Megúsztuk a nagy zakót, de...

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,64 pontos, 1,38 százalékos csökkenéssel, 20.288,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző záráshoz képest.

A BUX valamivel 11 és 16 óra előtt is 20.000 pont alá csökkent, napi minimuma 19.947 ponton volt, a nap végére azonban a részvények ledolgozták veszteségeik nagy részét, így az index és az OTP is napi maximumán zárt.

 

Bux index napi árfolyama

 

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a nap eleje még az elmúlt heti gyengülő trend folytatása volt. Az első órákat követően alacsony forgalom mellett, szűk sávban változtak az árfolyamok egészen az amerikai adatok megjelenéséig. A közölt számok nem lettek ugyan jobbak az előző haviaknál, de sokkal jobbak lettek az időközben lerontott várakozásoknál, így a tengerentúlon is javult a hangulat, és a nap végére a magyar részvények is ledolgozták veszteségeik nagy részét.

 

OTP részvény árfolyama grafikon

 

Sőre Balázs szerint az elmúlt heti esés mögött az amerikai kamatemelési félelmek is álltak, így a Fed szerdai döntése és az ahhoz fűzött kommentárok határozhatják meg a tőzsdék irányát. Ha az amerikai tőzsdék tartani tudják erejüket, a hétfőn alulteljesítő BÉT is profitálhat kedden a nemzetközi hangulat javulásából.

 

A jövőt azonban a szerdai kamatdöntés határozza meg, ha nem változtat a Fed a kamaton az újabb lökést adhat a tőzsdéknek - tette hozzá.

 

A Mol 180 forinttal, 1,14 százalékkal 15.600 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 105 forinttal, 1,97 százalékkal 5.225 forintra esett, forgalmuk 16,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 31 forinttal, 3,82 százalékkal 780 forintra gyengült, forgalma 792,0 millió forint volt.

 

A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,02 százalékkal 39.500 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

 

Richter részvény árfolyama

 

Szektortársa, az Egis 80,0 millió forintos forgalom mellett 295 forinttal, 1,49 százalékkal 19.505 forintra esett.

 

Tőzsdézzen Ön is nagyon kedvező jutalékok mellett!

Fogyás csíkok nélkül: Hogyan érjük el a feszes és sima bőrt?

A fogyás sokak számára nemcsak az alakjavításról szól, hanem az egészséges életmódról, a jobb közérzetről és az önbizalom növeléséről is. Azonban a gyors súlyvesztés gyakran együtt jár a bőr megereszkedésével, valamint a nem kívánt striákkal, azaz a csíkokkal, amelyek sok nő és férfi számára komoly esztétikai problémát jelentenek.
2025. 10. 01. 01:30
Megosztás:

Elmarad a Black Friday 2025-ben?

Elmaradhat idén az év végi vásárlási láz? Erre utal az alábbi felmérés, melynek részleteit cikkünkben ismertetjük. A felmérés eredményei akár a 2025-ös Black Friday -ra és a karácsonyi vásárlásokra is komoly hatással lehet.
2025. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Ezek a mém érmék most a kripto befektetők kedvencei

A kriptovaluta piacra jellemzőek a hirtelen visszaesések, azonban a tapasztalt befektetők pontosan az ilyen időszakokban készítik el portfólióikat a következő bikafutamra. A legsikeresebb kereskedők azonban nem vásárolnak olyan kriptókat és mém érméket, amelyek már átestek a legnagyobb ralijukon. Ehelyett inkább olyan kezdeti stádiumú projektek tokeneit célozzák meg, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a kripto közösségen belül, és jó esélyük van több ezer százalékot emelkedni a kriptovaluta piac fellendülése alatt.
2025. 10. 01. 00:01
Megosztás:

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.
2025. 09. 30. 23:30
Megosztás:

Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon

A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
2025. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az otthon start

A Duna House a szeptemberi adatai alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipass-nál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
2025. 09. 30. 22:30
Megosztás:

Ez a legnagyobb egészségügyi kockázat a munkahelyen

A mozgásszervi megbetegedések, mint a derék- és hátfájás jelentik a legnagyobb munkahelyi egészségügyi kockázatokat Európában – derül ki a 30 európai országban, köztük Magyarországon végzett uniós kutatásból. Az elhúzódó ülőmunka és az ismétlődő karmozdulatok okozzák a leggyakoribb problémát a megkérdezett 41 ezer vállalkozás visszajelzései alapján. Idehaza sokszor az utolsó pillanatban fordulnak szakemberhez panaszaikkal a betegek a Dr. Czigléczki Központ tapasztalatai szerint, pedig a legtöbb esetben akár műtét nélkül is megszüntethetők a tünetek.
2025. 09. 30. 22:00
Megosztás:

