Mennyire válságálló a hazai kiskereskedelem?

A drasztikus tavaszi visszaesést ledolgozva 2020-ban az egy évvel korábbival lényegében azonos teljesítményt nyújtott a kiskereskedelmi ágazat, az internetes és csomagküldő értékesítés éves forgalma tavaly múlta felül először az ezermilliárd forintot. A múlt év fontos tanulsága, hogy a kiskereskedelem a legnehezebb körülmények között is képes megbízhatóan garantálni a magyar családok folyamatos ellátását - szögezte le keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Mennyire válságálló a hazai kiskereskedelem?

Az ágazat teljesítménye 2010-hez képest összesen mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 végére. 2013 nyaráról tavaly márciusig, 81 hónapon át töretlenül bővült a kiskereskedelmi forgalom. A koronavírus-járvány áprilisban jelentősen, több mint tíz százalékkal vetette vissza a szektor teljesítményét. Bár a korábbi évekre jellemző dinamika megszakadt, a napi fogyasztási cikkeket - élelmiszert, tisztálkodási szereket, gyógyszert - árusító üzletek forgalma ősztől havi szinten 2-3 százalékkal emelkedett. A növekedést a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyag forgalmának visszaesése, az elhalasztott beszerzések, utazások fogták vissza - állapította meg a minisztérium elemzése.
   
Az átmeneti lefékeződést elsősorban nem a háztartások forráshiányos helyzete okozta, hiszen az anyagi lehetőségeiket meghatározó két fő tényező kedvezően alakult - mutatott rá az ITM.
   
A foglalkoztatottak száma 2020 második felében ismét elérte a 4,5 milliót. A tavaly év végére 2019-hez képest négyezerrel többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon. A koronavírus-válság ellenére a magyar munkanélküliségi mutató továbbra is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. A reálkeresetek 2013 eleje óta töretlenül emelkednek. A bérek a múlt évtized eleje óta megkétszereződtek, jelentősen javítva a családok életminőségét. A magyar emberek a bizonytalan kilátások és a fertőzési kockázatok minimálisra szorítása miatt dönthettek úgy, hogy a nem napi igények kielégítéséhez szükséges vásárlásokat későbbre halasztják. Az ágazat teljesítményét lassította az is, hogy a kevesebb mozgás, utazás miatt sokkal ritkábban tankoltunk a benzinkutakon.
   
A közlemény Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt idézte, aki  kiemelte: "a magyar kiskereskedelem a zavartalan ellátás feltételeinek biztosításában is válságállónak bizonyult. A pánikvásárlások néhány tavaszi hétre korlátozódó időszakában sem volt példa tartós áruhiányra, nem találkoztunk üres polcokkal. A napi fogyasztási cikkek és gyógyszerek mindig elérhetőek voltak az üzletekben és a patikákban. A kereskedelemben dolgozókat emiatt ugyanúgy köszönet és hála illeti meg, mint az egészségügyi védekezés első vonalában harcolókat."
   
Tavaly jelentősen felgyorsult az internetes és csomagküldő értékesítés térnyerése. Az elektronikus kereskedelem éves teljesítménye első alkalommal múlta felül az ezermilliárd forintot. A webshopok novemberben 137 milliárd forintos havi teljesítménnyel döntöttek történelmi rekordot. Az online értékesítés forintosított éves teljesítménye 2018-hoz képest kétszeresére, 2016-hoz viszonyítva három és félszeresére nőtt. Az e-kereskedelem korábban 6-7 százalékos részaránya a teljes forgalomból 2020-ban 9 százalékhoz közelített.
   
Az ITM a járványhelyzetre tekintettel már február végén fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el. A korábbi évek 700-900 ellenőrzéséhez képest tavaly összesen 1500 webáruházat vizsgáltak a szakemberek. A 2019-es mintegy 6 millió forinthoz képest közel 22 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki az online kereskedelem területén. A folyamatos hatósági jelenlétnek köszönhetően az ismételt jogsértések aránya a korábbi évek 54 százalékos átlagáról 18 százalékra csökkent - tájékoztatott a minisztérium.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: