Meredeken csökken a fertőzöttek száma Nagy-Britanniában

Brit kutatók csütörtökön ismertetett vizsgálati eredményei szerint meredeken csökkent egy hónap alatt a koronavírus-fertőzöttség elterjedtsége az angliai lakosságon belül, és nagy valószínűséggel az oltási kampány hatására egyértelműen gyengül a fertőzéses esetek és a koronavírus-fertőzésből eredő súlyos megbetegedések, illetve a halálozások száma közötti - korábban igen szoros - kapcsolat is.

Meredeken csökken a fertőzöttek száma Nagy-Britanniában

A patinás Imperial College London egyetem által rendszeresen elvégzett valós idejű lakossági járványterjedési felmérések (Real-time assessment of community transmission, REACT-1) legfrissebb, március 11. és március 30. közötti tizedik fordulójának adatai szerint az ebben az időszakban szúrópróbaszerűen elvégzett 140 844 koronavírus-szűrés közül 227-nek az eredménye lett pozitív.
   
A kutatóközpont súlyozott számítási módszertana szerint ez azt jelenti, hogy az angliai lakosságon belül jelenleg 0,2 százalék a fertőzöttségi arány.
   
A vizsgálatot végző szakértők hangsúlyozzák, hogy a februárban elvégzett előző REACT-felmérés 0,49 százalékos fertőzöttségi arányt jelzett, vagyis azóta hozzávetőleg 60 százalékkal csökkent a koronavírus-fertőzöttség lakossági elterjedtsége Angliában.
   
Az Imperial College kutatóinak számításai szerint a fertőzés elterjedtségének feleződési ideje 26 nap.
   
Az országos átlagon belül délkeleten, mindenekelőtt Londonban - a nagy-britanniai koronavírus-járvány korábbi gócpontjában - csökkent különösen nagy ütemben a fertőzöttségi ráta.
   
A felmérés szerint a brit fővárosban az előző és a mostani REACT-vizsgálat között 0,6 százalékról 0,16 százalékra, Délkelet-Angliában 0,36 százalékról 0,07 százalékra, Közép-Angliában 0,59 százalékról 0,19 százalékra csökkent a lakossági koronavírus-fertőzöttségi arány.
   
Az Imperial College kutatói megállapították azt is, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőződések a korábbi időszakokban tapasztaltnál jóval kevesebb kórházi kezelést igénylő megbetegedést és halálesetet okoznak.
   
A vizsgálatot végző szakértők szerint a fertőződések, a súlyos megbetegedések és a halálesetek száma közötti, korábban szoros kapcsolat egyértelműen lazulni látszik, és ez nagy valószínűséggel az oltási kampány eredménye. Erre utal az is, hogy az új REACT-felmérés kimutatása szerint a koronavírus-fertőződési arány az 5-12 év közötti korosztályban a legmagasabb - 0,41 százalék -, a 65-74 év közötti, illetve a 75 évnél idősebb korcsoportokban a legalacsonyabb, 0,09 százalékkal.
   
A nagy-britanniai oltási program eddigi szakasza az idős korosztályokra összpontosított, azzal a meghirdetett céllal, hogy a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok kapják meg először a koronavírus elleni vakcinát.
   
A december 8-án kezdődött oltási program indulása óta eddig csaknem 32 millióan részesültek a vakcina első dózisában, a második oltási adagot 5,7 millióan kapták meg.
   
A brit kormány célkitűzése az, hogy április 15-ig - vagyis egy hét múlva - az 50 év feletti korosztály mindegyik tagja, július végéig a teljes brit felnőtt lakosság megkapja a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Hozzászólások

Brit kutatók szerint már az első adag oltás is védhet

Brit kutatók pénteken ismertetett vizsgálati eredményei szerint a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két fő vakcina, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca, illetve a Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen adag beadása után is jelentősen csökkenti a fertőződés esélyét.
2021. 04. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

India is felkerült Nagy-Britannia beutazási tiltólistájára

A brit kormány rendelete alapján péntektől India is felkerült azoknak az országoknak a listájára, amelyekből külföldi állampolgárok nem utazhatnak be Angliába. A tilalom célja az Indiában rendkívül gyorsan terjedő koronavírus-variáns tömeges behurcolásának megakadályozása.
2021. 04. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az EU-ban

Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2021. 04. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia módosította 2021-es költségvetését

Elfogadta a szerbiai parlament a 2021-es költségvetés módosítását csütörtök este, amellyel az idei hiány a GDP 6,9 százalékára nő; a lépéstől azt várják, hogy segítse a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelmet, ösztönözze a gazdasági növekedést és csökkentse a járvány okozta válság negatív hatásait.
2021. 04. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 és fél millió beoltottnál tartunk

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli Facebook-bejegyzése szerint három és fél millió honfitársunk már megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
2021. 04. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU szabályozni akarja a mesterséges intelligencia használatát, a szakértők pedig örülnek ennek