„Mentőöv” az első otthonig – konténer raktár bérlés, ha gyors tárolásra van szüksége

Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
2025. 09. 30. 21:30
Megosztás:

Bővülhet az idén a biztosítási szektor

Ötödével bővülhet az idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.
2025. 09. 30. 21:00
Megosztás:

Tovább szárnyal az ezüst árfolyama

Az ezüst árfolyama ma jelentős nyereséget ért el, közel 2,3%-kal emelkedett, amelyet a nemesfémek iránti általános piaci optimizmus táplál. A befektetők világszerte a biztonságos menedékeket keresik a fokozódó gazdasági bizonytalanság közepette, és az ezüst – hasonlóan az aranyhoz – ismét a figyelem középpontjába került. Azt, hogy milyen hatások állhatnak a tendencia hátterében, Szitás Lóránt, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértője járta körbe.
2025. 09. 30. 20:30
Megosztás:

A civilek az új hulladékégetők azonnali, uniós szintű moratóriumát követelik!

A mai napon 156 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség, intézett közös levelet Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, az EU biztosaihoz és a tagállamok minisztereihez, amelyben az Európai Unió (EU) egész területén az új hulladékégető létesítmények jóváhagyásának és építésének azonnali moratóriumát követelik.
2025. 09. 30. 20:00
Megosztás:

A magyarok gyorsabban gazdagodnak, mint a világátlag

Tavaly a magyarországi lakosság vagyonosodásának üteme meghaladta a világátlagot, Magyarország a vizsgált államok közül a 28. helyre került a lakosság nettó pénzügyi vagyona alapján - közölte a felmérést készítő Allianz az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 19:30
Megosztás:

Több mint 30 éves tapasztalattal a biztosítási piacon – Eurorisk születésnap

Szeptember 30-án ünnepli fennállásának 32. évfordulóját a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az Eurorisk. Az elmúlt három évtizedben jelentősen átalakult a gazdasági környezet, a szabályozás, a technológia és az ügyféligények is, a vállalat elkötelezettsége azonban változatlan maradt: célja, hogy a biztosítások sokszor nehezen átlátható világában is a lehető legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.
2025. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be.
2025. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Októbertől egyesülnek a 4iG Csoport távközlési vállalatai

Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Hamarosan kiderül, mely hazai éttermeket ragyoghatják be Michelin-csillagok

Nem kell már sokat várni a gasztroturistáknak és az ínyenceknek, a legújabb Michelin-díjakat idén is ünnepélyes gálaeseményen hirdetik ki október 9-én. A világhírű étteremkalauz által legkiválóbbnak ítélt kulináris műhelyek séfjei karrierjük megkoronázását élhetik meg a nagyszabású díjátadón, melyen a legfényesebb elismerést jelentő csillagok mellett további díjakat is átadnak az arra érdemesnek tartott vendéglátóhelyeknek. A MICHELIN Guide Magyarország idei kiadása pedig decemberben jelenik meg.
2025. 09. 30. 17:45
Megosztás:

23%-os árbevétel-növekedés az Amixa Holdingnál

Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, IFRS szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA elérte a 418 millió forintot, míg az adózott eredmény 127,7 millió forintos többletet mutatott. A növekedést az élelmiszer-nagykereskedelmi üzletág dinamikus bővülése és a Hunorganic Kft. akvizíciója is erősítette.
2025. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért határozottan fellép azok megsértése esetén.
2025. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Új otthont fél órán belül – ennyit hajlandók utazni a magyarok

Az ingatlan.com új funkcióval segít a vevőket és a bérlőket abban, hogy áttekintsék a következő otthonuk mennyire van közel életük legfontosabb helyszíneihez. Az összegyűlt adatok alapján eddig nem ismert összefüggésekre is fény derült a lakáspiac működésével kapcsolatban. Az ingatlant kereső magyarok a kiszemelt ingatlantól általában 30–40 percnyi utat vállalnak munkahelyükig, vagy a gyermekük iskolájáig. Az egyetemisták jellemzően 18 percnyi sétatávolságra vagy 18 percnyi tömegközlekedésre keresnek albérletet. A szülők számára az iskola és óvoda közelsége kiemelten fontos: Budapesten autóval 14 perces úttal számolnak a lakásvásárlást tervezők, de tömegközlekedéssel vagy gyalog sem terveznek 30 percnél több utazást.
2025. 09. 30. 15:30
Megosztás:

Iráni atomprogram - Szankciókat jelentett be a brit kormány

Szankciókat jelentett be iráni tisztviselők, kormányzati hatóságok és bankok ellen a brit kormány az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 09. 30. 15:00
Megosztás: