Mérséklődött a Rába nettó vesztesége

A Rába csoport az idei harmadik negyedévet 267 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta, ami jóval kedvezőbb a második negyedév egymilliárd forintot meghaladó veszteségénél, és kisebb a tavalyi harmadik negyedév 429 millió forintos veszteségénél is - derül ki a járműipari vállalat szerdán közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült, konszolidált, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett jelentés szerint az első kilenc hónap vesztesége 2,168 milliárd forint lett, szemben az előző azonos időszakában elért 425 millió forint nyereséggel.
  
Üzemi szinten viszont nyereséges volt a Rába csoport a harmadik negyedévben, amikor 64,9 millió forintot ért el, szemben a tavalyi harmadik negyedév 36,5 millió forintos üzemi veszteségével. Az első kilenc hónapban 1,04 milliárd forint veszteséget könyvelt el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,19 milliárd forint üzemi nyeresége volt.
   
A csoport árbevétele 16,9 százalékkal 8,5 milliárd forintra csökkent a harmadik negyedévben, az első három negyedévben pedig 26,8 százalékkal 27,8 milliárd forintra csökkent az árbevétel a tavalyi év azonos időszakához képest.  
   
A harmadik negyedévben a rendszeres kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 653 millió forintra emelkedett, amely 38,6 százalékos növekedés, az első kilenc havi EBITDA viszont 74,4 százalékkal 702 millió forintra csökkent a tavalyi évhez képest.
   
Az alkatrész üzletágban az év első kilenc hónapjában az árbevétel elérte a 8,7 milliárd forintot, amely 31,7 százalékos csökkenést mutat a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Az üzletág 447 millió forint üzemi veszteséget könyvelt el.
   
A jármű üzletágban a kilenchavi árbevétel 50,9 százalékkal 4,3 milliárd forintra csökkent, az üzemi veszteség 431 millió forint volt. A futómű üzletágban az árbevétel az első három negyedévben 15,04 milliárd forint lett, amely 15,1 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az üzemi veszteség 286 millió forintot tett ki. 

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!
   
A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Pintér Istvánt, a Rába elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a válság kezelésére idejében meghozott és következetesen végrehajtott vállalati intézkedéseknek köszönhetően a Rába csoport az elmúlt öt év második legjobb eredményével, üzemi szinten nyereséggel zárta a harmadik negyedévet a drasztikus forgalomcsökkenés ellenére. Hozzátette, hogy számításaik szerint az év hátralevő részében normál működés esetén jó eséllyel teljesíthető a válságban megfogalmazott célkitűzésük, "a pozitív és stabil működési cash-flow és a nyereséges működés helyreállítása a második fél évben."
   
A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az EU, a FÁK országok és az USA.
   
A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 1,51 százalékos erősödéssel, 944 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1245, a legalacsonyabb 666 forint volt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: