommal szemben, így a cégnek 5 milliárd forintot és annak kamatait, összesen 6 milliárdot kell kifizetnie Budapestnek. Ezzel együtt 2011 óta tőlük "már 36 milliárd forintot szereztünk a városnak vissza" - közölte.
   
Tarlós István kitért az elmúlt kilenc év eredményeire. Azt mondta, hogy befejezték a 4-es metrót, felújították a 3-as metró szerelvényeit, meghosszabbították és korszerűsítették az 1-es és a 3-as villamos vonalát, csaknem teljes mértékben csatornázták Budapestet, megépítették a budai fonódó villamost, kivitelezési szakaszba juttatták az árvízvédelmet a Római-parton, fejlesztették az Állatkertet és a Margitszigetet, fürdőket korszerűsítettek, javították a kerékpározás infrastruktúráját, csaknem tízezer fát ültettek, szobrokat állítottak, valamint új szmog- és hajléktalanrendeletet készítettek.
   
A jövőről szólva a főpolgármester azt hangoztatta: kivitelezhető, hogy a Lánchíd körüli felújítás ne csússzon úgy össze a 3-as metró renoválási munkálataival, hogy az "érzékelhető többletterhet jelentsen" a közlekedésre.
   
A 3-as metróval kapcsolatban megjegyezte, hogy "csend van": bár az ellenzék közlekedési káoszt vizionált, ez elmaradt. Ütem szerint haladnak, ráadásul teljes akadálymentesítést valósítanak meg - hangsúlyozta.
   
A szerelvények esetleges légkondicionálásával kapcsolatban arról beszélt: annak kellene örülni, hogy felújítják a vonalat, amely így 25-30 évre biztonságossá válik. Valami hibát azonban "mindig kell" találni - jegyezte meg. Azt mondta, hogy keresik a légkondicionálás megoldásának lehetőségét. Az ügy egyelőre nem rendeződött, de mivel a munkálatok befejezése 2022-re várható, "nem kéne havonta türelmetlenkedni" - jelentette ki.
   
A Blaha Lujza tér átalakítása még az idén elkezdődik, a folyamat fél évet biztosan igénybe vesz majd. Jövőre pedig nekiállnak a Széna térnek - folytatta Tarlós István.
   
A Nyugati téri és a Rottenbiller utcai felüljárót egészen biztos, hogy el fogják bontani, a forgalomszervezés szerinte megoldható szintben.
   
A főpolgármester arról is beszélt, hogy sok a vitája Orbán Viktor miniszterelnökkel, főleg négyszemközt. Az ellenzék kritikájával szemben ő igenis önálló városvezető - hangoztatta.
   
Feltette a kérdést: épeszű ember el tudja képzelni, hogy ennél a kormánynál akárki más képes többet kiharcolni, mint a hivatalban lévő budapesti városvezető, aki ha több mindenben nem is ért egyet a miniszterelnökkel, de 1990 óta politikai szövetségese?
   
Tarlós István közölte, hogy a Fidesszel néhány ügy köti leginkább össze, mint például az illegális bevándorlásról kialakított álláspont. Minden más kérdésben lehetnek viták, amelyek néha nem is szolidak, ezeket azonban nem mind a közvélemény előtt folytatják - tette hozzá.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: