Mekkora önerő kell egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához?

Bár még sok fontos részlet hiányzik, a napokban bejelentett, júliustól elérhető támogatott lakáshitelek az eddiginél jóval nagyobb körnek jelenthetnek segítséget. Az ingatlan.com és a money.hu összefoglalója szerint a kétgyermekesek lakásvásárlásához felhasználható 10 millió forintos kölcsön havi szinten 3 milliós megtakarítást hozhat az érintett családoknak a piaci konstrukciókhoz képest. A három vagy több gyermekesek számára elérhető 15 millió forintos kölcsön esetében akár 5 millió forinttal lehet alacsonyabb a teljes kiadás. Egy-egy lakáshitelhez szükséges 20 százalékos önerő egy 50 négyzetméteres budapesti lakásnál az ingatlan.com adatai szerint 6,6 millió forint. Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig 3,4-4 millió forintból kijön.

Mekkora önerő kell egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához?

Az eddiginél szélesebb körben és pénzügyileg komolyabb segítséget kaphatnak a gyermeket vállaló vagy nevelő családok az új, jelenlegi információk szerint júliustól elérhető állami támogatások révén - derül ki az ingatlan.com és a teljes körű hitelügyintézéssel foglalkozó money.hu összefoglalójából, amely számszerűsítette, hogy egy-egy érintett család számára mekkora segítséget jelentenek az intézkedések a piaci alapú konstrukciókhoz képest.

Trencsán Erika, a money.hu hitelszakértője azt mondta, már sok részlet napvilágot látott a júliustól elérhető új támogatásokról, de pontosan csak a végleges jogszabályok ismeretében lehet elemezni az új támogatásokat. “Az biztosra vehető, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében elérhető lakáshitelre jogosult, két gyermeket nevelő, valamint a három vagy több gyermekes családok összesen több millió forinttal alacsonyabb összegből törleszthetik majd a hitelüket a piaci megoldásokhoz képest” - tette hozzá.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


Mennyivel lehet jobb?

Az egyik legfontosabb lépés, hogy a jövőben a feltételeket teljesítő két gyermeket nevelő családok is kérhetik lakásvásárláshoz, lakásépítéshez a 10 millió forintos, végig fix törlesztőrészletű hitelt. A money.hu számításai szerint a 10 millió forintos kedvezményes lakáshitel havi törlesztése 20 éves futamidő esetén 55-56 ezer forint lehet. Összesen pedig 13,3 millió forintot kell visszafizetni. A bankok kínálatában február közepén az azonos paraméterekkel felvehető piaci alapú lakáshitel havi 69-85 ezer forintba kerül, a teljes visszafizetendő összeg pedig 16,5-20 millió forintra rúghat. Így legkevesebb 3-3,2 millió forinttal alacsonyabb kiadással számolhatnak a kedvezményes hitelt felvevők háztartások.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A három vagy több gyermeket nevelő családok maximum 15 millió forintos lakáshitelt igényelhetnek szintén végig fix és kedvezményes kamattal. Ez 83-84 ezer forintos törlesztést jelent havonta és összesen közel 20 millió forintot kell visszafizetni a hitelnyújtó banknak. A money.hu kalkulációi szerint piaci alapon a 15 milliós lakáshitel azonos feltételekkel banktól függően havonta 102-130 ezer forintos kiadást jelentene. A 20 év alatt pedig összesen, több, mint 25-30 millió forintot kell törleszteni a banknak. Tehát ebben az esetben akár több mint 5 millió forintra rúghat a csok-os lakáshitel előnye. A teljes visszafizetendő összeg ráadásul csökkenhet, ha az érintett családok újabb gyermekeket vállalnak. A második gyermek születésekor a lakáshitel-tartozásból 1 millió forintot vállal át az állam, a harmadiknál 4 millió forintot, és minden további gyermeknél újabb 1-1 millió forinttal csökken a tőketartozás összege.

Hol, mekkora önerő kell egy-egy lakáshoz?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője rávilágított arra is, hogy sok fiatal vagy gyerekvállalást tervező család számára a lakáshitelhez szükséges 20 százalékos önerő előteremtése jelenti a legnagyobb kihívást. Az ingatlan.com adatai szerint a február közepén a kínálati átlagárak alapján egy budapesti 50 négyzetméteres - 33,3 millió forintos - lakás esetében 6,6 millió forintos önerőre van szükség.



Debrecenben több mint 4 millióval lehet belevágni, a 20 millió forintos lakás megvásárlásába. Győrben 3,7 millió forint, Szegeden pedig 3,4 millió forint saját tőkére van szükség az ottani 18,5 milliós, illetve 17 millió forintos 50 négyzetméteres lakóingatlanhoz. Balogh László hozzátette, a már több gyermeket nevelő családok helyzete azért könnyebb, mert sokuknak már van lakása, és annak az eladásából származó összeget önerőként be tudják forgatni a következő otthonuk megvásárlásába.

Támasz az érintetteknek

Trencsán Erika a lakáshitelekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a támogatások iránt érdeklődő családok számára a hitelszakértők komoly segítséget tudnak nyújtani a pontos feltételekről, a hitelfelvételhez kapcsolódó esetleges kiadásokról. Az állami támogatási rendszer bővítése az eddiginél sokkal több család számára nyújt lehetőséget a lakáshitel-felvételre, ugyanakkor nagyon fontos a tudatos döntés, mert a lakáshitel évtizedes elköteleződést jelent. Csak abban az esetben szabad ezzel a lehetőséggel élni, ha az érintett családban megvan a szükséges anyagi háttér ahhoz, hogy hosszú távon törleszteni tudják a hitelüket. A hitelszakértők abban is hathatós segítséget tudnak adni, hogy feltérképezzék az érintett háztartások mekkora havi kiadást vállalhatnak biztonságosan.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: