Mérsékelt csökkenéssel nyitott Európa
2013. 10. 17. 09:07
A várakozásokkal összhangban lefelé mozdultak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a német DAX index 0,3%-kal 8.819,23 pontra, a francia CAC-40 index 0,3%-kal 4.232,28 pontra, a brit FTSE-100 index ugyancsak 0,3%-kal 6.551,00 pontra csökkent nyitásban. Budapesten a BUX index 0,37 százalékos emelkedéssel 18.487,98 ponton kezdte a napot.
Enyhült a nyomás a MOL piacán az olajpapír árfolyama a tegnapi 4,4 százalékos esés után ma reggel 0,7 százalékkal 14.700 forintra emelkedett. Az OTP jegyzése 0,23 százalékkal 4340 forintra csökkent. A Magyar Telekom papírja 2 forinttal, 0,68 százalékkal 296 forintra emelkedett, a gyógyszergyártó vállalatok közül a Richter 0,49 százalékos emelkedés mellett 4110 forintnál jár, míg az Egis 27.925 forinton stagnál.
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.