Az Európai Bizottság április 21-én közzétette a mesterséges intelligencia szabályozására vonatkozó tervezetét, amelynek elsődleges célja, hogy szabályozza a magas kockázattal járó MI-alkalmazások használatát. A bizottság tervezete szerint elfogadhatatlan kockázati tényezőnek számítanak az olyan MI-rendszerek, amelyek az emberek biztonságát és megélhetését veszélyeztetik, ezeket a testület betiltaná, a tiltást kikerülő vállalatokat pedig magas pénzbírsággal sújtaná. A bírság mértéke nagyobb, mint az adatvédelmi (GDPR) szabályok megsértésére vonatkozó büntetésé, a legnagyobb vállalatok esetében az éves árbevétel 6%-át is elérheti.
2021. 04. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális adatforradalommal az életmódorvoslásért

A globális járvány, a gazdasági visszaesés és a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződése világszerte nagy nyomást helyezett az emberek mentális és viselkedéssel kapcsolatos egészségére. Az életmódorvoslás minden eddiginél fontosabb területté vált az adatalapú technológiák térnyerésével, amelyek lehetővé teszik a testi, lelki és szociális jólét tudatosabb kialakítását.
2021. 04. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Járvány ide vagy oda, Romániában inkább készpénzzel fizetnek

Romániában a koronavírus-járvány hatására 21 százalékkal volt nagyobb a készpénzforgalom februárban a tavalyi második hónaphoz mérten - adta hírül a Ziarul Financiar román pénzügyi-gazdasági lap csütörtökön.
2021. 04. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már csak online fizethetik az idegenforgalmi adót a hajósok Horvátországban

A Horvátországban tartózkodó hajós turisták mostantól nem a kikötői kapitányságokon, hanem kizárólag online módon fizethetik meg az idegenforgalmi adót - tájékoztatta a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ) budapesti képviseletének igazgatója csütörtökön az MTI-t.
2021. 04. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen beindulhat a brit gazdaság

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a legfrissebb aktivitási adatok arra vallanak, hogy a brit hazai össztermék (GDP) értéke a példátlan, csaknem 10 százalékos tavalyi zuhanás után az idén 7 százaléknál gyorsabb ütemben nőhet.
2021. 04. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

További orosz diplomatákat utasít ki Csehország

Csehország további orosz diplomatákat utasít ki, miután Oroszország nem teljesítette Prága azon követelését, hogy csütörtök délig engedélyezze a Moszkvából kiutasított cseh diplomaták visszatérését munkahelyükre.
2021. 04. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

EKB: Változatlan az irányadó eurókamat

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton és folytatja az eszközvásárláson alapuló gazdaságélénkítő monetáris politikáját.
2021. 04. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép pluszban zártak az európai tőzsdék

A kedvező globális hangulatban emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, ahogy a befektetők az Európai Központi Bank döntéseit latolgatták.
2021. 04. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összehívják a legfelsőbb védelmi tanácsot Romániában

Klaus Iohannis román államfő rendkívül aggasztónak nevezte a Fekete-tenger térségében, különösen az Ukrajna keleti határvidékén kialakult helyzetet, és bejelentette, hogy emiatt jövő hétre összehívja a legfelsőbb védelmi tanácsot (CSAT).
2021. 04. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO június 14-én tartja csúcstalálkozóját

A NATO június 14-én tartja a tagországok vezetőinek következő csúcstalálkozóját a szövetség központjában, Brüsszelben - jelentette be a szervezet főtitkára közleményben csütörtökön.
2021. 04. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A figyelem ma az Európai Központi Bankra irányul - Mit mondanak?

Kamatmeghatározó ülést tart ma az EKB. A jegybank várhatóan nem fog változtatni a monetáris kondíciókon, így ezúttal is elsősorban a jegybanki kommunikáció lehet a figyelem középpontjában.
2021. 04. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak a főbb európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 04. 22. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Durván drágultak a lakóingatlanok az Egyesült Királyságban

Jelentősen, több mint hat éve nem látott mértékben drágultak a lakóingatlanok az Egyesült Királyságban februárban, részben annak hatására, hogy a koronavírus-járvány egyik következményeként a vásárlók átértékelték preferenciáikat.
2021. 04. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az unió szabályozná a mesterséges intelligencia alkalmazását

Az Európai Bizottság szerdán közzétette a mesterséges intelligencia (AI) szabályozására vonatkozó tervét, amelynek elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát.
2021. 04. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországban még sokáig érvényben marad a kijárási tilalom

Feszültséget keltett a miniszterelnök Mario Draghi és a kormánypárti Liga vezetője, Matteo Salvini között az este tíztől érvényes kijárási tilalom fenntartásának meghosszabbítása legalább egészen június elsejéig - jelentette az olasz sajtó szerdán. A járványkorlátozások fokozatos enyhítése ellenére továbbra is fenntartják az este tíztől reggel öt óráig tartó kijárási tilalmat.
2021. 04. 22. 07:15
Megosztás:
Hozzászólások: