Mélybe zuhant az infláció
Áprilisban az éves infláció 2,4 százalékos volt, havi szinten pedig 0,6 százalékkal csökkentek az árak. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva elmondta: „A friss adat megfelel a várakozásoknak, a lassulásra az üzemanyagok árának jelentős csökkenése miatt számítani lehetett. Az áprilisi adat jelentős lassulás az idén januári kiugróan magas 4,7 százalékhoz képest, egyben pedig kétéves mélypontot is jelent. Legutóbb ugyanis 2018 áprilisában volt hasonlóan alacsony szinten az éves infláció.”
A szakember azt mondta, hogy tavaly áprilishoz képest a szeszes italok és a dohánytermékek mellett az élelmiszerek drágultak jelentősen, utóbbiaknál 8,7 százalékos volt az áremelkedés, részben a koronavírus-járvány miatt. Az üzemanyagok ára 23 százalékkal esett vissza. Márciushoz képest az élelmiszerek 1,4 százalékos drágulásával szemben az üzemanyagok ára több mint 16 százalékkal csökkent.
Havi szinten a szolgáltatásoknál egy-két terület húzta lefelé az inflációt, ilyen volt például a gépkocsikölcsönzés, parkolás díja, garázsbérlet, de a könyvek ára havi szinten 7 százalékkal esett. Egy-két terméknél a gyengébb forintárfolyam is érezteti a hatását, ilyenek például a hűtőszekrények, illetve az új személygépkocsik ára.
Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
Mind a maginfláció, mind pedig a jegybank által mért inflációs mutatók stabilan magasan maradtak. Emellett áprilisban az inflációs várakozások is növekedtek, és ezek nagy különbségeket mutatnak. Ez azt vetíti előre, hogy az inflációs alapfolyamatoknál nem lesz hasonló zuhanás a következő hónapokban.
A szakember szerint a következő időszakban az infláció alakulása nagyban függ attól, hogy a járvány miatt mennyivel ugrik meg a munkanélküliség, ez a fogyasztáson keresztül hat majd az árakra. Kérdéses az üzemanyagárak alakulása. Ha ugyanis az üzemanyagok ára esetleg elkezd emelkedni, akkor könnyen visszatérhet a 3 százalék fölötti infláció. Az év hátralévő részében inkább 2,5 százalék körüli fogyasztó árindexek lehetnek a jellemzőek és a jövő év második negyedévében jöhet egy jelentősebb ugrás. A mostani kilátások szerint a 2020-as átlagos infláció 2,9 százalék körül várható, de a bizonytalan helyzet miatt ez még változhat.