Milliárdok ragadhatnak a Szép-kártyán
A május elsején induló Nyitott Balaton program célja megmutatni, hogy a régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt, hanem a tavaszi időszakban is. Itt tíz nap alatt, akár 3 milliárdot is elkölthetnek a magyarok úgy, hogy nekik az valójában egyetlen valós forintba sem kerül. Idén második alkalommal szervezik meg a Nyitott Balaton elnevezésű akciót, írja a balatoni regionális TDM szövetség. Tavaly közel 20 turisztikai szervezet fogott össze annak érdekében, hogy bebizonyítsák: a Balaton nem csak pár hónapon át érdekes nyaralóhely.
Régóta megfogalmazott elvárás, hogy a Balaton egész évben programokat kínáló régió legyen. Pillanatnyilag a tavasszal aktív kikapcsolódást kereső belföldi turisták számára a régió turisztikai kínálata alig létezik. Sőt, a közvélekedés az, hogy a szezonon kívül a Balaton kihalt, nincs nyitva semmi. A Nyitott Balaton koncepció célja az, hogy májusban ne egy alvó térség fogadja az érkezőket, hanem nyitott vendéglátóhelyek valamint az évszaknak megfelelő programok – mondta Hoffmann Henrik, a balatoni regionális TDM-szövetség elnöke.
A Szép kártyákban is bízhatnak
Az akciót a Magyar Turizmus Zrt. is támogatja. Május végéig még közel 3,2 milliárd forintot kell költenie mintegy 864 ezer Szép kártya birtokosnak, ha nem akarja elveszíteni a munkáltatójától 2013-ban kapott összeget, mondta a Magyar Turizmus Zrt. regionális ügyekért felelős marketing igazgatója, Varga-Dani Barbara. A május 1. és 11. között megrendezendő Nyitott Balaton akció keretében, mintegy 150 programon költhetjük el legalább ennek egy részét, mondta Varga-Dani Barbara, aki szerint a tavaszi programok mellett, akár arra is költhetjük a pénzt, hogy a nyári üdülésünket leelőlegezzük.
Van, akinek pénze van, de ideje nincs, ezért nem utazik
A Balaton mellett, a magyar fürdők is rástartoltak a 3 milliárdra. Sok fürdő kedvezményes ajánlatokat dolgozott ki a Széchenyi –kártyán található összegek felhasználására. Vancsura Miklós, az évente 700.000 vendéget fogadó Sárvári Gyógy és Wellnessfürdő igazgatója szerint: a magyarok még tanulják használni a kártyarendszert. Sokan azt sem tudják, mennyi felhasználható pénz van számlájukon. Ennek egyik oka, hogy a rendszert korábban többször változtatták.
A Magyar Fürdőszövetség közbenjárásának köszönhetően, például tavaly megváltoztatták az egyes alszámlák közötti átjárhatóságot. Ezzel párhuzamosan az is probléma, hogy nincs a magyar átlag munkavállalónak elég szabadideje. Sokan túlóráznak, a hétvégén is dolgoznak, vagy csak egyszerűen a családi teendőik miatt nem tudnak elutazni a fő nyaralási időn kívül, még egy- két napra sem. Ugyanakkor a Vancsura megjegyezte azt is, a rendszer jól működik, 2013-ban majdnem 70 milliárd forintot töltöttek fel a munkavállalók Szép-kártyáira. Ennek több mint 90 százalékát, már elköltötték a kártyatulajdonosok, ami kimondottan nagy lendületet adott a magyar turizmusnak.