Mennyit keres ma egy projektmenedzser? Mutatjuk!

A PMI Budapest, Magyar Tagozat 2020-ban készített egy bérfelmérést, amelyben a magyar projektmenedzserek fizetését vizsgálták, valamint azt térképezték fel, milyen tényezők játszanak szerepet a fizetések alakulásában.

Mennyit keres ma egy projektmenedzser? Mutatjuk!

A kutatást a Budapesti Corvinus Egyetem szakemberei végezték, akik amellett, hogy követték a PMI módszertanát, igyekeztek a helyi sajátosságokat is figyelembe venni az adatok értékelése során. Ez a kutatás az egyik első közös projekt, amely a nemrégiben létrejött stratégiai együttműködés keretében valósult meg a PMI Budapest, Magyar Tagozat és a Budapesti Corvinus Egyetem között, amelyet több közös munka, így egy projektmenedzsment szak fejlesztése is követ. 

Kremmer László, a PMI Budapest, Magyar Tagozat elnöke elmondta, hogy ez a felmérés hiánypótló volt Magyarországon, mert ugyan a Project Management Institute (PMI) a világ számos országában elvégzi ezt a kutatást, Magyarországon ez az első alkalom, mivel a helyi szervezeteknek legalább 1000 fős tagsággal kell rendelkezniük ahhoz, hogy részt vehessenek a nemzetközi felmérésben. A PMI Budapest, Magyar Tagozat ezért felkérte az egyetemet a kutatás elvégzésére, amely nemcsak a tagságnak, hanem a többi projektmenedzsernek is hasznos információkkal szolgál. 

Az összehasonlíthatóság érdekében a kutatás csak a Magyarországon dolgozó, teljes állásban projektmenedzserként foglalkoztatottak válaszait vette figyelembe, ahol minden esetben a bruttó bérre kérdezték rá, és az egyéb juttatások témakörénél is figyelembe vették a helyi sajátosságokat, mint például a közlekedés támogatása, de eltekintettek a fizetett szabadságok elemzésétől, hiszen az Magyarországon törvényileg szabályozott.

A Magyarországon dolgozó projektmenedzserek éves átlagos fizetése 12,4 millió Ft (medián: 12 mFt), amely a juttatásokkal együtt a 13,8 millió Ft-ot (medián 12,7 mFt) is elérheti.

projektmenedzser bruttó fizetés magyarországon 

A fizetés alakulásában szerepet játszó tényezők között a kutatás megemlíti az átlagos munkatapasztalatot, mellyel a fizetés arányosan nő. Több, mint 20 év tapasztalattal az átlagfizetés 13,5 millió Ft, de az is szerepet játszik benne, hogy hány év projektmenedzsment tapasztalattal rendelkezik valaki. Ez esetben a legmagasabb átlagfizetést a 15-20 éve a szakmában dolgozó projektmenedzserek érték el (14,1 millió Ft).

A szakmai ranglétrán elért eredmények is befolyásolják a béreket, a senior projektmenedzserek átlagosan 30 %-kal keresnek többet (13,4 millió Ft) mint a kezdők (10,2 millió Ft), a programmenedzserek éves fizetése pedig még ennél is magasabb, átlagosan 14,3 millió Ft.

A projektmenedzserek pozitívan látják a jövőt is a saját jövedelmi kilátásaik kapcsán, 57 százalékuk vár növekedést az következő egy évben, amit vélhetően arra is alapoznak, hogy az elmúlt 12 hónapban 63 százalékuknak nőtt a fizetése.

Technikai tapasztalat alapján legjobban az earned value projektmenedzserek keresnek, őket követik a project portfolió, valamint programmenedzserek, legkevebb jövedelemre pedig a process-based projektmenedzserek számíthatnak.

A kutatás megállapította, hogy az iparági vagy szakterületi sajátosságok kisebb hatással bírnak a fizetésre, addig a PMP minősítés a megszerzés évétől függően 14-31 százalékkal emeli az elérhető fizetést. A PMP minősítéssel rendelkezők átlagbére magasabb az átlagnál, 13,3 millió Ft, közöttük is azoknak a jövedelme a legmagasabb, 14,4 millió Ft, akik 5-10 éve rendelkeznek PMP minősítéssel.

Szakterületenként a legmagasabb átlagos fizetés a logisztikai projektekben várható, és a mérnöki projektekben a legalacsonyabb. Jelentős az összefüggés a projektcsapat mérete és költségkerete, valamint az elérhető jövedelem között. 

A válaszadók 61 százaléka érzi úgy, hogy a projektmenedzsment területén formális karrierút áll előtte, de az is kiderül, hogy jelentős az eltérés a várt és a tényleges munkaidő között, a projektmenedzserek átlagosan 20 %-kal több munkaóráról számoltak be, mint ami a szerződésükben szerepel.

A szabadúszó projektmenedzsere keresete jelentősen magasabb, de az összehasonlítás érdekében kutatás a teljes munkaidőben dolgozókat vette figyelembe.

A teljes jelentés elérhető a PMI Budapest, Magyar Tagozat honlapján: Kutatási jelentés


Meghaladhatja a 3 ezer milliárd forintot a lakáshitelpiac 2026-ban – Ráadásul az Otthon Start szigorítása újabb hajrát indíthat

A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A Bankmonitor becslése szerint az év első nyolc hónapjában 2 100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetett, közel kétszer annyi, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A jelenlegi folyamatok alapján az éves volumen elérheti a 3 050 milliárd forintot a Bankmonitor szakértői szerint. Ráadásul az Otthon Start Program jogosultságának esetleges szűkítése újabb év végi rohamot indíthatna: az előrehozott igénylések akár további 100-200 milliárd forinttal növelhetnék az idei év lakáshitelkihelyezését.
2026. 09. 03. 04:30
Megosztás:

Nem az olcsóságban kell legyőzni a Temut! – Itt lehet a magyar cégek esélye

A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketingre van szükség a fennmaradáshoz.
2026. 09. 03. 04:00
Megosztás:

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.
2026. 09. 03. 03:30
Megosztás:

Veszélyt is jelenthetnek a szerzői jogok, ha nem kezeljük őket körültekintően

Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni, különösen, ha az ún. „szerzői jogi trollok” célkeresztjébe kerül egy KKV. A GVH Gondolja Végig Higgadtan! kampányának legújabb kiadványában tanácsokat kíván nyújtani a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen szerzői jogi viták megelőzésére, és kezelésére.
2026. 09. 03. 03:00
Megosztás:

Politikai döntés: 3 gyerekes családok kedvezményei Magyarországon

Magyarországon a harmadik gyermek érkezése nem pusztán eggyel növeli a családi pótlékot. Több támogatásnál ekkor vált kategóriát a család: megugrik a családi adókedvezmény, megnyílik a nagycsaládos gázkedvezmény, ingyenessé vagy olcsóbbá válhat a gyermekétkeztetés, és külön adómentesség illeti meg az anyát. Mutatjuk mennyi minden jár 3 gyerek esetén.
2026. 09. 03. 02:30
Megosztás:

Több ezer éve gyűjtjük az esővizet – mit kell ma újra megtanulnunk?

Az esővíz hasznosítása több ezer éves gyakorlat: az ókori Krétán már komplett vízgyűjtő rendszereket építettek, a római házakban a tetőről lefolyó vizet gyűjtötték, a magyar várak ciszternái pedig háborús időkben biztosították a túlélést. Hogyan lehetett akkor Magyarországon még a közelmúltban is gyakorlatilag „tiltott” az esővíz hasznosítása? Mit tanulhatunk az elődeinktől? És miért válik egyre fontosabbá a lehulló víz megtartása még akkor is, ha azt érzékeljük: egyre kevesebb az eső? Dienes György mérnök több rangos szakmai konferencián elhangzott előadásaiból szemlézve keressük a válaszokat.
2026. 09. 03. 02:00
Megosztás:

Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás: