Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A kérdés az, hogy a Circle képes lesz-e az USDC növekedését tartós, a kamatkörnyezettől kevésbé függő bevétellé alakítani. Ha igen, a vállalat jelenlegi értékeltsége valóban alacsonynak bizonyulhat. Ha azonban a stabilcoinpiac növekedése lassul, a verseny fokozódik vagy a fizetési üzletág nem skálázódik megfelelően, a mostani optimista várakozások könnyen túlzónak bizonyulhetnek.

A Bitwise szerint félreérti a piac a Circle üzleti modelljét

Ryan Rasmussen szerint a befektetők egyik legnagyobb hibája, hogy a Circle-re még mindig elsősorban stabilcoin-kibocsátóként tekintenek.

Ez azért fontos, mert ebben az értelmezésben a vállalat jövőbeni profitja nagyrészt attól függ, mekkora kamatbevételt képes elérni az USDC mögött tartott tartalékokon.

Az USDC egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin. Célja, hogy egy token értéke megközelítőleg egy amerikai dollár maradjon, miközben maga az eszköz blokkláncokon keresztül, a hét minden napján mozgatható. A Circle az USDC mögötti tartalékokat főként rendkívül likvid eszközökben, például készpénzben és rövid lejáratú amerikai állampapírokban tartja.

Ez jelenleg komoly bevételi forrást jelent.

A Circle 2026 második negyedévében összesen mintegy 701 millió dollár bevételt és tartalékeszközökből származó jövedelmet ért el, miközben az USDC forgalomban lévő állománya a negyedév végén 73,3 milliárd dollár volt. Az USDC on-chain tranzakciós volumene ugyanebben az időszakban 14,8 trillió dollárt tett ki, ami éves összehasonlításban 151%-os növekedést jelentett.

A probléma az, hogy a kamatbevétel erősen függ az amerikai monetáris politikától.

Ha a Federal Reserve csökkenti a kamatokat, az USDC tartalékain elérhető hozam is csökkenhet. Ez már most is látható: a Circle tartalékainak átlagos hozama 2026 második negyedévében 3,5%-ra mérséklődött, 66 bázisponttal alacsonyabbra az egy évvel korábbi szintnél.

Rasmussen szerint azonban éppen itt követ el hibát a piac.

A Bitwise elemzője úgy véli, hogy a Circle hosszabb távon egyre kevésbé pusztán a stabilcoin-tartalékokon elért kamatból kereshet pénzt. Ha a vállalat sikeresen építi ki fizetési és elszámolási infrastruktúráját, akkor a tranzakciós díjakból, hálózati szolgáltatásokból és más pénzügyi infrastruktúrából származó bevételek jelentősége is növekedhet.

A stabilcoinpiac a trillió dolláros határ felé tarthat

A Bitwise optimista forgatókönyvének alapja maga a stabilcoinpiac növekedése.

A stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja jelenleg nagyjából 300 milliárd dollár körül mozog, amelynek döntő része az amerikai dollárhoz kötött tokenekből áll. Az USDT és az USDC együttesen a teljes piac mintegy 85%-át képviseli.

Rasmussen ennél jóval nagyobb piacot lát maga előtt.

A Bitwise elemzője szerint a szektor hosszabb távon akár 3–5 trillió dolláros méretet is elérhet. Ez természetesen előrejelzés, nem biztos jövőkép, és megvalósulása többek között a szabályozástól, a banki alkalmazástól, a kereskedői elfogadástól és a határokon átívelő fizetések fejlődésétől is függ.

Még egy ennél mérsékeltebb növekedési forgatókönyv is jelentős lehetne a Circle számára.

Az USDC 2026. augusztus elején körülbelül 71,8 milliárd dolláros forgalomban lévő állománnyal rendelkezett. A token már több mint harminc blokkláncon érhető el natívan, és világszerte pénzügyi alkalmazások, tőzsdék, DeFi-protokollok és vállalati fizetési rendszerek használják.

A Circle részvények árfolyama nagyban függ az USDC satbilcoinok jövőbeni forgalmától is.

A DeFi, vagyis decentralizált pénzügy olyan blokkláncalapú pénzügyi szolgáltatásokat jelent, amelyekben például hitelezés, kereskedés vagy eszközcsere történhet hagyományos pénzügyi közvetítő nélkül.

A stabilcoinok ezekben a rendszerekben sokszor ugyanazt a szerepet töltik be, mint a készpénz a hagyományos pénzügyi piacokon: elszámolási eszközt, likviditást és viszonylag stabil értékmérőt biztosítanak.

A Bitwise tézise szerint azonban a következő nagy növekedési hullámot már nem feltétlenül a kriptokereskedés fogja hajtani.

A Circle fizetési hálózatként akar tovább növekedni

A Circle stratégiájának egyik legfontosabb eleme a Circle Payments Network, röviden CPN.

A rendszer célja, hogy pénzügyi intézmények stabilcoinok segítségével gyorsabban és egyszerűbben tudjanak nemzetközi pénzmozgásokat végrehajtani. A háttérben USDC szolgálhat elszámolási eszközként, miközben a fogadó fél akár hagyományos helyi pénznemben is megkaphatja az összeget.

Ez fontos különbség a puszta stabilcoin-kibocsátáshoz képest.

A Circle ebben a modellben nemcsak létrehozza a digitális dollárt, hanem megpróbálja kiépíteni azt az infrastruktúrát is, amelyen keresztül a pénz mozog.

2026 második negyedévének végére a Circle Payments Network 30 napos aktivitás alapján évesített 14,7 milliárd dolláros tranzakciós volument ért el. A rendszerbe 175 pénzügyi intézmény kapcsolódott be, miközben az évesített volumen negyedéves alapon 76%-kal emelkedett.

Bár ezek a számok még eltörpülnek a hagyományos globális fizetési hálózatok forgalma mellett, gyors növekedést jeleznek.

Rasmussen szerint éppen ezt a második üzletágat nem értékeli megfelelően a piac.

Ha a Circle képes lenne az USDC-t nemcsak kriptopiaci elszámolási eszközként, hanem vállalati és nemzetközi fizetési infrastruktúraként is széles körben elterjeszteni, akkor a vállalat bevételi modellje lényegesen diverzifikáltabbá válhatna.

A tranzakciós bevételek ráadásul kevésbé közvetlenül függnének az amerikai kamatszinttől.

A tokenizáció újabb növekedési lehetőséget adhat

A Circle számára egy másik fontos növekedési terület a valós eszközök tokenizációja, vagyis az úgynevezett real-world asset, RWA piac.

A tokenizáció során hagyományos pénzügyi vagy fizikai eszközökhöz kapcsolódó tulajdonjogokat blokkláncon megjelenő tokenek formájában reprezentálnak.

Ilyen eszköz lehet például egy amerikai állampapír, pénzpiaci alap, magánhitel, kötvény vagy akár részvény.

Ha ezeknek az eszközöknek a kereskedése és elszámolása egyre nagyobb mértékben blokkláncokon történik, akkor szükség lesz olyan megbízható digitális pénzeszközökre is, amelyekkel az ügyleteket ki lehet egyenlíteni.

Ebben a rendszerben az USDC természetes elszámolási eszközzé válhat.

A Circle ráadásul már nem kizárólag más blokkláncokra támaszkodik. A vállalat saját, pénzügyi alkalmazásokra tervezett Layer 1 hálózatán, az Arc blokkláncon is dolgozik. A jelenlegi tervek szerint az Arc nyilvános mainnetjének indulása 2026. szeptember 16-án várható.

A Layer 1 olyan önálló blokkláncot jelent, amely saját hálózati és tranzakciós infrastruktúrával rendelkezik. Az Ethereum, a Solana vagy a Bitcoin szintén Layer 1 hálózatnak tekinthető.

Ha az Arc sikeres lesz, a Circle egyszerre lehet stabilcoin-kibocsátó, fizetési hálózat, fejlesztői infrastruktúra-szolgáltató és saját blokklánccal rendelkező pénzügyi technológiai platform.

Éppen ez az a szélesebb vállalati történet, amelyre a Bitwise optimista értékelése épül.

A Circle már tőzsdei vállalat – és jelentősen visszaesett a csúcsokról

A Circle értékelésével kapcsolatban fontos pontosítás, hogy a vállalat már nem magánpiaci szereplő.

A Circle Internet Group 2025 júniusában lépett tőzsdére a New York Stock Exchange-en, CRCL ticker alatt. Az elsődleges részvénykibocsátás során a részvényeket 31 dolláros áron értékesítették, majd a papír az első kereskedési napon rendkívül erős emelkedést produkált.

2026 augusztus 11-én a CRCL részvényének árfolyama nagyjából 67 dollár, a vállalat piaci kapitalizációja pedig mintegy 18 milliárd dollár körül alakult.

Ez azt jelenti, hogy a Circle továbbra is jóval az IPO-árazás felett forog, ugyanakkor a részvény jelentősen visszavonult korábbi csúcsairól, és 2026-ban is komoly árfolyamnyomással szembesült.

A Bitwise „alulárazottsági” érve tehát nem arra épül, hogy a piac figyelmen kívül hagyná a Circle-t. Sokkal inkább arra, hogy a jelenlegi értékelés Rasmussen szerint nem tükrözi megfelelően azt a potenciált, amely egy több trillió dolláros stabilcoinpiacból és egy sikeres globális fizetési platformból következhet.

Ez természetesen befektetői vélemény, és nem bizonyított tény.

A kamatcsökkentés továbbra is fontos kockázat

A Circle befektetési történetének egyik legnagyobb gyengesége jelenleg továbbra is a kamatérzékenység.

Minél magasabbak az amerikai rövid lejáratú kamatok, annál magasabb hozamot tud általában termelni az USDC mögött tartott készpénz és amerikai állampapír-állomány.

Ha a kamatok csökkennek, ez a bevétel is mérséklődhet.

A Circle ezért különösen erősen érdekelt abban, hogy a fizetési, tranzakciós és infrastruktúra-szolgáltatásokból származó bevételei gyorsabban növekedjenek.

A vállalat 2026 második negyedéves számai már megmutatták ezt a kettősséget: miközben az USDC használata jelentősen nőtt, az alacsonyabb tartalékhozam fékezte a bevételnövekedést.

A Bitwise optimista tézisének sikere így azon is múlik, hogy a Circle képes-e valóban kevésbé kamatérzékeny vállalattá válni.

A GENIUS Act már megváltoztatta az amerikai stabilcoinpiacot

A Circle szempontjából egy másik jelentős változás történt az elmúlt évben: az Egyesült Államok már rendelkezik szövetségi stabilcoin-szabályozással.

A GENIUS Act 2025. július 18-án emelkedett törvényerőre, létrehozva az amerikai fizetési stabilcoinok első átfogó szövetségi keretrendszerét. A szabályozás többek között előírja a megfelelő tartalékolást, a kibocsátók felügyeletét és bizonyos pénzmosás elleni követelményeket.

Ez alapvetően kedvezhet a Circle-nek, amely már a törvény előtt is komoly hangsúlyt helyezett a szabályozói megfelelésre.

A vállalat 2026-ban további jelentős lépést tett ezen a területen: az amerikai OCC végleges engedélyét követően júliusban megkezdte működését a Circle National Trust, amely szövetségi felügyelet alatt álló nemzeti trust bankként működik.

Európában a Circle szintén előnyös pozícióban van.

Az USDC és az EURC a MiCA, vagyis az Európai Unió egységes kriptoeszköz-szabályozási rendszerének megfelelően kibocsátott stabilcoinok. A Circle franciaországi engedélye lehetővé teszi, hogy szabályozott keretek között működjön az Európai Gazdasági Térségben.

Ez olyan szabályozási előnyt jelenthet, amelyet új versenytársaknak nem feltétlenül lesz egyszerű gyorsan reprodukálni.

A Tether továbbra is komoly ellenfél

A Circle növekedési lehetőségei mellett azonban a versenyről sem szabad megfeledkezni.

A Tether USDT-je továbbra is messze a legnagyobb stabilcoin. A jelenlegi piaci adatok szerint nagyjából 182 milliárd dollárnyi USDT van forgalomban, szemben az USDC körülbelül 72 milliárd dolláros állományával.

Az USDT különösen erős a kriptokereskedésben és számos feltörekvő piacon.

A Circle-nek ezért nem elég az amerikai és európai szabályozási megfelelésre építenie. A vállalatnak azt is bizonyítania kell, hogy az USDC-t a vállalatok, bankok, fintech cégek és kereskedők ugyanolyan természetesen kezdik használni fizetésekre, mint ahogy a kriptotőzsdék jelenleg stabilcoinokat használnak kereskedési és elszámolási célokra.

Emellett a bankok saját digitális pénzmegoldásai, más stabilcoin-kibocsátók és akár tokenizált bankbetétek is versenytárssá válhatnak.

A piac növekedése tehát nem jelenti automatikusan azt, hogy minden új üzlet a Circle-höz kerül.

Alulárazott vagy túl optimistán értékelt a Circle?

A Circle körüli befektetési vita végső soron két eltérő vállalatképről szól.

A pesszimistább értelmezés szerint a Circle alapvetően egy stabilcoin-kibocsátó, amelynek bevétele erősen függ az USDC méretétől és az amerikai rövid lejáratú kamatoktól. Ebben a forgatókönyvben a kamatcsökkentések, az USDT dominanciája és az új versenytársak megjelenése korlátozhatják a profit növekedését.

A Bitwise optimistább megközelítése szerint viszont a Circle egy új pénzügyi infrastruktúra egyik kulcsszereplőjévé válhat.

Ha a stabilcoinpiac valóban több trillió dollárosra nő, az USDC megőrzi vagy növeli piaci részesedését, a Circle Payments Network jelentős fizetési hálózattá fejlődik, az Arc blokklánc pedig intézményi felhasználást tud vonzani, akkor a vállalat bevételi lehetősége jóval nagyobb lehet annál, amit pusztán az USDC-tartalékok kamatjövedelméből lehet levezetni.

Ez azonban még mindig egy növekedési forgatókönyv.

A Circle-nek bizonyítania kell, hogy a stabilcoinok kriptopiacon kívüli felhasználása – a nemzetközi fizetések, kereskedői elszámolás, vállalati treasury, tokenizált eszközök és programozható pénzügyi tranzakciók – valóban olyan gyorsan fejlődik, ahogy az optimista elemzők várják.

A Bitwise szerint jelenleg éppen ezt az opciót árazza túl óvatosan a piac.

Ha Rasmussennek igaza van, a stabilcoinok következő növekedési szakaszának egyik legnagyobb nyertese nem feltétlenül maga egy kriptovaluta lesz, hanem az a vállalat, amely a digitális dollárok mögötti globális pénzügyi infrastruktúra jelentős részét működteti.

A Circle arra fogad, hogy ez a vállalat ő lehet.


Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között

Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
2026. 09. 16. 14:30
Megosztás:

Elemző szerint az inflációnál magasabb ütemben nőttek a keresetek

Az év elejéhez képest alacsonyabb, ám az inflációnál még így is érdemben magasabb növekedési pályára álltak a keresetek - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentését a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
2026. 09. 16. 14:00
Megosztás:

Drágább hitelekhez és körbetartozási hullámhoz vezethet a fizetési meghagyás rendszerének átalakítása

Emelkedő hitelkamatok, növekvő körbetartozás, romló befektetői bizalom és jelentős állami többletkiadások is következhetnek abból, ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt – hangzott el a követeléskezelési konferencián, Budapesten. Magyarországon évente mintegy 400–500 ezer fizetési meghagyásos eljárás indul, így a rendszer működésének akár átmeneti zavara is messze túlmutatna a követeléskezelési piacon. A hatékony követelésérvényesítés ugyanis a jogbiztonság és a gazdaság működésének alapvető feltétele, hiánya pedig nehéz helyzetbe hozhatná a kintlévőségeket kezelő vállalkozásokat, társasházakat és magánszemélyeket, valamint az állami és önkormányzati szolgáltatókat is.
2026. 09. 16. 13:30
Megosztás:

A Szegedi Tudományegyetem ad otthont a WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjának

A WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjává (WHO Collaborating Centre for Public Health Innovation, HUN-33) vált a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központjának (IKIKK) Harmadik Missziós Fejlesztések Klasztere. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által odaítélt státusz fontos mérföldkő az SZTE és a WHO együttműködésében, és tovább erősíti az Egyetem nemzetközi szerepét a népegészségügyi innováció területén.
2026. 09. 16. 13:16
Megosztás:

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Miközben a közösségi média egyre rövidebb videókért és néhány másodpercnyi figyelemért versenyez, ezzel párhuzamosan egy egészen más trend is erősödik: egyre többen néznek végig hosszú, akár egyórás videós beszélgetéseket. Erre a változásra épít az Igényesnő új videós műsora is, amely ismert és inspiráló nők történetein keresztül foglalkozik karrierrel, családdal, újrakezdéssel és az élet nagyobb fordulópontjaival.
2026. 09. 16. 13:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország gyorsabb uniós bővítést sürget

Szlovénia és Olaszország közös stratégiai érdekének nevezte az Európai Unió bővítésének felgyorsítását Tone Kajzer szlovén és Antonio Tajani olasz külügyminiszter kedden Nova Goricában. A két tárcavezető a schengeni határellenőrzésekről, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és a kisebbségek helyzetéről is tárgyalt.
2026. 09. 16. 12:30
Megosztás:

Mérséklődött a vállalati aktivitás augusztusban

Augusztusban látványosan mérséklődött a vállalati aktivitás: tovább csökkent a társas vállalkozások száma, és több cég szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, ez azonban még nem jelent trendfordulót - áll az Opten céginformációs szolgáltató által at MTI-hez kedden eljuttatott elemzésben.
2026. 09. 16. 12:00
Megosztás:

Júliusban 7,8 százalékkal nőtt a reálkereset

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 745 500, a nettó átlagkereset 523 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,5, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 16. 11:30
Megosztás:

A stabilcoinok a dollár új fegyverei lehetnek – de komoly kockázatot is rejtenek

A dollárhoz kötött stabilcoinok piaca néhány év alatt több százmilliárd dollárosra nőtt, és ezzel már nemcsak a kriptoszektorra, hanem az amerikai állampapírpiacra is egyre nagyobb hatást gyakorolhat. A Bank of England egyik döntéshozója szerint a stabilcoinok terjedése erősítheti az amerikai dollár nemzetközi szerepét és növelheti az amerikai állampapírok iránti keresletet – ugyanakkor egy komoly visszaváltási hullám éppen az ellenkező folyamatot indíthatja el.
2026. 09. 16. 11:00
Megosztás:

Nem minden lakásra jár a 3 százalék, de a piaci hitelkamat is lefaragható

A 3 százalékos lakáshitel nem minden kiszemelt otthonra jelent megoldást: Budapesten több kerületben már a használt lakások medián négyzetméterára is meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos korlátját. Aki nem akar kompromisszumot kötni az ingatlan kiválasztásában, annak a piaci hiteleknél is érdemes körülnéznie: az Erste Bank például 2026. december 31-ig, meghatározott keretösszeg erejéig 5,8-ról 5,6 százalékra mérsékelte a legalacsonyabb elérhető egyedi kamatot. A money.hu szerint a támogatott konstrukció által kiélezett verseny a piaci lakáshiteleknél is kedvezőbb egyedi ajánlatokat hozhat.
2026. 09. 16. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai hozamok, stabil maradt a német 10 éves referenciahozam, a forint erősödött

Az amerikai állampapírpiacon emelkedtek a hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt. A 2 éves referenciahozam 3 bázisponttal 4,66%-ra kúszott, míg a 10 éves hozam közel 4 bázispont-os emelkedést követően 5%-on zárt, ami 2007 óta nem látott szint. A piac a mai kamatemelést szinte teljes mértékben beárazta (+90%) a CME FedWatch szerint, ami jelentős változás az egy héttel ezelőtti várakozásokhoz képest. Decemberre további 25bp emelést várnak, míg következő évre jelenleg még két további szigorítást áraz a piac.
2026. 09. 16. 10:00
Megosztás:

Eséssel zártak az amerikai indexek a Fed szerdai kamatdöntése előtt

Tovább fokozódtak a közel-keleti kockázatok, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen. A szaúdi olajinfrastruktúrát ért támadások erősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős, 3-4%-os olajáremelkedést váltott ki. Ennek nyomán a Brent árfolyama 2,8%-kal 108,7 dollárra, a WTI pedig 3%-kal 105,8 dollárra emelkedett, ami négyhónapos csúcsot jelent.
2026. 09. 16. 09:30
Megosztás:

Háromhavi mélypontra esett a STOXX600 az olajár-emelkedés árnyékában

Az emelkedő olajárak és a Fed kamatdöntése előtti óvatosság kockázatkerülő hangulatot eredményezett az európai piacokon. A STOXX600 index 0,3%-ot esett, ezzel június közepe óta a legalacsonyabb záróértékén fejezte be a kereskedést.
2026. 09. 16. 09:00
Megosztás:

Új hajózási útvonal köti össze Kína délnyugati részét a tengerrel

Megnyitották szerdán Kína délnyugati részén a Pinglu-csatornát, amely közvetlenebb vízi összeköttetést teremt a térség és a tenger között, és rövidebb útvonalat biztosít az áruszállítás számára a délkelet-ázsiai piacok felé - jelentette a kínai állami média.
2026. 09. 16. 08:30
Megosztás:

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással.
2026. 09. 16. 08:00
Megosztás:

A vártnál erősebb nyarat zárt az Emirates, lendületes téli szezonra készülnek

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 06:30
Megosztás:

A tervezéstől a megvalósításig: Kadocsa Márton vezeti az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási területét Magyarországon

A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatására érkezett az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási üzletágának élére Kadocsa Márton. A szakember több mint 15 éves tapasztalattal támogatja vállalatvezetők stratégiai döntéseit, akvizícióit és átalakulási programjait, az üzleti stratégia kialakításától annak gyakorlati megvalósításáig.
2026. 09. 16. 06:00
Megosztás:

Tízmilliárdokat kaptak vissza a pénztártagok a személyi jövedelemadójukból az idén is

Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába az infláció feletti nyugdíjpénztári hozamok, az állam által visszautalt pénzek többségét az azonnali felhasználást biztosító egészségpénztári számlákra kérik az öngondoskodók.
2026. 09. 16. 05:30
Megosztás:

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom hitelminősítését

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 05:00
Megosztás: